Jé, van egy barokk palotánk!
Szeretem a budai királyi palotát. Keresve sem lehet jobb helyet találni első csókhoz, baráti sétához, nemzetközi összeesküvéshez, pályaválasztáshoz, mint e csodálatos építészeti együttes egyik vagy másik térrészletét. Én például anyámmal jártam itt először. Hat, talán nyolcéves lehettem, és annyira megfogott a palota architektúrája, hogy mindjárt el is határoztam, hogy építész leszek, esetleg régész. Szerencsés esetben király. De mindenképpen közöm kell hogy legyen ehhez vagy valami ehhez hasonló épülethez.
Azóta ezerszer képzeltem el, milyen nagyszerű lenne, ha újra a régi fényében ragyoghatna a palota. A stukkódíszek, a kőburkolatok, a balusztrádon álló szobrok, vázák, a kupola izgalmas formái… Ezerszer néztem végig a fellelhető fotókat, olvastam végig a palota történetéről szóló összefoglalókat. Ajánlom figyelmükbe például az egyik legátfogóbb munkát, Kollányi Béla: Az újjáépült Budavári palota (Műszaki Kiadó 1990) című kiadványt.
Amikor nem is olyan régen létrejött a Hauszmann-terv, megalakult a Hauszmann-bizottság, megrémültem. Félek, hogy elveszítünk valamit, valami igazán nagyszerűt…
Azóta ezerszer képzeltem el, milyen nagyszerű lenne, ha újra a régi fényében ragyoghatna a palota. A stukkódíszek, a kőburkolatok, a balusztrádon álló szobrok, vázák, a kupola izgalmas formái… Ezerszer néztem végig a fellelhető fotókat, olvastam végig a palota történetéről szóló összefoglalókat. Ajánlom figyelmükbe például az egyik legátfogóbb munkát, Kollányi Béla: Az újjáépült Budavári palota (Műszaki Kiadó 1990) című kiadványt.
Amikor nem is olyan régen létrejött a Hauszmann-terv, megalakult a Hauszmann-bizottság, megrémültem. Félek, hogy elveszítünk valamit, valami igazán nagyszerűt…
Kép forrása
Mintha századokkal korábbról származna…
A minap Kelecsényi Kristóf Zoltán művészettörténész az Urbanistában a Szent István-terem felújítása kapcsán számolt be a teremrekonstrukció vezető szakemberei, Potzner Ferenc és Potzner Ádám építészek, valamint Rostás Péter művészettörténész, a múzeum főigazgató-helyettese vélekedéséről: „gondot okoz, hogy az eredeti két ablak helyett nagyjából három és fél nyílás esne ide. Vagyis a nyaktag 1950-es években átalakított déli homlokzatát is vissza kell alakítani. Kevéssé érthető okokból ekkor a kapumotívumszerű eredeti kőburkolatos homlokzatra ráhúzták a régebbi palotaszárny egyszerűsített, barokkos, vakolt homlokzati kiképzését a megváltoztatott nyílásrendszerrel. Ez egyébként műemlékileg is problémás tett volt, mivel ezzel a századfordulón épült épületrész úgy mutat, mintha századokkal korábbról származna.”
Hadd ismételjem meg a felvetés fontos félmondatát, kicsit kiegészítve: a Janáky-Hidasi-féle átépítés nyomán „a századfordulón épült épületrész úgy mutat, mintha századokkal korábbról származna”.
És ez tulajdonképpen az egész palotára igaz.
Politikai elkötelezettségüknek megfelelően sokan vádolják azzal az ötvenes években készült rekonstrukciót, hogy valami borzalmas, a történetiséget tagadó, szocialista-realista épület lett a palotából. A Demokrata szerint például „évtizedek óta egy hiteltelen, szocreál épület áll a hajdani pompás királyi palota helyén. A Budavári Palota elcsúfított változata az ötvenes–hatvanas évek stílusjegyeit viseli magán, és nyomokban sem emlékeztet a magyar királyok híres rezidenciájára…”
De Kollányi Béla kötetéből kiderül, hogy ez nem igaz.
Az ötvenes évek végétől a Város- és Községrendezési Főosztály Műemléki Osztályának kellett a témával foglalkoznia. Dercsényi Dezső osztályvezető kezdettől fogva közreműködött a palota újjáépítésében. Egyik írásában így fogalmaz: a minisztériumban olyan álláspont alakult ki, amely szerint „... a budai Várhegy és az a terület, ahol a palota áll, hétszáz évig a magyar államiság központja volt. Legalábbis annak tekintették legjobb politikai és szellemi vezetőink a török hódoltság és a Habsburg uralom alatt is. Ennek a hagyománynak a megőrzését a Palota helyreállításának egyik alapvető feladatának tekintettük.”
