Hellerágiatlanodás

MEGJELENT: 2019. július 24., szerda | SZERZŐ: Oxi

Gyorsan az elején, mielőtt a szokásos félreértés jön, a címbéli kifejezés, műszó, a Spinóza Színház tagjaitól származik, akik „Hellerágiatlanok lettünk” sort is tartalmazó versükkel búcsúztak a kilencvenéves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Heller Ágnes filozófustól. Számos könyve jelent meg, én most a gyászhír kapcsán a sok közül Révai Gábor Beszélgetések a baloldaliságról Heller Ágnessel és Tamás Gáspár Miklóssal című kötetet emeltem le a bolt polcáról.

Kép forrása

Rémtörténetek anekdotázva
Bevallom, elsőre rendkívül jól szórakoztam Révai Gábor Beszélgetések a baloldaliságról című, 2019-ben megjelent könyv olvasása közben, mivel egy 21. századi közegben Leninről, Marxról, Lukácsról elementáris nosztalgiával és érezhetően kellemes bizsergéseket jelentő politikatörténeti fordulatokról anekdotázni nemcsak furcsa, de meglehetősen anakronisztikus is. Az is mókásnak tűnt, hogy Heller Ágnessel a baloldaliságról beszélgetni azt is jelenti, hogy a filozófusasszony mintegy tíz oldalanként kifakad Orbán Viktorra, hogy micsoda csúnya dolog, amit művel. 
Aztán a fentiek adta mámorosságból kissé kijózanodva azt tapasztaltam, hogy valahol inkább dühít a dolog, hogy „ezek itt maguk közt így beszélnek” olyan dolgokról, mint a baloldaliság, avagy a kommunizmus, avagy a bolsevik mozgalomtörténet, melyek mai értékvilágunk szerint inkább a huszadik századi história rémtörténeteinek körébe tartoznak, s nem éppen az emberiség csillogással teli időszakai. 

Kép forrása

Kanyargó elköteleződés
Aztán a kérdezővel együtt én is észrevettem, hogy Heller Ágnes kilencvenkilenc százalékban folyton kijavítja, leszólja beszélgetőpartnerét, ellentmond, tromfol, fölényeskedik. Zavaró, s talán a kettejük közötti, érezhetően jó emberi viszony sem magyarázza a vissza-vissza térő fura reakciót. S különösen zavaró, ha azt gondoljuk, hogy – hasonlóan a testbeszéd önkéntelen metakommunikációs reflexeihez – így nyilvánul meg a domináns fél belső énjének érzés- és reakcióvilága.  
Végigolvasva a kötetet különösen érdekes volt azt tapasztalni, hogy Heller Ágnes, ebben a tragikus halálához viszonylag közeli interjúban annyi mindennek vallotta magát. Ahogy végigvették a baloldaliság történetét és filozófusasszonyunk azzal összefüggő élettörténetét, benne mindig aktív részvételét, kiderült hogyan, merre kanyarodott a szellemi elköteleződése. A sorrend valahogy ez lett: cionista, kommunista, marxista, „lukácsista”, szocialista, szociál-demokrata, piacgazdaság-fan. Én meg, mint negyedművelt kérdezem, hogy végül is mi volt valójában? 

Kép forrása

A nagy hohmetzolás
Az igazi válasz – főleg egy könyvekkel foglalkozó folyóiratban – mi is lehetne más, mint, hogy könyveiből kiderül. Tessék Hellert olvasni! Van ugyanis, hogy az ember nem azért olvas el valamit, mert tetszik, vagy mert a könyvben rejlő tudást, információt magához közelinek érzi, hanem egyszerűen azért, mert kell. Van, amit ismerni kell, s Heller Ágnes – szeretjük-nem szeretjük – korunk egyetlen európai hírű magyar filozófusa.  
Mindenesetre, és ez is a Révai könyv elolvasása után ért benyomásom, a baloldaliságról tartott beszélgetés, két ilyen csúcs-gondolkodó nyelvezete alapján sem más, mint kellemes, a mozgalmi reklámfilmek és propagandamozik stílusát idéző kvaterkázás, amelyben embermilliók gyötrelmei, halála, országok, népcsoportok, nemzetek pusztítása dacára folyamatosan jelen van valami fluidikusan változó, ide-oda csordogáló, mindig az adott politikai mozgalmár helyzetnek megfelelő és obligát hochmetzolás. Ahogy pestiesen mondják: nem megoldják a problémát, hanem „megmagyarázzák”, ami azt hiszem, a kimagyarázzák magukat a problémából-t jelenti. 
Okosak, de kórosak. 
(TGM-ről meg majd talán később.)
Megosztás