Könyvek a homlokzaton

Kevesen tudják, hogy a világhírű, számos fotón és számtalan internetes bejegyzésben szereplő könyv-épület Kansas Cityben áll, s természetesen a városi könyvtár együtteséhez tartozik. A közismeret homlokzat mögött izgalmas építészeti megoldások rejtőznek, ám a kansasi könyvtár nem pusztán ezért érdekes.

Kultúrát a vadnyugatra!
Az Egyesült Államoknak szinte a kellős közepén található nagyváros a múlt század derekán, a préri birtokbavételének idején született. A fejlődő városka életében szimbolikus jelentősége volt a közösség számára a könyvtár megalapításának, amelyről 1873-ban döntöttek az elöljárók. Úgy vélték, könyvtára csak az igazán komoly településeknek lehet, s a helyi bibliotéka létrehozásával, a maguk részéről a komoly települések közé emelték városukat. Ebbéli meggyőződésüket az sem zavarta a vadnyugati könyvbarátokat, hogy az első kansasi könyvtár egy szűkös üzlethelyiségben lelt otthonra, s állományát csupán egy magányos tölgyfa könyvespolc jelentette, amelyen az amerikai enciklopédia egy sorozata mosolygott a látogatókra. Egyébként a polc is és az első lexikon-sorozat is máig megtalálható a könyvtárban.
Bár a kezdet szerény volt, az intézmény – ahogy arra számítottak is a szervezők – afféle közösségi hely, értelmiségi klub lett. Ehhez persze hozzájárult, hogy a városi könyvtár egyben az iskolai könyvtár funkcióját is betöltötte, s így egyfajta természetes találkozóhelyévé vált a gyermekes családoknak. A vadnyugati valóságból erősen kilógó kulturált község természetesen a város keleti parti támogatói számára is azt jelentette, Kansast érdemes támogatni, Kansasban érdemes befektetni.

Tüntetés a könyvtárban
Kevesebb, mint tíz év alatt a könyvtár kinőtte eredeti odúját, s a városiak nekiláttak egy új, nagyobb létesítmény felépítésének. Míg az eredeti bibliotéka tízezer dollárba került, az új könyvtárra már kétszázezer dollárt fordított a város. Az 1897-ben átadott épület már a kor fogalmainak megfelelő, igazi könyvtár volt, irodákkal és kiállítóterekkel ellátott ház, amely nem pusztán a városi könyvtárnak, de a képzőművészeti gyűjteménynek is otthont adott. Hogy mennyire volt népszerű az új intézmény, arról semmi nem tanúskodik jobban, mint az a tény, hogy a megnyitást követő két napban közel kétszázezer ember látogatta meg a könyvtárat, azaz Kansas akkori lakosságának nagyjából tizennégy százaléka.
A rekordszámú látogató érkezése egyébként egyfajta politikai tüntetés is volt, mert ez a könyvtár Kansas Állam első olyan létesítménye volt, ahova bárki beléphetett, nemtől, bőrszíntől, társadalmi helyzettől függetlenül.

Bankból könyvtárat
Az ötvenes évekre a könyvtár ismét kinőtte épületét, és hamarosan átköltözött egy, a kor stílusának megfelelő, modern üveg-kockába. Ám a gyarapodás továbbra sem állt meg, s a nyolcvanas évek végén ismét új épületért kezdett lobbizni a könyvtár vezetése. A kilencvenes évek végére állt össze az a nagyszabású, ötvenmillió dolláros terv, amelynek eredménye a mai, lenyűgöző könyvtári épületcsoport. A létesítmény főépülete az egykori kansasi Nemzeti Bank palotája lett. Az akkor már száz esztendős épületet stílusosan felújították, megőrizve a tizenkilencedik század komoly és méltóságteljes hangulatét, s megőrizve számos olyan elemet, amely az épület múltjáról tanúskodik. A könyvtár egyik konferenciaterme például a valamikori páncélteremben kapott helyet. Bejáratául ma is a hajdani acélajtó szolgál.
A bank körül található, elhanyagolt park egy részét ugyancsak beépítették. Itt épült fel, egyebek mellett a világhírű könyves homlokzat, amely mögött – hogy a végére maradjon a csattanó – nem maga a könyvtár található, hanem pusztán a könyvtár hatalmas parkolóháza.
Az új létesítmény 2004-ben nyitotta meg kapuit.