Százhét éve született a Nobel-díjas Claude Simon

MEGJELENT: 2020. október 12., hétfő | SZERZŐ: Magyar Miklós

A francia új regény Nobel-díjas képviselője, Claude Simon Magyarországon kevéssé ismert. Egyetlen regényét fordították le magyar nyelvre: Histoire (Történet, Holnap Kiadó, Budapest, 1998). Madagaszkár szigetén, Tananarivében született, 1913. október 10-én. Fiatalkorát Perpignanban töltötte. A spanyol polgárháború idején a republikánusok oldalán harcolt, a második világháborúban fogolytáborba került. Regényeiben saját élményeit, családjának történetét örökítette meg. 1985-ben kapta meg a Nobel-díjat. 2005 július 6-án halt meg Párizsban.

Kép forrása

A prousti örökség
Claude Simon elsődleges forrása Proust. De nemcsak idézi Az eltűnt idő nyomában című monumentális regény mondatait, képeit, de esztétikáját is az akaratlan emlékezés prousti módszerére alapozza. Már első regényében, A Csalóban (Le Tricheur, 1945) megjelennek a prousti regény szereplőinek nevei: Charles és Odette. A kifeszített kötél (La Corde raide, 1947) első mondata: „Régebben sokáig maradtam az ágyban, és ez jó volt”, Az eltűnt idő indítását idézi fel. A Flandriai útban (La route des Flandres, 1960) Corinne Gilberte vonásait veszi kölcsön. A Történetben (Histoire, 1967) sokasodnak a prousti regényre történő utalások: Charles nagybácsi mind karakterében, mind a mesélőhöz fűződő viszonyában Charlus mása, ráadásul, akárcsak Charlus, emberi és művészi mintaképként szerepel. Lambert pedig, a Történet egyik ifjú szereplője, Blochra emlékeztet. De nemcsak a szereplők szintjén fedezhetünk fel átjárásokat a simoni és prousti regények között. Az emlékezés jellege, a féltékenység bemutatása tematikus hasonlóságokat mutatnak. 

Kép forrása

Első regények
„A történelmet senki sem csinálja, látni sem lehet jobban, mint a fű növését.” Az 1957-ben írt A Fű elé mottóul tűzött Paszternák-idézettel Claude Simon egész életművének esztétikáját meghatározza. Bár elsődleges élményforrása maga a történelem, s annak két olyan eseménye, amelyekből egy epikus ihletésű író feltétlenül történelmi regényt írna (a második világháború és a spanyol polgári forradalom), Claude Simon témáiból nem nő ki a tolsztoji vagy a martin du gard-i nagyepikához mérhető mű. Ellenkezőleg: a történelem teljes tagadását olvashatjuk ki minden sorából.
Hogy Simon nem vonzódik a nagyepika felé, csak részben magyarázható inkább líraiba forduló, ugyanakkor cinikus és passzív egyéniségével, festői érzékkel párosuló s a technika vívmányai által diktált modern élettempó kitermelte vizuális látásmódjával. Claude Simon történelemszemléletének kialakulásában a nagy tettekben többé nem hívő generáció kiábrándultsága döntő szerepet játszik. Elődje és mestere, Joyce Ulyssesében Dedalus számára a történelem „lidércnyomás”, melyből igyekszik „felébredni”. Claude Simon ettől a lidérces álomtól úgy akar megszabadulni, hogy mintegy kiveti magából élményeit.
A Fű története Louise tudatában létjogosult csupán, voltaképpen nem is történet ez, legalábbis látszatra semmi sem történik. Louise, aki hozzámegy egy jelentéktelen, ambíció és akarat nélküli férfihez, újra átéli mindazt, amit férje nagynénjének tíznapos agonizálása alatt megél, érzékel, s amit a múltból újra átgondol: a haldokló vénlány áldozatát öccséért, anyósa, a zugivó Sabine féltékenységi jeleneteit; férje, az idők folyamán húsheggyé tornyosuló egyetemi tanár képzelt vagy valóságos vagy eltúlzott és kiszínezett kicsapongásai miatt; saját helyzetét a kisszerű családban. Semmi sem történik: „Semmi, csak egy öregasszony. Egy vénlány. Semmi más. Egy öregségtől halni készülő vénlány az ágyában.” És Claude Simon ezt teszi meg regényének témájául. Ugyanolyan súlyosnak mutatja, mint majd a második világháborút, amit viszont mértéktelenül zsugorít. 
Claude Simon a valóság tagadását hatványozza azzal, hogy még a csupán szubjektíve létezőt is kétségbe vonja. A Szél (Le Vent, 1957) hősének sovány történetét is lerombolja az összegyűjtött mozaikok hitelének megkérdőjelezésével: „jelenések, pletykák, emlékek, elbeszélések, melyeken át csak sejtettünk (…) egyfajta kaotikus valóságot innen-onnan rekonstruálva (...) s közben talán mindez egy vulgáris idióta vulgáris kalandja volt csupán.” 

