Doktoranduszként az iraki népszokások eredetével foglalkozom. Egy a könyvtárban töltött hosszú délután során úgy döntöttem, hogy itt az ideje más népek szokásaiban is elmélyülni egy kicsit. A születéssel kapcsolatos tradíciók összehasonlítása közben arra lettem figyelmes, hogy legyünk akárhol is a bolygón, alapvető elemek ismétlődni fognak, hasonló hiedelmeket tartanak számon az európaiak és a távol-keletiek vagy az arabok is.

Mágikus hagyomány
Makón azt mondják a várandós asszonynak, hogy ne nézzen békára, mert „békafia” születik, az iraki Hillában azt tanácsolják, hogy a kismama ne pillantson holdfogyatkozáskor a Holdra, mert a gyermeke vörös arccal jöhet világra. Lengyelországban és itthon is úgy tartják, hogy a kismama nem mehet át kifeszített kötél alatt, mert a gyermeke nyakára tekeredhet a köldökzsinór. Ezernyi történet fonódik a különböző anyajegyek, vagy a csecsemő bőrét érintő elváltozások köré: a Hajdúságban azt tanácsolják, hogy a terhes asszony ne tépjen szárnyast, mert gyermeke tűzfoltokkal születhet. Irakban azt mondják a leendő anyának minden ételt meg kell adni, amelyet megkíván, mert ha ez nem így történik, a kisbabán olyan formájú anyajegy képződhet, mint a megkívánt étel. De tiltások mellett ajánlott cselekedeteket is találtam: Magyarországon a várandós asszonynak hajas kukoricát kell ennie, hogy dús hajú gyereke szülessen, vagy nézzen kormos kéménybe, hogy a kisbabának szép fekete szeme legyen – és ez csak néhány a temérdek példa közül.
Ha jobban megnézzük a fenti példákat, észrevehetjük, hogy az minden esetben valamilyen tőlünk független, irányíthatatlan dolgot szeretnénk elkerülni vagy előidézni. Mindezek mögött valamilyen hasonlóság, párhuzam húzódik meg. Hasonlóság… irányítani az irányíthatatlant... mindez ismerős valahonnan! Ekkor döbbentem rá, ez nem más, mint a mágia.

Az aranyág
Azért, hogy megmaradjak a tudományos munka szintjén és ne süllyedjek a modern okkultizmus bugyraiba, úgy döntöttem, hogy elkezdek foglalkozni a téma alapműveivel. Azokkal a munkákkal, amelyek a modern korban először próbálták körülírni és rendszerezni ezt a különleges tudományt. A választásom így a régi klasszikusra, James George Frazer Az aranyág című művére esett.
Frazer munkájának több változata maradt fent, a szerző maga is állandóan módosította a tartalmat kutatásai, legújabb eredményeihez igazodva, végül a tizenkét plusz egy kötetre nőtt műből 1922-ben egy rövidített verziót is kiadott. Az utóbbi változat az antik római Diana-mítoszok egyikében élő aranyágtól indul, amiről aztán áttér a „papkirályok”, a szakrális erővel bíró uralkodók leírására. Mindezt a mágia fogalmának és típusainak meghatározása követi, illetve a mágus személyének és varázstevékenységének ismertetése. Azt is megtudhatjuk, miképpen kapcsolódik mindez a vallások kialakulásához. A hatvankilenc fejezetet számláló munkában a tabuktól, az Adonisz vagy az Ozirisz mítoszokon keresztül, az ember-istenség kapcsolatig szinte mindenről szó esik.

Támpont a mágia kutatásában
Így egyáltalán nem meglepő, hogy a saját kérdéseimre is megleltem a választ. Az ember ősi vágya az, hogy uralja a tőle független erőket, kifejezetten hangsúlyos ez a vágy olyankor, amikor bajba kerülünk, vagy védelemre van szükségünk. Az általam idézett szokásoknál a szimpatikus (hasonlóságon alapuló) mágia elemei jelennek meg, melyhez az a gondolat társul, hogy az egykor összetartozó dolgok később is kapcsolatban maradnak egymással. Mindennek az alapjaként szolgáló hasonló hasonlót vonz szabálynak köszönhetően pedig varázslás során előidézhetünk, vagy éppen meggátolhatjuk (negatív mágia vagy tabu) bizonyos események bekövetkeztét. A varázslatnak nem kell okvetlenül varázsigéket és különböző csodaszereket tartalmaznia, az indiánok esőtánca is egyfajta varázslat, amely a várva várt dolog imitálásával történik. Így ha visszatérünk az említett példákhoz, láthatjuk, hogy az egyes babonák betartása is egyfajta akaratunktól függetlenül elkövetett mágia.
Annak tehát, aki hozzám hasonlóan szívesen kutatja a máig ismert hagyományok eredetét, vagy vonzódik a fantázia irodalomhoz és egy kicsit a dolgok tudományos hátterére is rápillantana, az bátran forgassa Frazert, hiszen munkája, több mint száz évvel megjelenése után is fontos támpont a mágia kutatásában! Habár tudományos stílusú írásról van szó, mégis telis-tele van szórakoztató mitikus történetekkel, amelyekhez magyarázat is társul. A néprajzi és antropológiai ismeretanyag pedig már csak hab a tortán. Hosszú és nem egyszerű olvasmány, de akit érdekel, hogy mi áll a máig ismert mítoszok, vagy a napjainkig élő szokások mögött, az bátran szemezgethet belőle.