Miért nem olvasnak a fiatalok?

MEGJELENT: 2019. november 6., szerda | SZERZŐ: Gábor Bálint

Feszengve ülök az iskolapadban, irodalom óra van. Melyik kötelező olvasmányt is kellett mára elolvasni? Megvan! A Légy jó mindhalálig-ot, de bár ne kellett volna. Elkezdtem, de egyszerűen nem tudtam befejezni, annyira rossz volt. Képtelen voltam akár csak még egy sort is elolvasni arról, hogy szegény Nyilas Misi most éppen miért pityereg. Pedig én szeretem a szépirodalmat és elolvasok érzelmesebb könyveket is, de ez már nekem is túlzás. Ha pedig én így gondoltam, vajon mit gondolhatott az a rengeteg osztálytársam, akik egyébként nem olyan fogékonyak az olvasásra és főleg nem a szépirodalomra. Végre adnának egy esélyt a szépirodalomnak az egyik kötelező olvasmányon keresztül, erre szembe jön velük egy könnyeitől áztatott Nyilas Misi, és pár oldal után már be is csukják a könyvet, hogy köszönik szépen, ők ebből nem kérnek.

Kép forrása

Elemzések elemzése
A bevezetőben talán kicsit túlságosan is nekiestem a Légy jó mindhalálig-nak, de Nyilas Misi még mindig kísért rémálmaimban. Azonban érzékletesen rámutat, hogy gyökeresen újra kellene gondolnunk, mit is akarunk elérni az irodalomoktatással. Ha az a cél, hogy az emberek felnőve derengve emlékezzenek valamire Petőfiből vagy Adyból miközben egy vers címet se tudnak mondani, csak úgy nagyjából tudják, hogy kiről van szó, akkor jó úton járunk. Ha viszont a fiatalokat az olvasás megszeretésére akarjuk rávenni, akkor nagyon rossz irányból közelítjük meg a dolgokat. 
A jelenlegi rendszerben első osztálytól nyolcadikig próbáljuk megszerettetni a gyerekekkel az olvasást. Eleinte népmeséket, állatmeséket, gyerekverseket kell olvasniuk, majd ifjúsági regényeket adunk nekik. Ez eddig teljesen rendben van, egy tíz éves gyereknek még fogalma sincs arról, hogy mi az, hogy jambus meg anapesztus. A dolog ott romlik el, amikor ezt megpróbáljuk egy tizennégy éves gyereknek elmagyarázni. Érteni ugyan érti, de a legkevésbé sem fogja érdekelni. Az elme kamaszkorban elképesztően fogékony. Ekkorra már van öntudatunk, saját véleményeket kezdünk formálni a világunkról (és megingathatatlanul hisszük, hogy igazunk van és mindenki más téved). Amikor gimnázium kezdetén odaadjuk egy tizennégy éves gyerek kezébe a nehezen olvasható bibliát vagy az Odüsszeuszt, majd arra kérjük, hogy ’kérlek elemezd az olvasott sorokat’ akkor sutba is vághatjuk az elmúlt nyolc év erőfeszítését, hogy megszeressék az olvasást, miközben tétlenül nézzük, ahogy a diák csak kiröhög minket a feladat hallatán. A legfogékonyabb korban olyan ingerek érik a diákot, amik csak ellökik tőle az irodalmat: Túlmagyarázott műelemzések, nehezen értelmezhető vagy nyelvezete miatt nehezen olvasható művek végtelen hada. 

Kép forrása

Korok és kötelezők
Valóban, kamaszkorban már illik komolyabb műveket olvasni, és ahhoz, hogy azokat megértsék szükségük van a műelemzési alapokra. Csak akkor tudunk igazán élvezni egy szépirodalmi művet, ha értjük, hogy bizonyos elemeknek milyen mélyebb jelentéstartalma is van. Csakhogy ezt a tudást nagyon rosszul adjuk át a diákoknak. A jelenlegi sematikus oktatási rendszerben a diákok annyit fognak fel az egészből, hogy az irodalom csak szigorú és unalmas elemzési rendszerekre épül. Csak ezek megértésével tudjuk olyan ködösen és zavarosan leírni a legmélyebb gondolatainkat, érzelmeinket.
A legfőbb probléma a tanagyag struktúrájából ered. Művészeti korszakról korszakra haladva, az ókortól a modern irodalomig lépkedünk végig az irodalomtörténeten (mit sem törődve azzal, hogy a gyerekek nagyrésze eleve nem szereti a történelmet). Itt egyből szembe is találkozunk egy problémával: az ókori művek nagyrésze meglehetősen nehéz nyelvezetű (mint a biblia vagy az Odüsszeusz) és így pont a legfiatalabbaknak adjuk oda a legnehezebb műveket. A későbbiekben pedig minden korszakhoz próbálunk valami olyan művet rendelni, ami a legjobban kifejezi a kor stílusát. Itt azonban nagyon könnyű mellé nyúlni.

Kép forrása

Bátorság!
Mindezek mellett kérdés az is, hogy mit mernek a diákok kezébe adni olvasni. A diákok csak magasztos szépirodalmi művekkel találkoznak: mélyen szántó gondolatok, nagyszerű érzelmek, ködös metaforák (mindezt a végletekig szájba rágott műelemzésekkel tetézve). Pedig az irodalom ennél sokkal gazdagabb. Az életről szól, annak minden egyes aspektusának művészi kifejezéséről és bizony az életnek vannak pikáns és vicces oldalai is, melyek sokkal jobban felkeltenék a fiatalabb korosztályok érdeklődését. Persze, hogy nem fogják megszeretni az irodalmat, ha csak pátoszteli műveket kell olvasniuk. Hol van a kaland, a humor vagy az erotika (főleg az erotika)? Bizony, az irodalom-oktatás görcsösen próbálja elrejteni a gyerekek elől az erotikát. A legszabadosabb művek, amikre emlékszem, azok Petőfi-bordalok voltak vagy a Dekameron egyes meséi. Szemlesütve elmenni az irodalom gazdagsága mellett még a diákoknak is feltűnik és úgy fogják érezni, hogy csak kisgyerekként kezelik őket. A fiatalok tombolnak a hormonoktól, akár tetszik akár nem, Ivan Iljics halála nem igazán szólítja meg őket. 
Nagy szerencse, hogy nem én vagyok az oktatásügyi államtitkár és nem nekem kell megoldanom a problémát. Én csak gimnáziumi tapasztalataimat írom le a saját és barátaim élményei alapján. Nem tudnék megoldáscsomagot ajánlani, de abban biztos vagyok, sokat használna, ha kisebb hangsúlyt kapnának a műelemzések és bátrabb lenne az olvasmányválogatás. Hiszen, ha a fiatalok megszeretik az irodalmat, akkor a komolyabb műveket majd úgyis elolvassák.
Megosztás

Egypercesek

Rajzfilmünnep a Mézga-családdal

Rajzfilmünnep a Mézga-családdal

„Számos helyszínen lesznek kísérőprogramok, beszélgetések, a gyerekeknek kreatív foglalkozások”

Adyt énekel a Makám

Az Ady-műsor a bécsi Collegium Hungaricum felkérésére, a költő halálának századik évfordulója alkalmából született

A vizuális kultúra két mogulja

A szinte az egész huszadik század filmtörténetét átölelő kötet merész vállalkozás

Rendszerváltozásról Bukarestben

A román mozikban évente tizenkét magyar filmet mutatnak be

A géniusz birodalma

Szabados György-napot rendez a Magyar Művészeti Akadémia