Kép forrása

A meg nem talált idő
A flandriai út témaválasztása (a második világháború) s feldolgozása egy szóval, egy célzással sem foglal állást, nem ítéli el a világégés okozóit. Simon szinte kihívóan ismétli újra meg újra: számára a történelem és maga a háború is csak ürügy, nem súlyosabb élményforrás, mint a mindennapi élet legbanálisabb megnyilvánulásai. A háború befejezése, az ellenállás hősi korszaka s az azt követő kiábrándulás után csaknem húsz év távlatából csak a vereség, a visszavonulás marad meg mint emlék, s a zűrzavar mint „rendező elv”.
A fő téma Georges és társai (Iglésia, Blum, Wack) a háborúban, fogságuk, a menekülő francia hadsereg széthullása, Reixach kapitány halála. Első melléktéma: Reixach kapitány múltja, Corinne-nal való házassága, amelynek története Iglésia, a kapitány lovászának elbeszélése nyomán bontakozik ki. Második melléktéma: a kapitány ősének, a százötven éve öngyilkosságot elkövető Reixachnak története. 
A fő- és melléktémák egymást megszakítva, egymásba ékelődve, állandóan bővülve, töredékek formájában állnak össze. Tolsztoj Háború és békéjében is keveredik ugyan az 1812-es napóleoni hadjárat, valamint Bolkonszkij herceg és Rosztov gróf családi története, itt azonban mindig meg tudjuk különböztetni a lényegest és a másodlagosat, s ennek biztosítéka az író objektivitása. Claude Simon pontosan ezt az objektivitást száműzi tudatosan. Így redukálódik jelentéktelenné a vereség, és hatalmasodik mértéktelenné maga a vízió, amely az egész háborúból emlékképek formájában megmarad.
Claude Simon Proust géniuszának adózik, amikor valamennyi regényét a múlt emlékképeiből rakja össze. De az eltűnt idő nyomában nem jár olyan biztonsággal, mint Proust, akinél az eltűnt időt követi a megtalált. Claude Simon eleve azzal a tudattal idézi a múltat, hogy a teljességre törekvés, más szóval „az idő megtalálása” hiú kísérlet.
Claude Simon 1967-ben, A spanyol polgári forradalomról írt regénye, a Történet mintegy addigi műveinek tematikus és művészi összegzése. Éppúgy benne van A Szél és A Fű témája, mint a háború és a spanyol forradalom. A narrátor első személyben mesél, voltaképpen az egész mű egy belső monológ. Úgy tűnik, Claude Simon megtalálta azt a témakomplexumot, amit összes eddigi regénye csak előkészített és a tónust, amit magáénak vallhat. Nincs már fő- és melléktéma, mint A flandriai útban, a mesélő jelenébe – amely csak egy az egyenrangú témák közül − minduntalan bekapcsolódik a többi téma, egymást keresztezve: unokanővérének, Corinne-nak története, Reixach halála, kiegészülve A flandriai útban nem említett előzményekkel, maga a háború, a mesélő múltja, iskolai élményei, iskolatársának, Lambertnek részvétele a spanyol forradalomban.

