Kevert

MEGJELENT: 2020. február 5., szerda | SZERZŐ: László T. András

Egyre divatosabb manapság a múlthoz nyúlni. Kutatni, mit tettek – és főképp mit nem – korábbi vezetőink, zsarnokok, diktátorok, úrhatnám, kivagyi vezérek. Mit cselekedtek jól, s mit kevésbé szerencsésen, netán ostobaságból, s az is előfordult – nem is egyszer – csupa-csupa gonoszságból. Fordult volna a történelem kereke, pedig pontosan tudhatjuk, a históriában nincs „ha”. Legfeljebb játékból, mint azt tette, kedves barátom, R. A. egy íly témájú fondorlatos, bohókás kötettel.
Van azután egy másik visszatekintő sereg: ők azt vizslatják, hogyan éltünk, aludtunk, álmodoztunk, ettünk, ittunk, szerettünk, gyűlöltünk a (közel)múltban. Ezt tette legutóbb a Tóth Eszter Zsófia és Poós Zoltán páros is akik a Csemege ajándékkosár címet viselő művel ajándékozták meg a kedves olvasót. Kibontva: Fogyasztás és zene a Kádár-korszakban. A szerzők hűek maradtak önmagukhoz, valóban ajándékkosárról van szó, hiszen szinte mindent megtalálunk a könyvben, ami szem-szájnak ingere, fülnek kedves volt az „átkosban”. 

Kép forrása

Fifi és a Terv
„Nem megmondtam, bontott csirkét hozzál” – a szocialista időszak emblematikus reklámjából idéznek a szerzők. „Ezek a mondatok hívószavak, melynek nyomán beindul az emlékezés a szocialista időszak ma már elsüllyedt világára, tárgyaira, meghatározó termékeire, zenéire, élményeire. Egy olyan időszak emlékezeti lenyomatai ezek, mikor a háttérben mindig szól a Sokol Rádió és a hétfői adásszünet után a keddi televíziós sorozatokat várták a kedves nézők.”
Fecske, Kossuth és Symphonia cigaretta. Emlékszem, a Móricz Zsigmond körtéren a sarokház tetején villódzott egy neonfelirat: „Szívjon időnként Symphoniát!” Aztán elromlott néhány betű, s ez maradt: „Szívjon..” Jómagam az „Ötéves tervet szerettem, mert abban 25 szál cigi volt.” Az egyetemen volt egy afrikai évfolyamtársam, ha jól emlékszem Nairobiból jött és teljesen fekete volt. Azt hiszem Fifi, vagy Fefi volt a neve és nem a tetején, hanem oldalt bontotta fel a tervet. Kérdeztem, miért Fifi, vagy Fefi: azt mondta oldalról jobban tudja fogni, mert nem hegyes, hanem tömpe az ujja.

Kép forrása

Félig elsüllyedt világ
Folytatva: a kötet a két szerző szerint „kaleidoszkópszerűen” mutatja be, villantja fel mindazt, amely a Kádár-korszak mindennapjait jellemezte, évtizedek szerint rendezve. Ahhoz az évtizedhez sorolták be a terméket, melyben már kapható volt.
Egyedi vállalkozás, egy író és egy történész közös kutatásának izgalmas eredménye.  Forrásaik a korabeli sajtó, saját és ismerőseik emlékezete, akiket megkértek, idézzék fel emlékeiket. 
„Olyan témákat választottunk ki, melyeket jellemzőnek tartottunk a szocialista időszak mindennapjaira. Nem egyszerűen fogyasztástörténet vagy zenetörténet, hanem annál több: megéléstörténet is olvasmányos formában.” 
Akik nem élték át, azoknak egy egzotikus időutazás lehet az olvasás. Mindeközben folyamatosan szól a zene. Vámosi János, Omega, Illés, Metró és a többiek. A kötet célja – a szerzők szerint – az emlékek előhívása, az olyan jellegzetességek bemutatása, melyek manapság is jelentéssel bírnak, időutazásra invitálnak. Leletmentés egy félig elsüllyedt hétköznapi világból. 
A kevert világáról.

Kép forrása

Rosina dammela
A kevertről ugyanis feltétlenül említést kell tennem. A hatvanas években hatalmas keletje volt ennek a világraszóló piának. Gyors és alapos elintézési mód. Már a neve is gyönyörű; mert pontos.
A kevert kezdő, leendő alkoholisták kedvenc itala. Olcsó, édesbús, nefelejcs. Ha kicsi korban nem sikerült az almáriumból kilopott tojáslikőr vagy csokiflip segítségével megszeretni a piát: ezzel kell kezdeni, vagy folytatni.
Jobb kocsmákban ma is – kérés, kérdés nélkül – felszolgálják. Néhol talán palackozva is kapható, de az nem az igazi. 
Receptje borzasztó, s egyben egyszerű: egy-egy adag triplisec, rum, pálinka. Készülhet Mecseki itókból és rumból is.
A bölcsészkaron divatban voltak a tanszéki kirándulások. Ezek arról szóltak, hogy valamelyik elszánt tanárunk kíséretében felvonultunk egy túristaházba, kutyagolás közben disznó nótákat énekeltünk – olaszul, meg spanyolul, így a bennszülötteknek fogalma sem volt arról, mit gajdol a tántorgó pesti ifjúság. A túristaházban aztán két napig zajlott ugyanez, közben megfogdostuk a nagyfenekű bölcsészlányok nagy fenekét és azt ordítottuk: Rosina dammela, dammela, dammela – egyszóval Rozina add nekem, add nekem, hogy mit, nem kell hozzá nagy tudomány. 
A kiránduláson ismerkedtem meg N. Ákossal. Ma elismert szaktekintély, nagy tudós. Piszok okos fickó volt, megnyerő, jó humorú. Megbeszéltük, majd otthon, Pesten teszünk pecsétet a sírig tartó barátságra. Találkoztunk, elmentünk egy budai kocsmába. Mit rendel két kopott egyetemista, kértünk két kevertet. Aztán hosszan hallgattunk, majd fél óra elteltével kértünk még kettőt. Ez így ment sok-sok kevertig.  Fizettünk, felálltunk, hazabotladoztunk – rókák a mezőn – és azóta se láttuk egymást. 
Pontosabban dehogyisnem: tavalyelőtt egy kiállítás-megnyitón futottunk össze. Én köszöntem rá, megismert, megszorongatta a kezem és csak ennyit mondott: 
– Kérünk egy kevertet?
Megosztás