Szeretném tehát leszögezni: a ma látható királyi palotában semmi szocreál huncutság nincs. Nagyvonalú, barokk épület magasodik a Duna fölé, igazi királyi rezidencia.
Kívülről legalábbis.
Mintha századokkal korábbról származna…
A minap Kelecsényi Kristóf Zoltán művészettörténész az Urbanistában a Szent István-terem felújítása kapcsán számolt be a teremrekonstrukció vezető szakemberei, Potzner Ferenc és Potzner Ádám építészek, valamint Rostás Péter művészettörténész, a múzeum főigazgató-helyettese vélekedéséről: „gondot okoz, hogy az eredeti két ablak helyett nagyjából három és fél nyílás esne ide. Vagyis a nyaktag 1950-es években átalakított déli homlokzatát is vissza kell alakítani. Kevéssé érthető okokból ekkor a kapumotívumszerű eredeti kőburkolatos homlokzatra ráhúzták a régebbi palotaszárny egyszerűsített, barokkos, vakolt homlokzati kiképzését a megváltoztatott nyílásrendszerrel. Ez egyébként műemlékileg is problémás tett volt, mivel ezzel a századfordulón épült épületrész úgy mutat, mintha századokkal korábbról származna.”
Hadd ismételjem meg a felvetés fontos félmondatát, kicsit kiegészítve: a Janáky-Hidasi-féle átépítés nyomán „a századfordulón épült épületrész úgy mutat, mintha századokkal korábbról származna”.
És ez tulajdonképpen az egész palotára igaz.
Politikai elkötelezettségüknek megfelelően sokan vádolják azzal az ötvenes években készült rekonstrukciót, hogy valami borzalmas, a történetiséget tagadó, szocialista-realista épület lett a palotából. A Demokrata szerint például „évtizedek óta egy hiteltelen, szocreál épület áll a hajdani pompás királyi palota helyén. A Budavári Palota elcsúfított változata az ötvenes–hatvanas évek stílusjegyeit viseli magán, és nyomokban sem emlékeztet a magyar királyok híres rezidenciájára…”
De Kollányi Béla kötetéből kiderül, hogy ez nem igaz.
Az ötvenes évek végétől a Város- és Községrendezési Főosztály Műemléki Osztályának kellett a témával foglalkoznia. Dercsényi Dezső osztályvezető kezdettől fogva közreműködött a palota újjáépítésében. Egyik írásában így fogalmaz: a minisztériumban olyan álláspont alakult ki, amely szerint „... a budai Várhegy és az a terület, ahol a palota áll, hétszáz évig a magyar államiság központja volt. Legalábbis annak tekintették legjobb politikai és szellemi vezetőink a török hódoltság és a Habsburg uralom alatt is. Ennek a hagyománynak a megőrzését a Palota helyreállításának egyik alapvető feladatának tekintettük.”
Szeretném tehát leszögezni: a ma látható királyi palotában semmi szocreál huncutság nincs. Nagyvonalú, barokk épület magasodik a Duna fölé, igazi királyi rezidencia.
Kívülről legalábbis.
Kép forrása
Hét kupola-makett
Az újjáépült Budavári palota című kötet tizenkét fejezeten keresztül foglalkozik a rekonstrukcióval. Az 1949-ben elkezdett, és 1985-ben befejezett újjáépítés során hat tervváltozat készült, míg kialakult a mai palotakép. Janáky István negyedik tervváltozatában jelent meg a kupola, amelynek tömegalakításához Jean-Nicolas Jadot császári főépítész, a palota első tervezőjének egyik kupolatanulmányát használta fel. Ebben vélte megtalálni a koronázó motívum harmonikus megoldását. Az ötödik, majdnem mai tervváltozat műleírása ez mondja: „A kupola külső formája Jadot-kompozíció, mely uralni tudja a megnövelt mértékű Jadot-Hauszmann homlokzatot is…”
A főhomlokzatra is a Jadot-Hillebrandt késő barokk kori architektúrájának leegyszerűsített változatát javasolta a főépítész, azaz egy egyszerű festéssel színezett vakolatarchitektúrát. E tervváltozatban vetette fel Janáky – azt a későbbiekben meg is valósult gondolatot –, hogy a Mária Terézia-szárnyra az eredeti naiv részletképzés kerüljön vissza. Ennek köszönhető, hogy az épület most „úgy mutat, mintha századokkal korábbról származna”.
