Száznegyven éve született Guillaume Apollinaire

MEGJELENT: 2020. augusztus 26., szerda | SZERZŐ: Magyar Miklós

Jóllehet Apollinaire 1918-ban, a szürrealizmus kibontakozása előtt meghalt, őt tekinthetjük a szürrealisták közvetlen elődjének. Maga a szürrealizmus szó is az ő „találmánya”. De a képversnek, amelynek első megjelenése az időszámításunk előtt a IV. században élő görög költőhöz, Szimiaszhoz kötődik, ugyancsak Apollinaire adott új nevet: kalligramma.

Kép forrása

Érettségi nélkül
Apollinaire élete legalább olyan különleges, mint költészete. Rómában született 1880. augusztus 26-án. Anyja, Angelica de Kostrowitzky lengyel nemesi család sarja, apja egy Francesco Flugi d'Aspermont nevű olasz katonatiszt, aki nem vette a nevére, így Apollinaire törvénytelen gyermek volt. A nem éppen példamutató erkölcsű anya Monaco és Nizza kaszinóinak törzsvendége, botrányos viselkedése miatt nem egyszer került összetűzésbe a hatóságokkal. 
1889-ben az anya elhelyezi két fiát bentlakóként a monacói Saint-Charles alap- és középfokú képzést nyújtó intézménybe. Az iskolában mindkét gyerek problémamentesen tanul, sőt, 1890-ben, a nyolcadik osztály végén Wilhelm (ekkor még ez volt Apollinaire keresztneve) franciából, történelemből, földrajzból, szavalásból és német nyelvből is elnyeri a legjobb tanuló címet. 1897 júliusának elején Apollinaire jelentkezik az érettségi vizsgákra, de tanulmányi eredményei ekkorra már jelentősen leromlottak: német nyelvből közepes, latinból még annál is rosszabb az eredménye. Utolsó negyedévi mérlege eléggé lesújtó: „intelligens, sokat tud, de nem szorgalmas, előmenetele lassú.” Nem tudni miért, talán megbukott az írásbelin vagy nem jelent meg a szóbelin, mindenesetre Apollinaire, akiről gimnáziumot is neveztek el, és aki ott szerepel az érettségi tételek között, nem szerzett érettségi bizonyítványt.  

