A Balaton fenntarthatatlanságáról

MEGJELENT: 2019. július 18., csütörtök | SZERZŐ: A. Gergely András

Csak egyetlen a 90. Ünnepi Könyvhét meglepetései közül, de akként drámai: Lányi Gusztáv Fenntartható? Fejlődés? című könyve.  A szerző, mint nyugalmazott egyetemi docens, az ELTE Szociálpszichológia Tanszék oktatója röviden csak így foglalja össze művét, mely átmenet a környezet-ökonómiai változáskövetés és a tájegységi néplélek megnyilvánulása között: „Írásomban a Balatont a ’fenntartható fejlődés’ magyarországi paradigmatikus példájának tekintem. Elemzésem axiómája: a ’fenntartható fejlődés’ – fenntarthatatlan!”.

Kép forrása

Balaton-jövő: látomások tája, veszélyek térsége
A mű egyszerűsített alapkérdése: ha a Balaton reményteljesen lehetséges jövőjének alternatíváit mérlegeljük, belát(hat)juk-e azt a kényszerhelyzetet, melyben a tudatosság és rossz előérzet küzdelméből a kimondhatatlan szorongás tolakszik elő?! Ehhez ugyanis vállalnunk kell az önfaggató tesztet: ha volt a múltban nemzeti kincs és büszkeség tárgya „magyar tenger”, az megmarad-e olyannak, mint megfestették, szerették, ápolták, vagy ha az is kétséges ma már, lesz-e még (balatoni) természetes élet holnapután, élhető-e még továbbra is a régi életélmény, ha körülöttünk (és bennünk) közben minden megváltozik…?
A könyv lapozgatása közben kettős élménye támad az érdeklődőnek. Egyfelől izgalmas, hogy mintha nem rémlene semmiféle hasonló mű, mely felelős elköteleződéssel közöl „pszichológiai elemzés a Balatonról” címen olyasmit, ami nem csak Illyés Gyula hajóskapitányos fotója vagy Egry József szürkés-sárga víz-tájképe lenne csupán (persze az is, meg saját fotók tömege is). Másfelől viszont, mintha tévedésben lenne a szerző: aki Balatont olvas, nem ökopoétikai felordítójelekre vágyik…! 
De úgy fest, e kettő nem ellentétben áll (vagy ha igen, hát féltő feszültségben!), hanem egy még valamelyest lehetséges harmóniában, melyben még lehet kérdezni, még érdemes figyelmeztetni, még tervezhetővé tehető „korunk emberi létállapotának súlyos ellentmondásossága”. A mindegyre sodró, olykor viharossá fokozódó fogyasztói szemlélet, mely a birtoklás és túlzott bírvágy oktondiságával fenyeget, ma még részelteti a résztvevőt a pancsikolás élményében, az őstáj maradék pompájában, a természeti környezet látszólagos evidenciájában. 

