Törülközőnap

Douglas Adams angol író tiszteletére 2001. óta minden év május 25-én ünnepli a világ a Törülközőnapot. A Törülközőnapon nincs más dolgunk, mint hogy magunkkal vigyünk egy törülközőt, bárhová is tartanánk az Univerzumban.  A 2000-ben elhunyt híres író, Galaxis útikalauz stopposoknak című ötrészes "trilógiájában" ugyanis fontos szerepet kap ez a tárgy. Ford Prefect, bolygónk megsemmisülése előtt arra figyelmezteti barátját, Arthur Dentet, hogy mielőtt elhagyják a Földet, mindenképp keressen egy törülközőt, és azt hozza magával. A többi dolog nem fontos.

Negyvenkettő
A jobb megértés kedvéért a rövid összefoglalás után alaposabb magyarázattal is szolgálnunk kell, hiszen enélkül nem fogjuk érteni, miért találkozunk szerte a galaxisban ezen a vasárnapon lépten-nyomon törülközős emberekkel.
Elsőbben is tisztázzuk, miről szól a Galaxis útikalauz stopposoknak! Nos, a regényben a szuperintelligens pándimenzionális lények – akiknek egérformája csak egy a mi dimenziónkba való betüremkedés – felteszik a kérdést szuperszámítógépüknek, Bölcs Elmének: mi az élet értelme, a világegyetem, meg minden? Bölcs Elmének hét és fél millió év kell ahhoz, hogy kiszámolja a választ, és ez a 42-es szám. Ám mire idáig eljutunk, a kérdést feltevők maguk sem tudják pontosan, hogy mi is lenne a végső kérdés, amire most választ kaptak. Ezt Bölcs Elme sem tudja kideríteni, azt viszont elmondja, hogy erre csak egy nálánál is nagyobb számítógép képes, egy olyan komplex és kifinomult gépezet, aminek már a szerves élet is a részét képezi, és tízmillió éven át fog számolni. A neve pedig Föld.
A programba azonban hiba csúszik. Az ugyanis, hogy öt perccel a program befejezése előtt a vogonok elpusztítják a bolygót, mivel útjában van a tervezett új hiperűrsztrádának. Az egerek, hogy ne kelljen újabb tízmillió évet várni a kérdésre, ki szeretnék venni az egyik túlélő, Arthur Dent agyát, mert abban bíznak, hogy az majd tartalmazza a választ. Arthur és barátja Ford Prefect a Föld prehisztorikus korába menekítik magukat, ahol egy Scrabble-t játszó ősember véletlenül kirakja betűiből a negyvenkettő szót. A különös eseményt még különösebb párbeszéd kíséri:
– Mit kapsz, ha megszorzod a hatot kilenccel?
– Hatszor kilenc. Negyvenkettő.
– Ennyi. Ennyi az egész.
– Mindig is tudtam, hogy valami alapvető gond van a világban.  

Ford és Arthur
Ford Prefect, a sorozat egyik főszereplője, Arthur Dent barátja, akit évek óta ismer, és akinek azt hazudta, munkanélküli színész, aki Guildfordból származik. Eredeti neve csak a Betelgeuse VII halott nyelvjárásban érthető, mely elpusztult a Nagy Lezúduló Hrung Katasztrófa idején. Maga Ford is képtelen volt megtanulni nevét, emiatt apja belehalt a szégyenbe, mely a galaxis egyes részein halálos betegség. Szülőbolygóján, a Betelgeuse-on a gyerekek Ix-nek nevezték, ami az ő nyelvükön azt jelentette: „fiú, aki nem képes kielégítően megmagyarázni, mi az a Hrung, sem azt, hogy miért pont a Betelgeuse VII-et tüntette ki a lezúdulásával.” Földi nevét a bolygóra érkezése után választotta, mert nem elég alapos kutatásai után úgy gondolta, „kellemesen feltűnésmentes” lesz. (A Ford Prefect egyébként egy népautónak számító márka volt, melyet 1938 és 1961 között gyártott egy brit autógyár. Egyes országokban, mint például a francia vagy a görög verzióban, Ford Escort a főszereplő neve.)
Ford egyébként a Galaxis útikalauz munkatársa, aki az útikalauz újabb kiadásához gyűjt információkat. Érkezése után tizenöt esztendőt tölt a Földön, mert sokáig hiába várja, hogy felbukkanjon a közelben egy űrhajó. Amikor a bolygó elpusztítására érkező vogon flotta megjelenik, Ford Arthurral együtt az egyik űrhajóra stoppolja magát.
Arthur Dent boldogtalan ember, a BBC rádió alkalmazottja, aki miután barátjával elmenekül a Földről, életének következő néhány évét azzal tölti, hogy köntösben vándorol egyik válsághelyzetből a másikba, miközben igyekszik magának teát szerezni.