Kép forrása

A bohém zseni
A ránk maradt fényképeken és Picasso rajzain megörökített költő egy erős, nagydarab férfi, a muskétás Porthos fizikumával, ahogyan az Picasso rajzán is látható. Egyik nagy szerelme, Madeleine Pagès első találkozásuk alkalmával a 165 centi magas költőt nagynak írja le, „kissé rövid lábakkal és jelentős felsőtesttel”. Kurta nyakán aránytalanul nagy feje a legkülönfélébb összehasonlításokra adott alkalmat ismerőseinek. Némely barátja szerint fizimiskája egy plébánoséra emlékeztetett. A költő maga is sokat foglalkozott arcával, és egyszer azt mondta, hogy „Napoléon maszkját vettem fel”, máskor Cézár profilját vélte felfedezni a tükörben. Egy fiatal újságíró interjújában azt írta, hogy Apollinaire a dekadens Római Birodalom császárához hasonlít. A költő meghagyta a „római császár” kifejezést, de kihúzta a „dekadens” szót. 
A vásári birkózókéhoz hasonlatos hasa nem akadályozta abban, hogy éjszakákon át kószáljon Párizs utcáin, vagy miután egész napját vidéken töltötte, a Saint-Lazare vasútállomáson leszállva a vonatról, gyalog menjen el a Montparnasse negyedig. 
Valamennyi barátja és ismerőse „jó kedélyű fickóként” írta le, akinek széles mellkasából meglepően halk és dallamos hangok jöttek elő. Sápadt arcát nevető szemek tették élénkké. Amikor nevetett, kezét szája elé tette, mintha ásítana, és egész teste beleremegett a nevetésbe, ami nem a szájából, egész testéből tört elő. Szavait származására utaló olaszos gesztikulálásokkal kísérte. Legendás étvágyáról egyik barátja megjegyezte, hogy hamarabb befalt egy vajas kenyeret, mint amennyi idő alatt azt meg lehetett kenni. Teljesen rendszertelenül étkezett. Amikor már a kávénál tartottak, rájött, hogy még éhes, és újra rendelt egy levest. Vagy későn érkező barátjával egy már elfogyasztott vacsora után a „másik kedvéért” ismét megvacsorázott. Az etikettre keveset adott, megrágta a csontokat, megnyalta zsíros ujjait. Ő maga is szeretett és tudott is főzni. Mesélte, hogy elalvás előtt régi szakácskönyveket olvasgatott. 
Rendkívül szórakoztató egyénisége volt. Banki hivatalnokként, bár utálta munkáját, környezetét szüntelenül elbűvölte történeteivel. Számtalan anekdotát jegyeztek fel barátaival töltött óráiról, a közös csíntevésekről. Akik kevésbé ismerték, mindig meglepődtek, annyira másnak mutatkozott valamennyi alkalomkor. Ráadásul beszélgetőpartnereinek gondolatvilágát pillanatok alatt kifürkészte, olyannyira, hogy képes volt egyetlen nap leforgása alatt mindig mások stílusában társalogni, aszerint, hogy kivel találkozott. 
Minden tette rendkívüli kíváncsiságára vezethető vissza, kora ifjúságától mindent elolvasott, ami a keze ügyébe akadt. Különösen érdekelték a középkori történetek, a mitológia, a Biblia, de jól ismerte a francia szimbolisták, Baudelaire, Verlaine vagy Rimbaud verseit. A Bibliothèque Nationale látogatói könyvkukacnak tarthatták, oly sokat görnyedt a patinás asztalokon sorakozó könyvek fölött. 
Fáradhatatlanul járta a Saint-Ouen-i bolhapiac antikváriumait, ahol egy-egy, másnak jelentéktelen régiségről különös történeteket tálalt fel a már-már barátjának számító kereskedőnek. Párizs egyik látványosságát, a bouquiniste-ek „Szajna-parti csodálatos, nyilvános könyvtárát” is végigböngészte. 

Kép forrása

Apollinaire és Mona Lisa
Életének egyik legkínosabb epizódja is a műtárgyakkal kapcsolatos. A véletlenek szerencsétlen egybeesése folytán a Mona Lisa ellopásának hamis vádjával több napra börtönbe került. A történet: 1904 körül Apollinaire megismerkedik egy Géry Piéret nevű fiatalemberrel, akit titkárként alkalmaz. A férfi 1907-ben két szoborral jelenik meg nála, mondván, a Louvre-ból lopta el azokat. Apollinaire barátját, Picassót ajánlja vevőnek, mivel ismeri annak vonzalmát a primitív művészetek iránt. A véletlen úgy hozza, hogy néhány nap múlva valaki ellopja a Mona Lisát, amivel Piéret-t gyanúsítják, aki a rendőrég látókörébe kerül, így eljutnak Apollinaire-ig és Picassóig. Ezt követően Apollinaire-t ideiglenesen szabadlábra helyezik. Hátramaradt szembesítése Picassóval. A szembesítéskor a festő kijelentette: „nem ismerem ezt az embert”, és mindent tagadott. Picasso szerencsésen megúszta az ügyet, minden következmény nélkül, barátja, Apollinaire pedig, aki napokig a Santé nevű börtön „vendége” volt, megbocsátott neki. Amikor 1915-ben Madeleine Pagès-nek elmesélte a történteket, ezt mondta Picassóról: „nagy művész, de skrupulusai nincsenek.” 

