Irodalmunk fontos munkásáról van szó M. Nagy Miklós esetében, aki többek között József Attila-díjas, Pro Literatura-díjas, fő állásban író, újságíró, esszéista és nem mellékesen az Európa Kiadó igazgatója.  Mivel szakterülete az orosz irodalom, talán nem okoz különösebb megdöbbenést, hogy új kötetében is erről ír, vagyis az orosz nagyságokhoz való kötődéséről.  Így válik a Ha nem is egy bomba nő című mű szerelmes regénnyé, melyben maga az irodalom a szerelmi tárgy, ha nem túl erőltetett ez a hasonlat.  A szerző nem pusztán arról ad számot, hogy mi családjának története a nők, a Lenin-szobrok és az orosz literatúra héroszok stációinak mentén, de időben a múlt mellett előre is mutat, mi több az utópista álmok mezsgyéjére csalja olvasóit. Ezeken a különös szürreális mesefoszlányokon tovajutva az író családregényében ott láthatjuk Majakovszkijt, Nabokovot, Dosztojevszkijt és Tolsztojt is. Tény, hogy mindenesetre vad és ugyanakkor korszerű stalkerként igazítja el az olvasókat M. Nagy az orosz kultúra írott szcénájában, a pikantériát és a feltételezéseket is bőven szórva élményfűszerként.  A lényeg persze maga a nő, a női szereplők, akik – talán a szokásos közhelyhez igazítva – de mégis elfogadható ízlésességgel alakítják a vérmes orosz nőideálokat.  A jó kétszáz éves időutazásban aztán van mit bőven a vodkába aprítani, a 19. század még könnyes szemmel elaléló, cselesen kéjes grófkisasszonyaitól eljutunk az orosz high tec – társadalom kibertér-lotyójaikig, Putyin ölebeinek számító szépasszonyokig, a véglények angyalszerű dévocskákig.