Isten nem varázsló

MEGJELENT: 2014. október 30. | SZERZŐ: Rácz András

Évszázadokon, sőt tulajdonképpen évezredeken keresztül élt a keresztény világban az az elképzelés, mely szerint a Biblia állításait a szó szoros értelmében kell elfogadni, s az ősforrástól való eltérés tulajdonképpen a vallástól való elfordulás. És noha a felvilágosodás óta a hétköznapi vallásosság egyre inkább jelképesnek tekinti a Könyvek Könyvének szavait, először mondta ki a katolikus egyház feje, hogy a Biblia nem szó szerint értelmezendő.

Isten a teremtésben

Ferenc pápa a minap a Vatikánban kijelentette: az ősrobbanás elmélete – amely szerint a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett – és az a felfogás, amely szerint a földi élet az evolúció révén keresztül alakult ki, nem összeegyeztethetetlen a teremtésről szóló katolikus tanításokkal.
Az evolúció és az ősrobbanás elméletei valósak, Isten nem egy „varázsló varázspálcával” – fogalmazott Ferenc pápa a Szentszék által fenntartott Pápai Tudományos Akadémia keddi ülésén.  
„A világ teremtése nem a káosz műve, s az eredetét nem valami másra kellene visszavezetni, mivel közvetlenül egy felsőbb vezérlő elvből származtatható, amely a szeretet segítségével alkot" – magyarázta a katolikus egyházfő. „Az ősrobbanás, amelyről manapság úgy tartják, magyarázatot ad a világ teremtésére, nem ellentétes az isteni teremtés elméletével, mivel az evolúció működésének feltétele azoknak a lényeknek a megteremtése, amelyek továbbfejlődnek" – tette hozzá a pápa.
A pápai álláspont szerint tehát a világ, az élet, és az ember keletkezésére adott tudományos magyarázatok nem zárják ki Istennek a teremtésben játszott szerepét.

A Biblia évezredes szavai
A megdöbbentő nyilatkozat kapcsán elemzők leszögezik, hogy a katolikus egyház korábban élesen elítélte azokat a tudományos elméleteket, amelyek ellentmondtak a Bibliában olvasható teremtéstörténetnek, illetve általában a bibliai szövegeknek. Az utóbbi időben azonban óvatos változás figyelhető meg a Szentszék nyilatkozataiban. A katolikus egyház felismerhető tudatossággal törekszik arra, hogy ne a tudomány ellenségeként tekintsenek rá.
XII. Pius pápa az 1950-es években az evolúciót az emberi fejlődés magyarázatául adott, igazolható tudományos megközelítésnek nevezte, és ezt II. János Pál pápa 1996-ban megismételte. 2011-ben Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek azt mondta, hogy az emberek és a világ eredetét és fejlődését magyarázó tudományos elméletek nem állnak ellentétben a vallással, de azért számos kérdést válasz nélkül hagynak. Mindazonáltal Ferenc pápa elődei inkább a kreacionizmusnak és az intelligens tervezés elméletének lehettek hívei, bár ebben a tekintetben nem foglaltak állást egyértelműen.
Ferenc pápa keddi nyilatkozata azonban forradalmi áttörést jelent. A pápai nyilatkozat ugyanis egyértelműen a tudományos elmélet mellett teszi le a garast, s ezzel a Biblia évezredes szavait a szimbolikus értelmezési tartományba utalja.

A tudomány útján a Teremtőhöz
A katolikus egyházfő minapi nyilatkozata egy megújuló, modern, a kortárs gondolkodásmód szerint létező, és a kortársak számára is vonzó vallási alternatívát nyújtó egyházat tükröz.
A pápa kimondottan a tudományos világkép hitelessége mellett foglalt állást, amikor kijelentette, hogy egyik tudományos elmélet sem inkompatibilis a teremtő létezésével. Sőt – tette hozzá – a tudományos elméletek meggyőzőbbé, hittelesebbé válnak akkor, ha mögéjük Isten létét is odaállítjuk. Ezzel a pápa számos vallásos tudós véleményét visszhangozta, olyan, sokszor Nobel-díjas fizikusok, biológusok gondolatait ismételte meg, akik éppen a tudományos eredmények nyomán jutottak el a Teremtőhöz. Azaz a pápa az úgynevezett teista evolúció tanait támogatja, amelyek arról szólnak, hogy a tudományos elméletek helyesek lehetnek, de minden keletkezéséhez szükség volt Istenre.
„Amikor a teremtésről olvasunk a Teremtés könyvében, azt képzelhetjük, hogy Isten egy varázsló varázspálcával, aki képes bármit megtenni. De ez nem így van” – fogalmazott a pápa.



Címkefelhő
Megosztás

Egypercesek

Elázott Nagy Alma

Elázott Nagy Alma

Művében olyan kérdéseket feszeget, melyek sokszor kinövik a sci-fi kereteit

A szamurájjá reinkarnálódott szamuráj

Hol emberként, hol más inkarnációkként újjászületve

Odakint sötétebb és rejtélyekkel teletűzdelt

Az egyszerű nyári munka bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik

Újra gágog Gőgös Gúnár Gedeon

A mű zenei feldolgozása tavaly kezdődött a Libabál című albummal

Új elnöke van a könyveseknek!

Hogy Péterfy szerencsésebb kézzel tud-e majd hozzányúlni a könyvesek ügyes-bajos dolgaihoz, mint elődje, azt ma még nehéz megítélni

Feliratkozás a hírlevélre

Email