Kép forrása

Barátok és szeretők
Apollinaire állandó szükségét érezte, hogy baráti szeretet vegye körül. Aligha van még egy költő, akinek annyi barátja volt egyszerre, mint Apollinaire-nek: költőtársai közül például André Salmon, André Billy, André Rouveyre, Blaise Cendrars, Max Jacob, Jean Cocteau, André Breton, Philippe Soupault, stb, stb. A festők közül pedig Pablo Picasso, Henri Rousseau, Robert és Sonia Delaunay, Marc Chagall, Maurice de Vlaminc, Francis Picabia, Georges Braque, Jean Metzinger, André Derain és Fernand Léger is barátjának tudhatta Apollinaire-t.
A barátok mellett szerelmei hagytak a legmélyebb nyomokat életében és költészetében. Az angol nevelőnő, Annie Playden, akibe reménytelenül volt szerelmes, a múzsa és szerető, Marie Laurencin, a szeszélyes és szenvedélyes Louise de Coligny-Châtillon, a háború alatt megismert és elhagyott Madeleine Pagès és felesége, Jacqueline Kolb. Marie Laurencinnel történő szakítása után született meg a világirodalom egyik legismertebb verse, A Mirabeau híd. 
A „kiszámíthatatlan zseni”, az „ezerarcú költő” megfoghatatlan egyéniség volt, aki a 20. század elejének valamennyi merész újítását támogatta a kubizmustól a szürrealizmusig. Maga a szürrealizmus szó is Apollinaire „találmánya”. 
Rendkívüli könnyedséggel írt. A keze ügyébe akadt legapróbb papírfecni elegendő volt számára, és máris megszületett egy költemény vagy annak egy foszlánya. Számtalan verssel ellátott levelet, képeslapot küldött szerelmeinek, barátainak. Prózai és verseskötetei mellett megszámlálhatatlan újságcikk, műkritika jelzi munkabírását. 
Érzékeny és gyanakvó természetének tudható be, hogy hevesen reagált a műveit vagy személyét ért bírálatokra. Több alkalommal csak barátai tudták lebeszélni arról, hogy párbajjal vegyen elégtételt sérelmeiért.

Kép forrása

Az önkéntes Apollinaire
Bár Franciaországban külföldinek számított egészen az állampolgárság megszerzéséig, az első világháború kitörése után befogadó országa iránti szeretete az önkéntesek soraiba vezette. 1904. december 4-én megjelent a nizzai sorozóbizottság előtt, amely alkalmasnak tartotta a katonai szolgálatra, és december 6-án a költő megkapta katonakönyvét, amely szerint Nîmes-ben a harmincnyolcadik ezred tüzére lesz. „A legnagyobb boldogság töltött el, amikor a nizzai sorozóbizottság alkalmasnak talált” – írja Francis Picabiának. Számára a hadsereg egyet jelentett a francia állampolgársággal. 1915 november közepén áthelyezését kérte a gyalogsághoz, ami lehetővé tette számára az altiszti rangot, ugyanakkor nagy kockázatokkal jár. Úgy tűnik, a költő kötelességét érezte, hogy véráldozatot hozzon Franciaországért. Haragudott azokra, akik kihúzták magukat a katonai szolgálat alól, mint festő barátja, Robert Delaunay, aki Spanyolországba menekült a veszélyek elől. Apollinaire „szomorú alaknak”, „szimultaneista dezertőrnek” nevezte.
1916. március 17-én egy irodalmi lapot olvasott, amikor egy tüzérségi löveg átütötte sisakját és egy darabja behatolt koponyájába. 
1918. november 9-én, spanyolnáthajárványban bekövetkezett haláláig alkotott. Halálos ágyán így fordult orvosához: „Doktor úr, mentsen meg! Élni akarok! Annyi mondanivalóm van még!”

Megosztás

Egypercesek

Csúcsra jár a MEK

Csúcsra jár a MEK

Az előző évihez képest 30 százalékkal emelkedett a nemzeti könyvtár által üzemeltetett online felület olvasottsága

Cserepont szolgáltatást indított az FSZEK!

Még ha nem is vagyunk kint a vízből, de örömhír, hogy újra lehet könyveket kölcsönözni, hála a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár eszes megoldásának

Kürti László Balassi Bálint-emlékkardot kapott

Az irodalmi elismerés másik idei díjazottja Ross Gillett ausztrál költő, műfordító

A képíró, Szalay Lajos

„Ha két grafikus neve marad fenn a XX. századból az utókornak, az egyik én leszek, ha csak egy, akkor Szalay Lajos.”

Stephen King, a mecénás

Kifizeti a diákok által írt könyv mintegy kétmillió forintos kiadási költségét