Feledhető költő, aki hősként támadt fel

MEGJELENT: 2020. július 29., szerda | SZERZŐ: R.G.

Háromszázhatvanöt éve hunyt el Hercule Savinien Cyrano de Bergerac, az irodalomtörténet egyik legkülönösebb karaktere, hiszen nevét Rostand drámája által ismerjük, azonban a valós poétáról vajmi kevesen tudnak annyit, mint a hatalmas orrú mártír szerelmesről. Mit is lehet hát mondani e jeles évfordulón, hova tovább, kiről - s akkor már tegyük hozzá azt is: valóban jeles?

Kép forrása

Kire emlékezzünk?
Hadd kezdjem azzal, hogy rendkívül meglepett, mennyire nehezen is tudom megírni hőn vágyott Cyrano-emlékcikkemet. Amikor megpillantottam, hogy a napokban jubilálunk, biztos voltam benne, hogy pár sorban magam is kivenném belőle a részem. „De miért is akarok én írni róla?” - tettem fel magamnak a kérdést, és úgy istenigazán nem biztos, hogy megtaláltam rá a megfelelő választ. Merthogy azt hiszem nem vagyok egyedül, amikor azt mondom: Cyrano de Bergerac számomra mesebeli figura, egy igazi tragikus hős, kinek tragikuma és hősiessége legyen bármennyire is az antik romantika avíttas mementója, annak hétköznapisága, már-már bárgyú egyszerűsége miatt mégsem válik soha anakronisztikus értékké, ami Cyrano karakterét – sok más rozsdás értékrendű hős mellett – halhatatlanná tette. Mégis, a valódi Cyrano de Bergeranc-ról kevesen szólnak, ők sem sokat, mivel munkássága, annak bősége és hatása szempontjából nem nevezhető éppen maradandónak. 
Nagyjából ennél a pontnál éreztem, hogy nem igazán tudom, mit is szólhatnék az „iborka-orrú” művészről. Legyen ez egy Cyrano de Bergerac emlékcikk, melyben odabököm rövidke életének feledhető állomásait, karcsú munkásságának jelentős alkotásait, avagy legyen inkább egy Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac tömjénezés, és a főhős iránti rajongásom buzgó revelációja? Ez a kissé skizoid megítélés bár hirtelen megálljt parancsolt irományom létjogosultságának, új gondolatokat sarjasztott. 

Kép forrása

A felvilágosult romantikus
Röpke órák alatt nagyot fordult hát a világom, mert rájöttem: Cyrano de Bergerac-nak saját jogán bizony nem járna emlékirat. Nem azért, mert írásai rosszak lennének, netán nélkülöznék a „szellemet”, avagy mert nála sokkal jobb gacsogne-i vitézeket hordott volna hátán a föld. Egész egyszerűen azért, mert valószínűleg sem én, sem a kedves olvasó nem ismerné. A valós Cyrano de Bergerac temérdek középszerű és kevésbé szerencsés kortársához hasonlóan a feledés homályába veszett volna. Hogy ez mégsem így lett, az elsősorban Edmond Rostandnak köszönhető, másodsorban pedig azoknak, akik számára is megismerhetővé tették Cyrano műveit, nevesül bizonyos Lacroix-nak, aki elsőként gyűjtötte össze és adta ki műveit, illetve Charles Nodier-nek, aki előásta a porból százhatvankilenc évvel korábban született kollégája műveit.
De hogy legyen másrészt: valójában komoly adósság az autentikus Cyrano-műismeret - pláne, ha az ember meg szeretne emlékezni a szerzőről - így igyekeztem azt valamelyest pótolni. A Holdbéli Utazásban megfogalmazott gondolatai közt csapongva pedig egy csiszolatlan polihisztor képe rajzolódott ki, kinek ha harminchat évnél több jut, bizonyosan saját jogán is járna jubileum. „[…] De ha egy ország háborúban le is győzte ellenfelét, még alig jutott előbbre, mert kis létszámú hadseregeik is vannak, mégpedig a tudósok és a szellem emberei, s az állam diadala vagy szolgasorsa csupán csak ezek vitájától függ. Tudós áll szemben tudóssal, értelmes ember értelmessel, találékony találékonnyal. Egyébként pedig az a diadal, amelyet ilyen módon ér el az ország, három fegyveres győzelemmel is felér.” – írja egy helyen Cyrano, a korai felvilágosodás gondolatait hallatva. S ha lehet számomra még szimpatikusabb a „predestinált tragikus hős”, a romantikus vitéz fantáziaképe, akkor azt úgy néz ki, maga a valóság szolgáltatja: az antik értékrendre Cyrano a tudomány és ráció palástját öltötte, ami az általa oly nagy becsben tartott „szellem” egyik legmagasztosabb formája.

Kép forrása

Minden volt és semmi sem
S bár a felvilágosodás összes előfutárának elévülhetetlen érdemei vannak az emberiség felvirágoztatásában, Cyrano nem vállalt benne kardinális szerepet. Halhatatlansága minden tekintetbe Rostandnak (és legyünk igazságosak, megannyi filmes és színpadi feldolgozásnak) és az általa teremtett hérosznak köszönhető. Persze a drámai Cyrano jellemét a valóság ihlette, hiába küzdött a spanyol had ellen Arras-nál, hiába írt csattanós költeményeket, legendává a giccsbe hajló szerelmi történet tette, ami azonban nem több mint fantazmagória. S ha már duplikálunk, meg kell jegyezni azt is, hogy hiába érezzük egy évszázad távlatából jelentős költőnek Edmond Rostandot, a Cyrano de Bergerac messze a legismertebb alkotása, világhírének legdominánsabb megalapozója. Egy szó, mint száz, ők alkotják az irodalomtörténet legsikeresebb nexus nélküli csapatát, akik nélkül a világ tán sohasem ismeri meg a szerelem egyik legnemesebb tragédiáját, a felvilágosult romantikus gondolkodót, a rendíthetetlen becsületű mártírt, a ragyogó szellemű költőt, Hercule Savinien Cyrano de Bergerac-ot, ki „Minden volt és semmi sem."
Megosztás

Egypercesek

Sorozat készül a Sex Pistols-ról

Sorozat készül a Sex Pistols-ról

A rendezői széket az Oscar-díjas Danny Boyle foglalja el

Gyilkosságokban mért történelem

Juan Gabriel Vasquez könyve a politikai gyilkosságok bűzös mocsarába kalauzolja el olvasóit

Száz éve született a „legszebb magyar író”

Új monográfia és film is született Mészöly Miklósról

Szomszédoddal jóba’ vagy?

Immár harmadik kötetét teszi le az olvasók elé Herman Koch, a kortárs holland irodalom új ünnepelt és népszerű szerzője

A kék lótusz rekordja

A korábbi Hergé-eladási rekordot 2014-ben állították fel 2,6 millió euróval