A második világháború ostroma folyamán ugyanis az erősen megsérült homlokzatok málló vakolatrétege alól előtűntek a Mária Terézia-palota barokk homlokzatelemeinek, nyíláskeretezéseinek maradványai. Talán ez adta Janáky Istvánnak az ötletet, hogy már az első, majd a további tervváltozataiban is azt javasolja, hogy ezen épületszárnyak homlokzataira a XVIII. századi későbarokk architektúra leegyszerűsített változatát kellene visszaállítani. A Konzultatív Várbizottság egyetértett a tervező álláspontjával, amely szerint „...korszerű védelemben kell részesíteni a Palota barokk részeit, amelyeknek helyreállításánál a homlokzatok eredeti, Franz Anton Hillebrandt (A Jadot által megkezdett építkezést befejező építész) által létesített kiképzéseit kell alapul venni.”
Janáky István főépítész 1959 végén megvált e feladattól, helyét a római iskolás építész, Hidasi Lajos vette át. Hidasi Tiry Györggyel, a Nemzeti Galéria épületének felelős építésztervezőjével 1960-ban, Janáky elképzeléseit folytatva dolgozta ki a dunai főhomlokzat és a kupola immáron hatodik tervváltozatát. Javaslatukban azt az álláspontot képviselték, hogy a barokk homlokzattal harmonizáló, vele egységes megjelenést nyújtó kupola kell a dunai főhomlokzatra.
A Várbizottság modellt készíttetett a palotáról hat különböző kupola-megoldással, ám végül egy hetedik változat, a ma ismert, páros oszlopokkal tagolt kupoladob épült meg, a barokkban oly kedvelt, erős árnyékhatású, többszörösen kiugratott (ún. golyvázott) párkánylezárással. Hasonló megoldások találhatók például a római S. Pietro vagy a S. Andrea della Valle kupoláján.
A barokk homlokzatarchitektúrához szervesen kapcsolódó elképzelésről a Várbizottság megállapította, hogy „A kupola tervezett elhelyezése megfelelő, és alkalmas arra, hogy a nagy tetősíkkal fedett oldalszárnyakat egységes építészeti tömeggé szervezze, a szükséges vertikális hangsúlyt megadja”.
Így persze érthető az is, amit Potzner Ferenc, Potzner Ádám és Rostás Péter felvetett, érthető, miért mutat úgy a palota, mintha évszázadokkal korábban épült volna. Janáky és társai nem tekintették műemléknek az akkor alig ötven esztendős Ybl-Hauszmann palotát, viszont igenis annak tartották a vakolatdíszek mögül előbukkanó Mária Terézia korabeli épületrészeket.
Kép forrása
A „mi lett volna, ha…” palota
Janáky István és Hidasi Lajos végül csodálatos épületet tervezett. Ha összehasonlítjuk az Ybl-Hauszmann palotát a Janáky-Hidasi-féle épülettel, szembeötlő különbségeket találunk. Az én ízlésem szerint az utóbbi javára.
Az eredeti palota túldíszített, már a maga korában is anakronisztikus, historizáló épület, tulajdonképpen olyan, mint ezernyi kortársa, egy hatalmas pesti bérház. Bármelyik szárnya, részlete beilleszthető volna a Nagykörútra úgy, hogy nem vennénk észre a cserét. Lehetne minisztérium, kórház, színház, múzeum vagy egyszerűen egy díszes, látványos bérpalota.
A Janáky-Hidasi-féle épület egészen más. „Úgy mutat, mintha századokkal korábbról származna.” A két nagyszerű építész – az első építészek, Jadot és Hillebrandt nyomában haladva – egy itáliai-barokk palotát álmodott a várba. Az újonnan felhúzott királyi rezidencia – különösen annak kupolája – olyan, mintha valóban Mária Terézia korából származna, vagy még korábbról, akár első Lipót idejéből. Olyan, mintha valamikor 1686 után épült volna.
Az mindenesetre bizonyos, hogy Budapesten, de talán még az országban is kevés olyan épület van, ami párhuzamba állítható Jadot-Hillebrandt-Janáky-Hidasi itáliai-barokk palotájával. Néhány templom, egy-két kastély tükrözi ezt a stílust. Igazán egyedi, s egyediségében királyi, fejedelmi. Talán éppen unikális mivoltának köszönhető, hogy a palota történetét nem ismerők úgy tekintenek a mostani épületre, mint eredeti, évszázadok óta a város fölé emelkedő hatalmi szimbólumra, mint valódi fejedelmi lakhelyre.
