A nyugdíjazásra szoruló liberalizmus

MEGJELENT: 2019. november 20., szerda | SZERZŐ: Oxi-Rácz

Harsány örömmel nyitottam ki Patrick J. Deneen A liberalizmus kudarca című könyvet, hiszen nem mertem volna gondolni sem, hogy Amerika-szerte van még olyan nagyívű társadalomtudós, aki ki meri mondani azt, amit mifelénk sokan hangoztatnak: a modern liberalizmus túlélte önmagát. Deneen azonban vette a bátorságot és vette a politikatudomány józan érvrendszerét, majd levezette, hogy a kommunizmus és fasizmus után miért való a történelem szemétdombjára a liberalizmus.

Kép forrása

Évszázados hiba
De hogy folytassam Dennen, a Notre Dame Egyetem Politikatudományi Tanszéke professzorának dicséretét, hozzáteszem, hogy a prof nem egy soft rock arc, hanem egy igazi izgága, hardcore provokatőr, bigott kritikus, aki A liberalizmus kudarca című kötetével mutatkozik be a magyar olvasók előtt. A meglehetősen masszív tanulmánykötetet a Yale Egyetem sajtórészlege által kiadott Politika és kultúra elnevezésű sorozat részeként jelent meg. 
A mai, modern amerikai eszmefuttatókat felvonultató széria két szerkesztője, James Davison Hunter és John M. Owen többek között azzal okolja meg Deneen munkájának jelentőségét, hogy kifejti: a szerző „radikális kritikája szerint a liberalizmussal már akkor gond volt, amikor gyökeret vert – nem reformra szorul, hanem megérett a nyugdíjazásra.” A szerkesztők azt is nagyszerűnek találták a kötetben, hogy az egyértelművé tette, hogy „nem az a probléma, hogy a liberalizmus letért a helyes útról, hanem az, hogy az egyén autonómiájának piedesztálra állítása már a kezdettől fogva ballépés volt, és a következő évszázadok csak még nyilvánvalóbbá tették e hibát.” 

Kép forrása

Szétmálló örökség
A szerző e felvezetésnek megfelelően már az előszóban kijelenti: „Alaptézisem szerint a liberális állam társadalmi és politikai berendezkedésének hatására elkerülhetetlenül szétmállanak az örökül kapott civilizációs rend alappillérei – vagyis a családi keretek közt, a közösségekben, a valláson és a meglévő kultúrán keresztül elsajátított normák.” 
Persze tegyük hozzá mindjárt, az alaptézis korántsem új. A liberális dogmákat évtizedek óta ostromolják a különféle alternatív szellemi-kulturális közösségek, amelyek mind ugyanazt állítják: miközben értékeket (anyagi, szellemi, erkölcsi értelemben egyaránt) csak közösség képes teremteni, addig a liberalizmus ezeknek az értékeknek az egyéni kisajátítását tarja jogosnak és üdvösnek. A kiáltó antagonizmus nyilvánvaló 
A kötet fülszövege így fogalmaz: „a liberalizmus eleve ellentmondásos képződmény: egyenlő jogokat hirdet, miközben hihetetlen anyagi különbségeket teremt; legitimitását a kölcsönös anyagi hozzájárulásból nyeri, mégis az egyént és a privatizációt erősíti; a személyes autonómiát tekinti legfőbb értéknek, ennek ellenére a történelem legátfogóbb államapparátusát hozta létre.”

Kép forrása

Posztliberális gyakorlat
Az író értelemszerűen az Egyesült Államokban tapasztalható folyamatokból indul ki, de minden fejezetben megjegyzi, hogy mindez vonatkozik a nyugati világ országaira is. Kutatásai során, melyekkel megelőzte elemzésének megírását, számos tényadatra tett szert, így például olyanokra, mint, hogy ma az amerikaiak közel hetven százalékának az a véleménye, hogy országa rossz irányba tart, illetve „a lakosság fele úgy véli, hogy az USA már rég túl van legszebb napjain.” A szerző rávilágít, hogy az amerikaiak zöme azt gondolja, hogy utódai már nem élhetnek ugyanolyan jó színvonalon, mint ők és felmenőik egykoron. 
A professzor úgy véli, hogy szemben a kilencvenes évek elméletalkotó világsztárjának, Fukuyamának a teóriájával, a liberalizmus is elérkezett az alkonyához, és ugyanúgy el fog bukni, mint a fasizmus és a kommunizmus, ugyanúgy saját alapelveinek következményei fogják felőrölni. 
Nem lőném le a könyv poénját, de mint az amerikai filmekben, itt is túlcsordul az optimizmustól csöpögő happyend-igény, melyet kielégítve Deneen az úgynevezett posztliberális gyakorlat eljöveteléről és egy új elméletrendszer felé tett lépésekről fejti ki építő jellegű gondolatait. A poéngyilkosság szándéka nélkül azonban egy nüanszot mégis fel kell, hogy vállaljak: Deneen szerint a kultúra újrafelfedezése bizonyosan része lesz a posztliberális jövőnek. Nos, rajtunk nem fog múlni.
Megosztás