Otto nem látta meg, de meghalt

MEGJELENT: 2014. szeptember 3. | SZERZŐ: Oxi

Formabontó könyvajánlónk főszereplője egy szűzen öngyilkossá vált nőgyűlölő filozófus, aki nem mellesleg jól megágyazott a múlt század első felében éledező fajgyűlöletnek, esetében a „nő faj” iránti gyűlöletnek. Az öngyilkossággal persze mondhatjuk, hogy nemcsak bátorsága volt, de önkritikája is. De a Nem és Jellem című könyv ettől még fontos mű – igaz, fonákjáról nézve. Ahogy ezt Enyedi Ildikó filmrendező szépen tanította is nekünk Az én XX. századom című filmjében.

A tébolyult filozófus

Otto Weininger az a bizonyos, rezignáltan és markánsan tébolyult filozófus Enyedi filmjében, aki az éppen emancipálódni készülő hölgyeknek tartott előadást a századforduló egy progresszív egyetemén. A zengzetes előadásban szoptatástól összehúzódó méhekről, orgazmust generálni képes mellbimbókról, és félelmet keltő falloszokról is szó esett, de nem ez volt a lényeg, hanem a női nem nem-létezésének igazolása, bebizonyítása. Az abszurd gondolatmenet persze a paradoxonokkal és a mára trendivé vált oximoronokkal rokon, de ez nem hatotta meg a nőket. Sőt magát Otto Weiningert sem, aki főműve, a nők faji alapon való gyalázásáról szóló, pre-fasiszta felhangokkal teli Nem és Jellem megalkotása évében végül is öngyilkos lett.
Szűzen.
Mint talán a tisztelt Olvasó érzi, hogy itt valami nagyon kurta-furcsa dologról lehet szó, netán magazinunk szerkesztősége járatja a bolondját oldalunk látogatóival, pedig nem, bizony mindez fenti dolgok így is történtek.
A szokásainktól, a friss kiadványokat, köteteket ajánló rovatunk így most egy antikvár könyvet tesz le az olvasók elé okulásul és szórakoztatásul.

Rögeszmévé torzított hipotézis
Könnyű dolgunk van, így most 2014-ben, hiszen mi már tudjuk, hogy végül is mi is történt azokkal az (és ez kulcs szó!) áltudományos dolgokkal, irányzatokkal, melyekkel a 19. század második felében és a 20. század első felében élőket etették a túlzott becsvággyal bíró kóklerek. Otto Weininger csak egy példa arra, hogy milyen téves következtetésekre kapathatja el magát a társadalom bizonyos – elvileg – vezető tagja, ha nem találkozik önmagán kívül mással, például szakmai kontrollal.
Otto Weininger ugyanis nem kevesebbet állított fő művében a Nem és jellem című elvi tanulmányban, minthogy a nők nincsenek egyenlő értelmi és erkölcsi szinten a férfiakkal, kvázi alacsonyabb szinten állnak.
Sokan kapták fel a fejüket a pár éve a Spektrum televízión bemutatott dokumentumfilmen, melyben a 19. század második felében elterjedt (ál)tudományos nézet alapján sterilizálták azokat az embereket, akik bizonyos társadalmi elvárásoknak nem tudtak megfelelni és szociálisan és a közerkölcsöt tekintve súlyosan deviáns életmódot folytattak.  Ez az áltudományos gyakorlat egésze az 1970-es évekig dívott a tengerentúlon, a szabadok földjén.
Nem ezzel összefüggésben említem meg az egyik hazai honlap recenzió íróját, aki az újrakiadás kapcsán Weininger tárgyalt művét „rendkívül értékes munkának” nevezte, melyet Kant alapvetéseihez hasonlította.
A tévelygés helyett lássunk tisztán és nézzük tárgyilagosa(bba)n a filozófiatörténet eme különleges hajtását, Otto Weiningert, a maga sajátságos életútjával, halálával és halála utáni kultuszát. Merítve a Wikipédáiból Weiningerrel megértéséhez fontos idézetet találunk: „hipotézist torzít rögeszmévé”, és talán el is érkeztünk a lényeghez, mi több, az áltudományok lényegéhez.


A tévedés, személyesen
Otto Weininger, aki maga volt „a” tévedés, már életében kivívta többek, így például Freud, halála után pedig Hitler elismerését, hogy lelkes kortársairól, barátairól, kollégáiról már ne is beszéljünk. Ha ma élne, bizonyára egyfajta celebritás lenne, akinek megnyilvánulásai széles spektrumon mozognának, úgy kábé Hankiss Elemértől kezdve, Benkő Dánielig bezárólag a mélységek és szélsőségek minden tónusát érintve.
Ellentétben azonban ezzel a mostani korszakkal, Weininger korában nem volt lehetőség arra, hogy a filozófusok, vagy az annak látszó emberek, egyben szórakoztatóipari személyiségek legyenek, ezért Otto barátunk nagyívű haláljelenetével (Beethoven egykori szobájában, melyet erre az esetre bérelt ki, ölte meg magát egy revolverrel), illetve a már említett post mortem kultuszával vált igazi nagysággá.

Az utókor pedig megkapta, amit meg kellett kapnia, egy fiatal férfi legendáját, aki nőt közelről nem látott, és mégis meghalt – tőle.

 

 

 

Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Borzongató mesemonszun Indiából

Borzongató mesemonszun Indiából

A szerző ezúttal a szubkontinens lakóinak különleges élettörténeteire koncentrál

Március 21-én a szerelem lesz a téma

Huszonegy mű más-más szemszögből mutatja be a szerelem témáját, egy-egy extrém helyszínen

Oliver és Vlagyimir beszélgetnek

A nagypolitika egy olyan mélyvíz, melybe nem úszógumival, hanem tengeralattjáróval kell bemártózni

Egy könyvtáros csak könyvet lophat

Egy könyvtári dolgozó két éven keresztül könyveket és folyóiratokat lopott, majd eladta azokat

Magyarnak lenni büszkeség

Hangoskönyv a magyar történelemről

Feliratkozás a hírlevélre

Email