Könyvünnep a várban

Az elmúlt hétvégén megrendezett tizenhetedik Budavári Könyvünnep pénteken a harminc éve elhunyt Márai Sándor előtt tisztelgett, így a rendezvény díszvendége az író szülővárosa, Kassa volt.
A Budavári Könyvünnepen, huszonnyolc magyarországi és határon túli könyvkiadó, valamint kilenc kulturális intézmény vett részt.

Kép forrása

A könyv jó befektetés
Nagy Gábor Tamás polgármester a fesztivál megnyitóján elmondta: fontos, hogy a könyvünnepen minden évben bemutatkozhasson a Kárpát-medence valamelyik szeglete; ezúttal Kassa városa a díszvendég, részben Máraihoz kapcsolódóan.
„A könyv jó befektetés, ahogy Kosztolányi írja, szellemi manna, amelyből mindenki jól lakik. Az olvasás környezetbarát kikapcsolódás, mert bár a könyv papírból készül, nem egyszer használatos: életre szóló társa az embernek” – fogalmazott Nagy Gábor Tamás.
Kassa polgármester-helyettese, Lucia Gurbálová ünnepi beszédében elmondta: a kassaiak büszkék arra, hogy városuk multikulturális közeg, ahonnan a világhírűvé vált Márai Sándor is kikerült, akit nagyra becsülnek. Hozzátette: Kassán idén központi megemlékezést tartottak Márairól mint a huszadik század kiemelkedő művészéről.

Kép forrása

Tóth László Tóth Árpád-díjas
Az I. kerületi polgármestere a könyvünnepet megnyitó Ugron Zsolna írónak a Budavárért Emlékérmet adta át. 
Az idén – „a határon túli magyar irodalom fennmaradásáért végzett munkája, kiemelkedő műfordítói és kultúraközvetítői tevékenysége, valamint a magyar–szlovák szellemi-irodalmi kapcsolatok erősítéséért tett erőfeszítéséért” – Tóth László vehette át az I. kerületi, budavári önkormányzat által alapított Tóth Árpád Műfordítói Díjat. 
A díjátadó ünnepség folytatásaként szombat este a Zenetudományi Intézet dísztermében a többek között Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal is kitüntetett József Attila-díjas író szerzői estjét rendezték meg Huzella Péter Kossuth-díjas énekes-gitáros és zeneszerző közreműködésével, melyen G. Kovács László műfordító, szlovakista és közíró faggatta Tóth Lászlót versről, versfordításról, szomszédos kultúrákról.

Kép forrása

Kedvezmények, rendezvények
Budavári Könyvünnep – a Magyar Nyelv és Könyv Ünnepe rendezvényeihez az Országos Széchényi Könyvtár kassai kamarakiállítással csatlakozott, de programokkal és kedvezményekkel készült a Budapesti Történeti Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár, valamint az MTA Zenetudományi Intézete is.
Fájó vesztesége az évnek a kerületben élt Tandori Dezső, a februárban elhunyt költőre kiállítással emlékezik az önkormányzat a Virág Benedek-házban.
A Könyvünnepen író-olvasó találkozók, dedikálások, könyvbemutatók, gyerekpavilon, bábszínház, ifjúsági helytörténeti séta és számos egyéb program, illetve gazdag zenei kínálat – népzenei-, régizenei-, kortárs könnyűzenei- és gyermekkoncert – szórakoztatta az érdeklődőket, akik az esős idő dacára is lelkesen látogatták a pavilonokat, rendezvényeket.