Kép forrása

Összegzés és szakítás
A pharszaloszi csata (La Bataille de Pharsale, 1969) Simon korábbi regényeinek mintegy összegzése, azok tematikájának újraformázása. A pharszaloszi csata történelmi valóság. Pharszalosznál, a Thesszália tartományban levő 5800 lakosú görög városnál i. e. 48-ban Julius Caesar legyőzte a vele rivalizáló Cnaeus Pompeius Magnus római tábornokot. A csatáról Pharsalia címen Lucanus befejezetlen eposzt írt. Az esemény csakúgy, mint a spanyol polgárháború A Nagyszállóban és a Történetben vagy a második világháború A flandriai út esetében, történelmi regény forrása lehetne. Az előző témák sorsa azonban nem hagy kétséget afelől, hogy Claude Simon ezúttal sem azért nyúl a történelemhez, hogy azt regényben „megörökítse”. De a régmúlt mint téma, másra is enged következtetni: az író meg akar szabadulni az élő történelem személyes élményanyagától, s ezzel megteszi az első lépést az előző korszakával történő gyökeres szakítás felé.

Kép forrása

Rendhagyó önéletrajzok
Az 1989-ben megjelent Az Akácfa (L’Acacia) egyfajta önéletrajz, amely azonban nem az önéletrajzi regényeknél megszokott egyes szám első, hanem harmadik személyű elbeszélés. Két kép fogja közre a regény történéseit. Az első: az 1919-es katonai temetőkben három gyászfátyolos asszony és egy gyerek keresi az 1914 augusztusában elesett férj sírját. Az utolsó: 1940-ben, az ütközetekből hazatért fiatalember az ablaka előtti akácfát szemlélve írásba kezd. Ily módon a regény a gyásszal nyit és az írással zár, mintegy szimbolizálva a nyelv erejét, amely az írót átsegíti a fájdalmon: „megpróbálni a szavakkal létezővé tenni a kimondhatatlant”. Nem más ez, csak másképpen, mint amit Esterházy Péternél A szív segédigéiben látunk.
A Füvészkert (Le Jardin des Plantes, 1997) ismét csak nem a hagyományos értelemben vett önéletrajzi regény, bár Simon életének mintegy húsz epizódját tárja fel, a tőle megszokott, felforgatott kronológia szerint. De „regényes” művet se várjunk, amire a Flauberttől vett idézettel is felhívja a figyelmet: „Akik azért olvasnak el egy könyvet, hogy megtudják, hozzá megy-e a bárónő a grófhoz, csalódni fognak.” Spontán asszociációk által felidézett, megélt eseményeknek lehetünk tanúi.  
Párizsi tartózkodása idején Claude Simon minden nap sétált a szomszédságában lévő Füvészkertben, amely a nemcsak a párizsiak kedvelt parkja. A könyv elmeséli gyerekkorát, anyja halálát, a spanyol polgárháborút, az 1940-es vereséget, amelyben csaknem maga is életét vesztette mielőtt hadifogságba esett, a megszállás alatti Párizst, betegségét, utazásait Ázsiában, az Egyesült Államokban, Japánban, Indiában, Rómában, találkozásait festőkkel, kedvenc íróit, elsősorban Proustot, de Dosztojevszkijt, Flaubert-t és Montaigne-t is.
Megosztás

Egypercesek

Madách Dekameron

Madách Dekameron

„A Madách Színház mindaddig játszani fog, amíg ez lehetséges!”

Elhunyt a legnagyobb szkeptikus

James Randi az áltudományok és paranormális hiedelmek elleni harc vezére és atyja volt

Zsűriasztalon a pályaművek

Idén is meghirdetésre került a 100 Szóban Budapest irodalmi pályázat

Elhagyják a barátai a friss Nobel-díjast?

A magyar származású költő tömören nyilatkozott

Extremadura, a meditatív, sivár pokol

Krasznahorkai László nemigen kedveli a legkisebb írásjelet, a pontot, ezért Az utolsó farkas című kisregényében csupán egyszer teszi ki