Faludy Tárlata címmel került a közönség elé az ezredforduló éveiben egy különleges művészeti élményeket nyújtó könyvsorozat, melyben olyan tételek kaptak szerepet, mint többek között a Petronius-féle Satyricon, a Latin és Középkori Költészet vagy a Pantagruel.  Az utóbbi kötetből áradó izgalom már első látásra kitűnik: a francia Rebelais művét fordító Faludy György változatát az eredeti képek, mégpedig Salvador Dalí litográfiái teszik még emelkedettebbé.

Irodalmi csemege, képzőművészeti desszert
Újabb személyes könyvélménnyel kell előrukkoljak a kedves olvasóknak: házi kiskönyvtáramat nézve meg kellet állapítsam, hogy néhány másik mellett jómagam is birtokolom az egyik több tekintetben legnagyszerűbb és legegyedibb magyar könyvkiadványt. És persze, hogy dagaszt a büszkeség, mert az album formátumú, számozott példányszámú könyv, rikító külsejű díszborítója közepén egy különleges érmetartó is ékeskedik, a benne lévő rézpénz mindkét oldala fej, az egyik a kötet illusztrátorát, Salvador Dalí, a másik a magyar fordító, Faludy György portréját mintázza. A díszes társaság, akiket a jó sors és persze a kiadói remek ízléses szerkesztés egyberakott, Francois Rabelais-vel egészült ki, no, hát persze, hiszen a Pantagruel az az ő műve.
Túlzás nélkül állítom, hogy az egyedi megoldásokat felvonultató, káprázatos látványvilággal bíró könyv az egyik legsajátságosabb a magyar könyvkiadás történetében. Ezt igazolja az a megállapítás, hogy a szerzőhármas egyenként is hatalmas kincsestárnak számít. Talán a legnagyobb hódolat Dalínak jár, aki e kötethez huszonöt litográfiát készített Gargantua et Pantagruel címmel. Így tehát az egyszerre irodalmi csemege, képzőművészeti desszert és műfordítói unicum, komoly élményanyagot jelenthet a könyvbe belelapozóknak, azt végigolvasóknak.

Valóságon túli lét
No, de nézzük, hogy ki is az a Pantagruel!? Ahogy Till Eulenspiegel, az ördögi tréfagyáros és főkekec, Münchausen báró, a fantaszta világutazó, Gulliver, a társadalomtudományi szférákat jelképező világok szürreális felfedezője és a magyar Háry János, a mesés kalandjairól folyton lódító szóhuszár, úgy Pantagruel is egy valóságon túli létben élő, abból merítő, abból minduntalan idéző, azt megelevenítő főhős. A felsorolt párhuzamokhoz hasonlóan Pantagruel is abszurd figura, ahogy abszurd a világ, melyben megfordul, bár nem annyira abszurd, hogy ne ismernénk fel saját magunk által eddig megismertet.  
A kötet Dalí hol pokoli, hol mennyei hangulatú rajzai mentén (mely rajzok folyton-folyvást Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című triptichonját juttatja az ember eszébe) meséli el a különleges képességekkel és adottságokkal megáldott főhőst. Miként Münchausen báró személye illetve szeszélyes mesélési kedve már fogalom, úgy Rabelais ötrészes, hatalmas regénye (bár a regény műfajának számos vonása nem illik erre a műfajtalan, óriás írásműre) is a lexikonok része, róla többek között így ír a nagy internetes kötettár: „Az öt részből egy Gargantuáról szól, ám ez a rész később keletkezett, mint a Gargantua fiának életét és kalandjait bemutató Pantagruel első része. A fikció időrendjében azonban az apa könyve áll elöl, ezt követi Pantagruel történetének négy könyve. A negyedik, tehát az összmű ötödik kötete azonban csak részben Rabelais műve.
Apa és fia egyaránt óriások, nemcsak testméretüket tekintve, de étvágy, szerelmi-szeretkezési kedv és hajlandóság, tudásszomj és iszákosság dolgában is. Történetük lényegében egyetlen hatalmas lakomázás, eszem-iszom, szerelmeskedés, és persze végeérhetetlen szószaporítás, no meg durva csíny, kacagtató tréfálkozás és egy hosszabb utazás. A mű óriási jelentőségét a benne felhalmozott, szinte enciklopédikus ismeretanyag, a kimeríthetetlen szatíra, a komikus véna és a teljességgel páratlan, utánozhatatlanul összetett, bonyolult, egyszerre intellektuális, tudós és tudóskodó, valamint a népies farce- okra emlékeztető stílusötvözet adja.”

Rebelais méregerős intrikája
Az író a korabeli (16. századi) álszent vallásosságot, az „áltudományos semmittevést” és az oktalan háborúskodást veszi górcső alá, illetve teszi gúny tárgyává. A különböző epizódokban sorra kerülnek terítékre a reneszánsz korának minden gyakran tárgyalt témája, mindez Rebelais méregerős intrikájával, ezerszínű, részletes és a kínos és pikáns témákat nem kerülgető, kacagtató leírásával, egyszerre lírai és prózai stílusjegyeket egymásra halmozó művészi modorában.
A kiadói ajánlóból egyénként azt is megtudhatjuk, hogy a könyvet „a világ szinte minden fontosabb nyelvére, köztük arabra, hindura, kínaira és japánra lefordították, és a könyv első kiadása, az 1532-es év óta francia nyelven több mint négyszázszor látott napvilágot. Noha az óriási nyelvi, stiláris és egyéb nehézségek ellenére az angol és német fordítás még Rabelais életében megjelent”
A hatalmas mű fordítástörténete a magyar irodalomban külön fejezet. A Gargantuát 1936-ban Kemény Katalin fordította le, ám műve inkább a szakembereknek szóló filológiai kísérlet maradt. A teljes műből összefüggő szemelvényeket Benedek Marcell közölt 1965-ben, csakhogy ezek töredékei az egésznek. Faludy György 1947-48-ban lefordította ugyan a teljes művet, viszont fordításának csak az első része jelent meg. Faludy átültetése nem filológiai hűségre, hanem az olvashatóságra, a mai olvasó figyelmének lekötésére irányult.