Mikor eszembe jutott, hogy inkább inuit nyelven kérem a dedikációt, már pár szót beleírt a kötetbe dánul. Nem zavartatta magát. Odabiggyesztett a szöveg végére egy végtelenül hosszú inuit kifejezést. Hozzá is tette: az inuit szavak rendkívül hosszúak…
Egy kávézóban találkoztunk. A Végtelen-fjord prófétáinak bemutatójára érkezett Budapestre Kim Leine, a kortárs északi irodalom egyik legérdekesebb alkotója. Nagy sikerű könyvének legalább három fontos vetülete van: Tartalmazza Grönland történetének néhány fontos évtizedét, elbeszéli a főszereplő útkeresését, és megmutatja a civilizált ember viszonyát a természethez, a környezethez, és a maga emberi természetéhez. És ez a három réteg egymásba fonódva, összekeveredve, felváltva lépegetve teszi letehetetlenné a könyvet. Kezdjük a talán a főszereplővel. Rettenetes alak.

- Nem lep meg, hogy így látja. Olvasóimat nagyon megosztja a főszereplő. Benne két személyiség egyesül: egy romantikus lélek, és egy végtelenül racionális szellem. Azt hiszem ilyen lehetett a kor embere. Végül is a regény a felvilágosodás és a romantika idején, a XVIII. század végén játszódik.  És persze azt is hiszem, hogy máig nem hagytuk magunk mögött ezt a kettősséget. A racionalitás és az emocionalitás szembenállása máig meghatározza létünket. Ellentmondások vannak mindenkiben. Ezt is jelenti a regényben sokszor elhangzó rousseau-i mondat: minden ember szabadnak születik, és mindenhol bilincsbe verik.
- Nekem inkább az okoz gondot, ahogyan Morten Falk sodródik. Kevés határozott döntése van, inkább történnek vele a dolgok.
- A főszereplő más akar lenni, mint ami. Keresi a rousseau-i eszme megvalósításának lehetőségét: vissza a természethez, vissza a természetes környezethez, vissza az emberi természethez.  Ő azonban ennek érdekében csak annyit tehet, hogy megpróbálja életének terét megváltoztatni. Hogy azután ezek a természetes körülmények nagyon nehezek, az segíti hozzá ahhoz, hogy visszajuthasson valami mélyebb természetességhez, emberi természethez is. És itt derül ki, hogy Morten Falk gyenge ember. Olyan, mint bármelyikünk lenne, amikor hatalmas külső és belső nyomás nehezedik rá.
- Mennyire reális a regényben ábrázolt grönlandi környezet?
- A regényhez XVIII. századi misszionáriusok naplóit, leveleit használtam. Igyekeztem hitelesen visszaadni a körülményeket, de Morten Falk kitalált személy lett. Realisztikus képet rajzoltam abból az időszakból. A leírások, adatok, történelmi tények alapján azt gondolom, akkoriban Grönlandon valahogy úgy éltek, harcoltak, küzdöttek az álmaikért, ahogyan leírtam. A realisztikus háttér nélkül nem lenne érthető a valóság és az álmok konfliktusa.
- Ön tizenöt évet töltött Grönlandon.  Most is olyan szörnyű hely?
- Nyilván most sem egy földi paradicsom, de a modern technika megérkezése előtt sokkal rosszabb vidék lehetett. Akkoriban négy év volt a grönlandi átlagéletkor. Hogy világos legyen: az az európai, aki ott partra szállt, átlagosan négy év múlva halt meg. És, hozzá kell tennem, hogy Grönland sok szempontból veszélytelenebb hely volt, mint más gyarmatok. Itt nem léteztek járványok, jóval kevesebb volt az ismeretlen betegség… Afrikában sokkal rosszabb helyzetbe kerültek a gyarmatosítók. Ott a XVIII. század végén átlagosan tizennégy hónapig élt egy partraszálló európai. Persze akkoriban a nagyvárosok is szörnyű helyek voltak. Koppenhága nyomornegyedeiben, de még a szegényebb polgárság körében is normális életkörülménynek számított a koszos, büdös, fertőző környezet. Az utcán csurdogáló szennyvíz, a tetves ruhák, és parókák, a poloskás ágyak… Nem sorolom. A két világ, a grönlandi gyarmati telep és a dán főváros egymás tükörképei a regényben.
- Valahányszor efféle leírásokat olvasok, mindig megdöbbenek azon a nyakasságon, ahogyan a gyarmatosítók megpróbálták ráerőltetni a maguk kultúráját egy másik népre, környezetre…
- Igen, a dánok makacsok voltak. Magukkal vitték a sarkvidékre a kereszténységet, az európai szokásokat, a bútoraikat, a ruháikat, a viselkedésüket. És akkor is ragaszkodtak hozzá, amikor ez szinte lehetetlen volt. De ne feledjük el: ez is az emberi természethez tartozik. Ez a ragaszkodás adott nekik biztonságot egy idegen és barátságtalan környezetben. Nem tudtak szakítani az álmaikkal, a kultúrájukkal, és persze a hibáikkal sem. Meg is haltak, majdnem mind. A halálozási ráta 90%-os volt. Abszurd tragikomédiája ez a gyarmatosításnak.
- Ma is ilyenek volnánk?
- Persze. Mi is ragaszkodunk a hibáinkhoz. Hiába tudjuk, mit, hogyan kellene csinálnunk, pont olyan makacsok vagyunk, mint a dán gyarmatosítók Grönlandon. Bele is fogunk pusztulni, ha nem változtatunk.
- Érthetem úgy is, hogy ez a kérdésfelvetés a regény alapproblémája? Egy huszonegyedik századi „vissza a természethez” hogyanja?
- Ez egy mai regény. Mai nehézségeinkről is szól. De ne várja ettől a könyvtől senki, hogy a megoldást is megmutatja. Nem az a dolgom, hogy a kiutakat kimódoljam. Sok jó megoldást lehet találni korunk nehézségeire. De én jobban tudok kérdezni. A kérdésfelvetés az, amire a regényírás alkalmas.
- Visszatérve a történethez, nekem az a benyomásom, lehetne folytatása A Végtelen-fjord prófétáinak.
- Igen, úgy tervezem, ez a kötet egy trilógia első könyve. A három mű Grönland történetének kezdeti százhatvan évét öleli majd fel. A most megjelent könyv lenne a trilógia közepe. A következő részben megírom Grönland mai fővárosának alapítását, ami nagyjából hatvan évvel Morten Falk története előtt játszódik. A harmadik kötet a gyarmatosítás virágkora, az 1880-as évek leírása lesz.
- Miért fontos mindezt megírni?
- Először írtak komolyan Grönland történetéről, kritikusan a nagy sziget gyarmatosításáról. Hatvanezer grönlandinak, meg pármillió dánnak írok. Nekik szerintem fontos.