Talán túlságosan gyanakvó vagyok, de nem bírtam fenntartások nélkül hallgatni, ahogy kollégiumi szobatársam rajongva számolt be egy hazájáról, Szomáliáról készült filmről. Csodálkozásomat pedig még inkább tetőzte a tény, hogy nem egy dokumentumfilmről, hanem egy hollywoodi produkcióról áradozott. Ami történetesen a The pirates of Somalia címet viseli.

Kép forrása

Autentikus forrás
A film megtörtént eseményeket mutat be. A forgatókönyv alapját pedig James Bahadur, 2011-ben megjelent bestseller regénye (The Pirates of Somalia: Inside Their Hidden World) szolgáltatta. Jay, a fiatal (félig indiai) kanadai srác, több mint fél évet töltött Szomáliában a kalózok után kutakodva. És azóta sem sikerült igazán elszakadnia az országtól: jelenleg Kenyában, Nairobiban él, és ő a főszerkesztője (alapítója) az egyetlen angol nyelvű, Szomáliával foglalkozó újságnak. És csak úgy mellesleg – a térség nem hivatalos szakértőjeként – különböző nemzetközi szervezetek kérik ki a véleményét rendszeresen az Afrika szarván elhelyezkedő országgal kapcsolatban. Szóval: meg vagyok győzve. Bármit is fogok látni a filmvásznon, el fogom hinni azt!

Kép forrása

Vágjunk hát bele!
2008-ban járunk. Jay (Evan Peters) élete pedig nem is lehetne a jelenleginél rosszabb. Kibukott az egyetemről, munkája az emberek szalvétavásárlási szokásainak vizsgálata, és még mindig a szüleivel lakik. Ha pedig nem szakít vele a barátnője, és nem találkozik a híres íróval, Seymour Tolbin (Al Pacino), akkor, talán még gyerekkori álmairól is megfeledkezve, beletörte volna magát a szomorú hétköznapokba. Összetört szívét dédelgetve azonban újra ráébredt az újságírás iránt érzett szenvedélyére, és hagyta, hogy Tolbin felélessze ezzel kapcsolatban az önbizalmát: elhitte neki, ezt a szakmát nem lehet megtanulni, egyszerűen csak csinálni kell. És persze egy jó témát találni! És hát mi lehetne érdekesebb, mint az éppen harcukat megkezdő szomáliai kalózok?

Kép forrása

Felnőtt a feladathoz
Hihetetlen, hogy egy kis elszántság mire képes: pár random, szomáliai hivatalnoknak címzett levél elküldése után Farole elnök fia maga vette fel a kapcsolatot Jay-jel, akinek ingyen szállás és ellátás mellett interjúlehetőséget is felkínált a kalózokkal. A huszonéves kalandor pedig azonnal igent mondott, és elutazott Afrikába. A film elkövetkezendő órájában végig követhettük Jay azon útját, amelyen tudatlan, sztorira éhes nyugatiból, másokkal együttérző íróvá vált. Aki megszerette és megértette interjúalanyait. És aki megfogadta magának, hogy igyekszik másokkal is megértetni ennek a népnek a problémáit. Készülő könyvében megpróbálja majd megmagyarázni olvasóinak, hogy miért is kezdték el a helyi halászok támadni a nyugati hajókat, és hogy miért is nevezik a helyiek a „kalózokat” – saját nyelvükön – a „part védelmezőinek”. A probléma forrásának felfedésével pedig a konfliktus megoldásához is hozzá tud járulni! 

Kép forrása

Többről szól
Kénytelen vagyok magát Jay-t idézni most: „egy ideális világban Szomália évezredes kultúrájáról és újonnan kialakított demokráciájáról írnék könyvet. De mivel ez szinte senkit sem érdekelne, – hogy meg tudjak élni – kénytelen vagyok a Kalózokról tudósítani.” A könyvet sajnos még nem olvastam, de ha az is olyan, mint a film (és miért ne lenne az?), akkor minden tisztelet kijár az írónak és a rendezőnek. Ugyanis a filmnek – annak ellenére, hogy az eladhatósága miatt a kalózokat és Jay tettre kész kétségbeesését volt kénytelen története középpontjába állítani – sikerült kicsit bemutatnia Szomália történetét is. Megláthattuk, milyen problémákkal kell megküzdenie egy törzsi hagyományokkal bíró, újsütetű demokráciának, ahol a férfiak géppuskával járnak az utcán, és kátot rágcsálva adomáznak napestig. Ahogyan azt is, hogy a „kalózok” is emberek: nevetnek, táncolnak és mindezt meg is osztják a nyitott – éppen arra tévedő – külföldivel. Tiszteletre méltó, ősi szokásaik vannak, amelyeket megtartva, ám a nyugati szokásokat is megismerve és néhányat közülük átvéve próbálnak jobb életet biztosítani a gyerekeiknek.

Kép forrása

Szükség van ilyen emberekre!
Jay Bahadurnak sikerült eladnia nekem a kalózokat. Mégpedig úgy, hogy a „tenger Robin Hoodjai”-val együtt a szomáliai kultúra és nép iránt is felkeltette az érdeklődésemet! Egyértelmű: szimpatizálok velük. Ráadásul még abba is kénytelen vagyok a film hatására belegondolni, hogy vajon hány félreértett, hányattatott sorsú nemzetre sütöttük rá tudatlanul a „veszélyes” vagy a „terrorista” jelzőt? Amely előítéleten egy Bahaduréhoz hasonló, merész látogatás milyen könnyen tudna változtatni. Bárcsak lenne több ilyen mindenre elszánt kalandor!