Janáky és Hidasi tökéletesen oldotta meg a feladatot. Ők megértettek valamit, amin Ybl és Hauszmann talán nem is gondolkozott. A historizmus építészei nem akartak historizálni, amikor építettek. Ők egy kortárs, azaz a századfordulón divatos historizáló palotát alkottak. A történelemhamisítás a stílus sajátja volt, nem az építészeké. Janákyék ezzel szemben egyfajta „mi lett volna, ha…” palotát építettek, az első építészek a Jadot-Hillebrandt késő barokk kori architektúrájának szellemében.
Hadd tegyem hozzá: rendkívül jó ízléssel.
Ugyanakkor tény, hogy építészeink a belső terek tekintetében egészen mást hoztak létre, mint amire a mai kornak igénye volna. Amíg a külsőt illetően egy háromszáz évesnek ható épület született, addig a belső terek kapcsán meghökkentő modernista megoldások keletkeztek. Ezek nagy részével ma már nem tudunk mit kezdeni.
Talán érdemes itt megjegyezni, hogy a Hauszmann-testület felállása óta többször is átalakult a Vár megújítását célzó Hauszmann-terv. A bizottság most úgy látja, hogy részletekben érdemes haladni a palota felújításával. Hamarosan megépül a lovarda, nemsokára elkészül a Szent István-terem és így tovább. Talán még nem késő elmondani, hogy a Janáky-Hidasi-féle dunai homlokzat, s vele a Jadot-kupola lenyűgöző látványt nyújt. Igazi barokk pompával uralja a budapesti panorámát. Kár lenne átalakítani.
Kép forrása
Hét kupola-makett
Az újjáépült Budavári palota című kötet tizenkét fejezeten keresztül foglalkozik a rekonstrukcióval. Az 1949-ben elkezdett, és 1985-ben befejezett újjáépítés során hat tervváltozat készült, míg kialakult a mai palotakép. Janáky István negyedik tervváltozatában jelent meg a kupola, amelynek tömegalakításához Jean-Nicolas Jadot császári főépítész, a palota első tervezőjének egyik kupolatanulmányát használta fel. Ebben vélte megtalálni a koronázó motívum harmonikus megoldását. Az ötödik, majdnem mai tervváltozat műleírása ez mondja: „A kupola külső formája Jadot-kompozíció, mely uralni tudja a megnövelt mértékű Jadot-Hauszmann homlokzatot is…”
A főhomlokzatra is a Jadot-Hillebrandt késő barokk kori architektúrájának leegyszerűsített változatát javasolta a főépítész, azaz egy egyszerű festéssel színezett vakolatarchitektúrát. E tervváltozatban vetette fel Janáky – azt a későbbiekben meg is valósult gondolatot –, hogy a Mária Terézia-szárnyra az eredeti naiv részletképzés kerüljön vissza. Ennek köszönhető, hogy az épület most „úgy mutat, mintha századokkal korábbról származna”.
A második világháború ostroma folyamán ugyanis az erősen megsérült homlokzatok málló vakolatrétege alól előtűntek a Mária Terézia-palota barokk homlokzatelemeinek, nyíláskeretezéseinek maradványai. Talán ez adta Janáky Istvánnak az ötletet, hogy már az első, majd a további tervváltozataiban is azt javasolja, hogy ezen épületszárnyak homlokzataira a XVIII. századi későbarokk architektúra leegyszerűsített változatát kellene visszaállítani. A Konzultatív Várbizottság egyetértett a tervező álláspontjával, amely szerint „...korszerű védelemben kell részesíteni a Palota barokk részeit, amelyeknek helyreállításánál a homlokzatok eredeti, Franz Anton Hillebrandt (A Jadot által megkezdett építkezést befejező építész) által létesített kiképzéseit kell alapul venni.”
Janáky István főépítész 1959 végén megvált e feladattól, helyét a római iskolás építész, Hidasi Lajos vette át. Hidasi Tiry Györggyel, a Nemzeti Galéria épületének felelős építésztervezőjével 1960-ban, Janáky elképzeléseit folytatva dolgozta ki a dunai főhomlokzat és a kupola immáron hatodik tervváltozatát. Javaslatukban azt az álláspontot képviselték, hogy a barokk homlokzattal harmonizáló, vele egységes megjelenést nyújtó kupola kell a dunai főhomlokzatra.
A Várbizottság modellt készíttetett a palotáról hat különböző kupola-megoldással, ám végül egy hetedik változat, a ma ismert, páros oszlopokkal tagolt kupoladob épült meg, a barokkban oly kedvelt, erős árnyékhatású, többszörösen kiugratott (ún. golyvázott) párkánylezárással. Hasonló megoldások találhatók például a római S. Pietro vagy a S. Andrea della Valle kupoláján.
