Niall Ferguson népszerű szerző. A kortárs brit történésznemzedék egyik legsikeresebb alakja, számos neves egyetem oktatója, számtalan bestseller írója – ami a tudományos publikációk területén semmiképpen sem lebecsülendő teljesítmény – mi több, két kötete, a Világ háborúja és a Pénz felemelkedése alapján még dokumentumfilm-sorozat is készült.
És, hadd tegyem hozzá ehhez a rövid dicséretáradathoz, az a jelzőt is, amit nem szoktak elmondani: Niall Ferguson ízig-vérig posztmodern történész. A posztmodernség minden erényével és minden hibájával együtt.

Darabokból rakott kép
A huszadik század szellemtörténeti, pozitivista, de akár még marxista történelemkönyvein szocializálódott elme számára igazi meglepetést jelent A pénz felemelkedése. A nagyformátumú szerzőtől nagyformátumú összefoglalót várnánk, amire elvi esélyt láthatunk is, ha a vaskos, négyszáz oldalas kötetet kézbe vesszük. A világ pénzügyi történelme alcímmel megjelent kötettől nagyon komoly gazdaságtörténeti alapokat, pénzelméleti fejtegetéseket, szerteágazó tudást és alapos elemzéseket remélnénk. Olyasvalamit, amit, például Polányi Károly könyveit olvasva kaphatunk: széles panorámát, részletekbe menő elemzést, aprólékosan kidolgozott témát, mi több, világos – akár azt is mondhatnánk, ideológiailag is megalapozott – témavezetést.
Mindezt azonban hiába keressük Ferguson könyvében. Odavetett vázlatokat, össze nem fűzött sztorikat, el nem varrt szálakat, és – ami a legbántóbb – tátongó hiátusokat találunk A pénz felemelkedésében. A könyvet forgatva egyre inkább erőt vesz az olvasón egy különös nyugtalanság: mintha nem azt a kötetet olvasná, amit a cím ígér. Elcserélték a nyomdában a borítót? Vagy a brit kiadó ravasz marketingesei úgy vélték, nem lesz elég ütős az a cím, hogy a 2008-as gazdasági válság és annak pénztörténeti előzményei? Mert a könyv tulajdonképpen erről szól. És, ha így nézzük, akkor nagyon érdekes. De hol van mindez az alcímben beharangozott pénzügyi világtörténettől?

Ami érdekes, és ami nem az
Ha azonban ragaszkodunk ahhoz, hogy a világ pénzügyi történetének leírását tartjuk kezünkben, akkor szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a – nevezzük így – posztmodern történetírás egészen másképpen dolgozza fel anyagát, mint a klasszikus, modernista társadalomtudomány.
Ferguson ugyanis egy rakás kérdést nem tart érdekesnek, vagy fontosnak. Megemlíti például azt a rendkívül izgalmasnak ígérkező, és messzire vezető lehetőséget, hogy a mezopotámiai könyvtárakban fennmaradt agyagtáblák túlnyomó része valamiféle adóslevél, azaz tulajdonképpen pénz, majd úgy engedi el ezt a szálat, mintha nem tudna vele mit kezdeni. Foglalkozik egy kicsit az Amerika felfedezése utáni ezüstbőséggel, és az annak következtében kialakuló európai árforradalommal, de pár bekezdés után azt is megunja, és inkább elmeséli, hogy az első ismert Mediciek közül legalább ötöt halálra ítéltek gyilkosságért, mert ez a család nem bankárnak indult, inkább későközépkori maffiózókból állt.
Mintha a témát nem a múltból, az alapoktól építené föl, hanem a jelenből vetítené vissza addig, és szigorúan csak addig, ameddig az fontos lehet. Nem épít egyetemes összefüggésrendszert, nem próbál kifeszíteni egy zsinórmértékül is szolgáló történelmi ívet, nem törekszik arra, hogy témáját más témákhoz igazítva beilleszthesse, valamiféle nagyobb rendszerbe. Egyszerűen egy aktuális – s mivel aktuális, nyilván jelen idejű – kérdésre keres történelmi magyarázatot. Csak arról ír, ami érdeklődésének tárgyával összefüggésbe hozható.

Válság és miértjei
És, hogy mire kíváncsi Ferguson? Nos, aki végigolvassa az egyébként gördülékeny és csak itt-ott döcögőssé váló kötetet, azzal az érzéssel hajthatja a lapokra a hátsó borítót, hogy mindent megtudott a 2008-as pénzügyi válságról.
Láthatóan ez a téma hozta lázba a szerzőt, láthatóan szerette volna megérteni, összefüggésekbe helyezni, a történelmi időben kimérni, valamilyen felismerhető folyamat részeként értelmezni napjaink nagy válságát. Ezt a munkát pedig hiánytalanul elvégezte. (Bár akad pár fejezet, ahol az olvasónak az az érzése, a szerző nem egészen érti a kortárs bankrendszer bugyrainak mélyében végbemenő titokzatos folyamatokat, azért a jóhiszemű olvasó ezt az érzést igyekszik elhessegetni. Végül is Ferguson Oxfordban a pénzügytörténet professzora, kell, hogy értse a pénzügyi összefüggéseket…) És, ha már mindent megértett a 2008-as válságról, hát mindjárt kötetbe is szerkesztette feljegyzéseit. Kiegészítette némi kitekintéssel, leöntötte a kortárs pénzértelmezés egyetemes mázával, és besétált vele a kiadójához.
Így, ha ilyesféle tudást várunk a könyvtől, nem fogunk csalódni. Megérthetjük, hogyan jött létre és hogyan működik a bankrendszer, mikor és miért született a részvény, hogyan alakult ki a tőzsde, milyen árucsere folyik a kötvénypiacon, mi köze mindezeknek a biztosításokhoz és viszontbiztosításokhoz, mekkora biztonságot jelent az ingatlan-befektetés, és mekkora kockázattal működnek a fedezeti alapok… Na, és persze azt is, hogy miképpen lesz ebből a mátrixból világgazdasági válság.
Így ez a könyv semmiképpen sem klasszikus gazdaságtörténeti munka. Inkább egy elég jól összefűzött történeti esszégyűjtemény a kapitalista pénzgazdálkodásról. Afféle posztmodern történelemkönyv.