Kép forrása

Képekben vagy szavakban – de inkább lélekben
A „képes album” arculatú kötet tele van apró nyelvi cselekkel, szójátékokkal, de szinte minden csavarintás a nyelvi táj sajátos ökológiáján a lehangoló csattanók felé visz. A jelenkoriból jelenkóros lesz, az értékvilág mentésének igényéből re-form, az organikus élettér regenerál(ód)ásból remény(telenség)ek, és a Milyen (volt – lesz) a Balaton kérdésből ökopszichológiai VÍZiók hullámverése. A lélekgyógyász-szentenciák a kétségbeesés vakteréből szólnak vissza, figyelmeztetve bennünket: a „tündérkerti hajlék” tóvidékből „a magyar hajlék építésének társaslélektana” alapján kellene már gondolkodnunk, hiszen elkerülhetetlenné vált a magunk végveszélyességének bevallása, az (ön)destrukció meglátása és azonnali megállítása.
Lányi az alapkérdéssel, hogy volt-e és milyen volt, lesz-e és milyen nem lehet (már) a balatoni természetes élet, a pedagógus, pszichológus, historikus és ökológus énje révén próbál megküzdeni. A „próbál” itt nem a siker elvitatása, hanem a konklúziók és a vakremények egyensúlyának előjelzése. Amit a magyar néplélek és „a magyar észjárás” magyar klasszikusától már bevezető szavaiban is fölidéz, (hisz munkássága igen jelentős részében éppen Karácsony Sándorral foglalkozott), az épp a kötet belső világára világít rá: a képekben, vizuális befogadásban és virtuális képzetekben oly termékeny emberi elme a konkrétumokat is sokkalta inkább rendezi el a „nyári/vakációs élmények” révén, mint a verbális kommunikáció komplexitása által. Ezért a kötet sűrűn rakott vizuális ingerekkel, szépészeti kölcsönzéssel és saját amatőr tájfotóval is, mivel „a vizuális kommunikáció pszichológiai és pedagógiai alkalmazásával” kíván kísérletezni. Nem képeskönyvet kínál, de egyértelmű hatást remél a táj-képzetek és ökológiai lábnyom-foltok ábráitól, a kettő közötti élményközlés és dramaturgiai hatás együtthatásától. 

Kép forrása

A fenntarthatóság csalfa illúziója
Lányi nem „tanít” – hanem hangosan aggódik, mondhatnám ájvékol, hajtépésbe fog, iszonytató szentenciákkal fenyeget. Talán prófétál, talán latolgat… – mindenesetre fölidéz (Illyés Gyulát például, de a Balaton korai pártfogóit: Krieger Sámuelt, Széchenyi Istvánt, Szerelmey Miklóst, Lóczy Lajost, Klebelsberg Kunót, Németh Lászlót, Egry Józsefet, Borsos Miklóst, Somogyi Győzőt is), s az idézetek-képek mögötti lakópolgári, rajongói, a gyöngéd álmodozást a hatékony óvó-védő lelkülettel vállaló identitást is megidézi. 
A fesztiválok, bulik, sodródó tömegek, fürdőző százezrek, turizmus, tájvédelem, környezetmegóvó vállalással szembeni hatékony „ellenforradalom” technokrata tónusai mind-mind itt lakoznak a kötet lapjai között, de alcímekbe, ironikus (vagy önironikus) tudálékoskodásba és a „minden eladó” kritikájába burkoltan végül is egyvégtében arról szólnak: vesztésre állunk. S ami még ránk hagyva, ránk bízva megmaradt, azt nemcsak lehetséges, de kötelező is lenne megvédeni a társadalmi katasztrófák fenyegető közeledésétől, a jövőt megzsaroló mai modernitástól.
Lányi szembesít a volt és van, a még van és még lehet képtelenségeivel, de leginkább a már lehetetlen drámájával. Tájképet és életképet ad, a lokalitás, a helybeliség közérzetét: a tihanyi falvak hátsó útjain tejért szomszédságba gyalogoló gyermekeinek impresszióját veti össze a giga beruházások eszetlen tömegeivel, majd a habzsoló-pancsoló tájkisajátítást a menekítő egyedi kísérletekkel, majd a „látomások táját” szóképekkel már megóvni képtelen esetlenséggel, végső soron a fenntarthatóság csalfa illúzióját kijózanító ellenképeivel.
De még időben szórja felkiáltójeleit, reméljük. A fejlődésnek hazudott öko-racionális jelenségnek vége kell legyen. De mert nem csupán szociológus, politikai viselkedéskutatás értő interpretátora, hanem pszichológus is, ezért nem csupán a Balaton-modell vágy- és tévképeit sorolja, hanem a jelenségben és a létképtelenségben rejtekező megoldásokat is keresni próbálja: könyve „gondolatkísérlet”, egyúttal lélektani teszt is. Próbatétele annak: kereshető-e és megnevezhető-e a maradék természeti környezet emberi személyiségben lakozó gyógyulási lehetősége.

Fenntartható? Fejlődés? Pszichológiai elemzés a Balatonról. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2019., 149 oldal
Megosztás