A barokk homlokzatarchitektúrához szervesen kapcsolódó elképzelésről a Várbizottság megállapította, hogy „A kupola tervezett elhelyezése megfelelő, és alkalmas arra, hogy a nagy tetősíkkal fedett oldalszárnyakat egységes építészeti tömeggé szervezze, a szükséges vertikális hangsúlyt megadja”.
Így persze érthető az is, amit Potzner Ferenc, Potzner Ádám és Rostás Péter felvetett, érthető, miért mutat úgy a palota, mintha évszázadokkal korábban épült volna. Janáky és társai nem tekintették műemléknek az akkor alig ötven esztendős Ybl-Hauszmann palotát, viszont igenis annak tartották a vakolatdíszek mögül előbukkanó Mária Terézia korabeli épületrészeket.
Kép forrása
A „mi lett volna, ha…” palota
Janáky István és Hidasi Lajos végül csodálatos épületet tervezett. Ha összehasonlítjuk az Ybl-Hauszmann palotát a Janáky-Hidasi-féle épülettel, szembeötlő különbségeket találunk. Az én ízlésem szerint az utóbbi javára.
Az eredeti palota túldíszített, már a maga korában is anakronisztikus, historizáló épület, tulajdonképpen olyan, mint ezernyi kortársa, egy hatalmas pesti bérház. Bármelyik szárnya, részlete beilleszthető volna a Nagykörútra úgy, hogy nem vennénk észre a cserét. Lehetne minisztérium, kórház, színház, múzeum vagy egyszerűen egy díszes, látványos bérpalota.
A Janáky-Hidasi-féle épület egészen más. „Úgy mutat, mintha századokkal korábbról származna.” A két nagyszerű építész – az első építészek, Jadot és Hillebrandt nyomában haladva – egy itáliai-barokk palotát álmodott a várba. Az újonnan felhúzott királyi rezidencia – különösen annak kupolája – olyan, mintha valóban Mária Terézia korából származna, vagy még korábbról, akár első Lipót idejéből. Olyan, mintha valamikor 1686 után épült volna.
Az mindenesetre bizonyos, hogy Budapesten, de talán még az országban is kevés olyan épület van, ami párhuzamba állítható Jadot-Hillebrandt-Janáky-Hidasi itáliai-barokk palotájával. Néhány templom, egy-két kastély tükrözi ezt a stílust. Igazán egyedi, s egyediségében királyi, fejedelmi. Talán éppen unikális mivoltának köszönhető, hogy a palota történetét nem ismerők úgy tekintenek a mostani épületre, mint eredeti, évszázadok óta a város fölé emelkedő hatalmi szimbólumra, mint valódi fejedelmi lakhelyre.
Janáky és Hidasi tökéletesen oldotta meg a feladatot. Ők megértettek valamit, amin Ybl és Hauszmann talán nem is gondolkozott. A historizmus építészei nem akartak historizálni, amikor építettek. Ők egy kortárs, azaz a századfordulón divatos historizáló palotát alkottak. A történelemhamisítás a stílus sajátja volt, nem az építészeké. Janákyék ezzel szemben egyfajta „mi lett volna, ha…” palotát építettek, az első építészek a Jadot-Hillebrandt késő barokk kori architektúrájának szellemében.
Hadd tegyem hozzá: rendkívül jó ízléssel.
Ugyanakkor tény, hogy építészeink a belső terek tekintetében egészen mást hoztak létre, mint amire a mai kornak igénye volna. Amíg a külsőt illetően egy háromszáz évesnek ható épület született, addig a belső terek kapcsán meghökkentő modernista megoldások keletkeztek. Ezek nagy részével ma már nem tudunk mit kezdeni.
Talán érdemes itt megjegyezni, hogy a Hauszmann-testület felállása óta többször is átalakult a Vár megújítását célzó Hauszmann-terv. A bizottság most úgy látja, hogy részletekben érdemes haladni a palota felújításával. Hamarosan megépül a lovarda, nemsokára elkészül a Szent István-terem és így tovább. Talán még nem késő elmondani, hogy a Janáky-Hidasi-féle dunai homlokzat, s vele a Jadot-kupola lenyűgöző látványt nyújt. Igazi barokk pompával uralja a budapesti panorámát. Kár lenne átalakítani.
Kép forrása
Egypercesek
Magyarország fotóalbuma
A Magyarország 365 fotópályázat képeiből készült könyvet mutattak be Budapesten
Nem átok a Kárpátok
Egy tükör, melybe nem biztos, hogy akarunk, de érdemes belenézni
Kösd össze a várost a saját történeteddel!
Hetedik alkalommal újra itt a városi elbeszélés-pályázata, az Álljon meg egy novellára!