Sárándi József költő, tűnő korok kincseinek őrzője. Tömören ennyit jelent számomra a leányvári lírikus és publicista életzanzája, akinek Fabatka című kötete kapcsán a Nagy Lászlótól örökölt mondat is ott kell, hogy legyen gondolatainkban: „Ki viszi át a szerelmet?”

„Minden bizonytalan, még az is bizonytalan, hogy minden bizonytalan” – jelzi Sárándi József a Fabatka című kötet első oldalai egyikén. Az 1945-ös születésű költő, író, aki ifjabb éveiben –mondhatjuk a legszebb férfikorban – újságíróként is dolgozott. A szerző nemrég szerelmi történet, levelekbe oltott epizódfüzérét nyújtotta át az olvasóközönségnek.
A levélregényben az 1970-es 80-as években járunk, egy vidéki (egész pontosan a Komárom megyei Új Forrás) folyóirat szerkesztőségében, ahol a korszak nyűtt és alapossággal kimércézett politikai ritmizálásának megfelelően „haladnak” a dolgok, vagyis az élet. Sárándi, korabeli miliőbe csalja el olvasóit, egy letűnt időszak félromantikus bugyrába, ahol a kötelező köröket futó újságírók, szerkesztők, a lelki és szellemi kitörés egyetlen lehetséges exitjeként, a szerelmet választva élik újra elméjük szabadulását. A kollégák, egy újságírónő és egy újságíró, szerkesztő egyfelől huncutul buja és kedves, másfelől a testiség szüneteiben túlideologizált, túlgondolt eszmefuttatásival tarkított szerelme pontos lenyomata a szocialista éra értelmiségi béklyólétének. Sárándi kíméletlen hűséggel idézi fel a botorkáló gondolatok egymásra rakódását, ahogy a hétről-hétre feltoluló érzelmek, érzéki flashek mögé, alá befurakszik a társadalomból való kivonulás végtére egyetlen lehetősége. A fiatal nő és az öregedő férfi egy belső kalandot él meg, ahogy testük és szellemük is egyszerre kiált fel. Az olvasó számára nemcsak kegyesen ironikus korrajzot jelenthet a Fabatka, de egy pikantériában is dúskáló szerelmi kapcsolat hullámhegyeinek, völgyeinek alapos analízisét is. A Fabatka tehát kedves, könnyed és mély prózai írás is, melyben az olyan mondatok, mint a „Nemzedékünk önreflexiójában jelentette meg egy magához is irgalmatlan sorban: saját erőmből váltam senkivé” adják a bölcselet velejét.
A postára feladott levélregény tehát elindult, a címzettek – Anyegin ide, Puskin oda – kérjük, izgatottan várják, hogy az üzenet megérkezzen.