Kommunista kiskirályok tündöklése és bukása

MEGJELENT: 2021. március 16., kedd | SZERZŐ: Oxi

Elképzelhető, hogy a legifjabb nemzedékek tagjai már azt fogják kérdezni szüleiktől, nagyszüleiktől, hogy miért bukott meg az a szocializmus, mely cirka negyven éves magyarországi története során mindvégig azzal hitegette az embereket, hogy a megtermelt javakat egyenlően, igazságosan osztják el. A Kommunista kiskirályok című tanulmánykötet jó válasz lehet erre a fenti kérdésre, hiszen annak egyes fejezeteit megalkotó levéltáros-kutatók a négy évtized legkiemelkedőbb kommunista gazdasági bűnözőiről adnak számot.



Kép forrása

Mi volt ez a hülyeség?!
A rendszerváltás óta eltelt most már több, mint harminc esztendő azt hozta el, hogy 2021-ben olyan nemzedékek fiai tekinthetnek egymásra, akik teljesen eltérő eszmeiség szerint indultak, indulnak neki a nagybetűs életnek. Míg a rendszerváltás generációja az elvek, eszmék, jogok mentén formálhatták tudatukat és pályafutásuk motorját, addig az ezredforduló után születettek mára főként az érvényesülés, a vállalkozás sikere, a kreatív ötletek megvalósítása a sorvezető. Pedig volt idő, amikor egyik sem dominált, és a társadalom iránymutatói valamilyen egészen furcsa cél felé terelték az embereket. A szocializmus korszaka volt ez, melyről az 1940-es évek második felétől kezdve egyre kevésbé hittek még a mozgalom vezetői is, nemhogy az átlagember. 


Kép forrása

Az proletariátus osztályharcaiból eredő erkölcs

És ez utóbbiaknak volt igazuk, akik mindvégig tudták, hogy „a megtermelt javak egyenlő, igazságos elosztása” egy hazugság, a kommunista párt vezetői kiskirályokként élték életüket, kiemelt jólétben, luxusban, olyan grandiózus körülmények és lehetőségek között, melyről a tömegeknek azt állították, hogy úgy csak az elnyomó burzsoázia él nyugaton. 
Majtényi György, Mikó Zsuzsanna, Szabó Csaba Kommunista kiskirályok című kötete remek korszaktabló azokról a vörös bárókról, azokról a bolsevik nagyurakról, akik a saját maguk által hirdetett eszméket is megtagadták vagyonuk egyre nagyobbá növelése érdekében. A kötet a fenti helyzetről a kommunistákat idézi: „A marxizmus szerint azt, hogy valami erkölcsös-e vagy erkölcstelen, helyes vagy helytelen, jó-e vagy rossz, nem lehet levezetni semmiféle természetfölötti örök elvből, sem a józan észből, sem az emberi természet örök és változatlan sajátosságaiból. (…) Mi az erkölcsünket a proletariátus osztályharcainak érdekeiből vezetjük le.”

 

Kép forrása

A kiskirályok
A tanulmánykönyv különleges munka eredménye, húsz levéltáros-kutató produktuma, mely írásokat a három szerkesztő rendezte egységbe. A szerkezet pedig nem bonyolult, minden fejezet egy-egy kiskirályról, akik nem bírtak magukkal a szocializmus idején és hatalmukat, befolyásukat saját vagyonosodásuk és hatalmuk, befolyásuk növelésére használták. A lista egészen az 50-es évektől indul, majd az enyhülésnek számító 60-as és 70-es években folytatódik, hogy a rendszer vesztét okozó 80-as évek legdurvább korrupciós ügyeiről, s annak főszereplőiről adjon számot. A kötetben így többek között olvasni lehet a felsőnyéki téeszelnök, Seress János zalaegerszegi párttitkár, a Heves megyei munkásőrparancsnok, Zábráczki Ferenc, Czinege Lajos miniszter, Sikula György, a hortobágyi libaügy egyik szereplője viselt dolgairól. 
A tanulmányok a kiskirályok birodalma kialakulásának hátterét is bemutatják, miként az aktuális politikai és gazdasági környezetet is.

Megosztás

Egypercesek

Dante online

Dante online

Az Isteni színjáték egyik legkorábbi, gyűjteményükben őrzött középkori kéziratát tették elérhetővé

Ragályos sorok

Pályázatot indított az EMMI kortárs költőknek, a műveket április 30-ig várják

Propagandamozi Kínában

Kínai Kommunista Párt megalakulásának századik évfordulója alkalmából hetente legalább kétszer műsorra kell tűzni a párt történetével és ideológiájával foglalkozó propagandafilmeket

Művészeti rendezvények bő két hónapon keresztül

Animációs estek, könyvbemutatók, konferenciák, valamint beszélgetések várják a nagyközönséget a Magyar Művészeti Akadémia programsorozatán

Háromnapos online fesztivált rendez a HUBBY - Magyar Gyerekkönyv Fórum

Péntek és vasárnap között tekinthetjük meg az új kiadványokat