Galaxis útikalauz
A történet persze nem csupán Fordról és Arthurról szól, de gyakori idézeteket tartalmaz a Galaxis Útikalauz stopposoknak című könyvből is. Az Útikalauz természetesen nem földi könyv, sosem adták ki a Földön, és a szörnyű katasztrófát megelőzően egyetlen földlakó se látta vagy hallott róla. A könyv mindazonáltal szerfelett figyelemreméltó. A kötet fülszövege szerint: „Valószínűleg ez a legfigyelemreméltóbb könyv, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak gondozásában – bár a földlakók ezekről se hallottak. Ez a könyv nem csupán hallatlanul figyelemreméltó, hanem elképesztően sikeres is. Népszerűbb, mint a Mennyei Házi Mindentudó, jobban fogy, mint a Hatvanhárom További Figura Súlytalanság Esetére című illusztrált kiadvány, és ellentmondásosabb, mint Oolon Coluphid filozófiai bombaként robbanó trilógiája: a Hol Tévedett Isten, a Még Néhány Isten Legsúlyosabb Tévedéseiből és a Végül Is Kicsoda Ez Az Isten Egyáltalán?”
És ezek után már azt is elmondhatjuk, miért éppen törülközővel szokás tisztelegni Douglas Adams emléke előtt. Nos, azért mert a Galaxis Útikalauz ezt írja a Törülköző címszónál:
„A lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Jaglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón; takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk; megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha te nem látod őt, ő sem lát téged – annyi esze van mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó); veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletörölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá.
Másrészt, és ez a fontosabb, a törölközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag (strag: nem stoppos) észreveszi, hogy a stopposnak van törölközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül „elvesztett”. A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törölközője – az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni.
Innen ered a kifejezés, mely a stoppos szlengbe is átkerült már: Hej, helltél már azzal a klufi Ford Prefecttel? Az aztán a sahár, mindig tudja, hol a törölközője!
 (Hellni: megismerkedni, beszélgetni, találkozni, lefeküdni valakivel; klufi: nagyszerű, belevaló fickó; sahár: igazán nagyszerű, belevaló fickó)”
Így már teljesen világos, miért fontos a törülköző, és hogy Douglas Adams rajongói miért ezzel a tárggyal emlékeznek a zseniális íróra.
És, ha már ennyi mindent elmeséltünk a ragyogó kult-sorozatról, akkor érdemes megemlíteni azt is, hogy a vogon költészet mellett szó esik az egyik kötetben a Szíriusz Kibernetikai Társaság által fejlesztett, egyedi személyiséggel ellátott ajtókról, akik vidámak, örülnek, ha kinyílhatnak, és elégedetten sóhajtanak, ha a jól végzett munkát követően becsukódhatnak. Szóval mindenképpen érdemes elolvasni a könyvet, illetve könyveket.

A sorozat kötetei:
Galaxis útikalauz stopposoknak
Vendéglő a világ végén
Az élet, a világmindenség, meg minden
Viszlát, és kösz a halakat!
Jobbára ártalmatlan
Ja, és még valami...