Jussát várja a Vaják

Mint arról már többször is cikkeztünk, több mint harminc évvel ezelőtt, 1986-ban kezdte kiadni Andrzej Sapkowski lengyel író A Vaják (eredeti címén: Wiedźmin) című fantasy könyvsorozat, amely az alaptémához kapcsolódó elbeszéléseit és regényeit tartalmazza. Később Sapowski sagája több műfajban is hódított: készült belőle több képregény és videojáték, lett egy musical-feldolgozása is, nemrég pedig a Netflix útnak indította a Vaják sorozatot is.

Kép forrása

Rajongók könyve

Nem túlzás azt állítani, 2019 egyik legjobban várt sorozatáról van szó, melyet több egzotikus helyszín közt hazánkban is forgattak. További kapcsolódási pont, hogy a mellékszereplők és statiszták között  rengeteg honfitársat találhatunk, így Trokán Norát és Haumann Mátét is. Maga a sorozat elég jól szerepelt, az IMDB-n 8,5 pontot kapott. Azt gondolom, a könyvrajongók és a videójáték-fanok sem fognak csalódni a sorozatban. 

Mindjárt számoljunk is be arról, hogy a Netflix-szériához kötődően megjelent a The witcher – a vaják világa, ami egy képes útmutató Marcin Batylda tollából. A kötet elsősorban a kezdődő szériához kapcsolódik, hiszen a Vaják világa kerül itt részletes, általános jellegű bemutatásra: szó esik a mesevilág lakóiról, külön a vajákokról, otthonukról, Kaer Morhenről, a birodalom mágikus és vallási tradícióiról, Aretuzáról, ahol a varázslók legfőbb tanácsa ülésezik, az Északi Királyságok szörnyeiről, valamint Ríviai Geralt történeteiről. 
Az igényes, színes illusztrációkkal kísért kiadvány a rajongók számára alapkönyv. 

Kép forrása

Sapkowski mágikus világa
A történet központi alakja természetesen Ríviai Geralt, akit a Superman filmekből ismert Henry Cavill játszik és mintha csak erre a szerepre született volna. A színész elmondása szerint magával ragadta Sapkowski mágikus világa. Geralt mellett főszerepet kap Vengerbergi Yennefer és Cirilla Fiona – azaz közismertebb nevén – Ciri hercegnő is. 
A trió egymásra találásának viszontagságos útja alkotja a történet gerincét, a cselekményszálak összefutása a nyolcadik epizódban csúcsosodik ki, de természetesen – mivel sorozatról beszélünk – a záró képsorokat látva a rajongók epekedve várhatják a folytatást a második évadban. 
A főszereplők mellett nagyon sok érdekes mellékszereplőt is megismerhetünk: varázslókat, tündéket, törpöket, sárkányokat és vándorénekeseket is. Valamint Sapkowski csodálatos fantáziavilágának jellegzetes tájait.

Kép forrása

Vajákhimnusz
A showt Henry Cavill alakítása mellett viszont egyértelműen a bárd, egyben Geralt hű barátja, Kökörcsin dala vitte, amely sokaknál 2019 karácsonyi himnusszá avanzsált. A „Toss a coin to your Witcher” című szerzemény a második részben csendül fel a Geralt társául szegődő bárd, Kökörcsin szájából, és a dal annyira jól sikerült, hogy a YouTube-ra feltöltött változatok már most több millió megtekintéssel büszkélkedhetnek, és már a SoundCloudos verziót is kétszázezer ember hallgatta meg. Valószínűleg még maguk az alkotók sem sejtették, hogy a főhős kalandjait megéneklő dalnok egyik szerzeménye ekkora siker lesz, és saját életre kel a tévéképernyőkön kívül is. A magyar verziót Bercsényi Péter tolmácsolásában halhatjuk, ami a rajongói vélemények szerint az eredeti angol verziónál hangulatosabbra sikerült:
„… de kardját felvette /ördögöt s tündét jó messzire űzte!/ A világ peremén sok kártevőt megölt/ jó vaják barátunk ó hát éltessük őt/ Ujjongj és dicsérd a hős bajnok nevét / és fizess egy sörrel a győzelemért!/ Jussát várja a vaják, ki küzdött a népért/ most kéri a bérét (óóóóh)/ Jussát várja a vaják a kiontott vérért”.