Könyvtárosinvázió Veszprémben

Mindent elborító könyvtáros-áradat hömpölyög végig ezekben a napokban Veszprém óvárosán, egyetemi negyedén, és könyvtárainak környékén. Mintegy nyolcszáz fő részvételével megkezdődött a Magyar Könyvtárosok Egyesületének negyvennyolcadik Vándorgyűlése.

Az ország egyik legnagyobb szakmai rendezvénye

Barátné dr. Hajdu Ágnes, az egyesület elnökének köszöntőjével vette kezdetét a nagyszabású országos rendezvény, amelyet 1969 óta, minden esztendőben megszerveznek a könyvtárosok. Az évről évre más-más városban megtartott találkozóról érdemes elmondani, hogy az ország egyik legnagyobb szakmai rendezvénye, s nem pusztán azért fontos, mert a kultúraközvetétésben rendkívüli szerepet játszó könyvtári szakemberek tapasztalatcseréje hozzá járulhat a minőségi könyvtári szolgáltatások fejlődéséhez, de azért is, mert mindezeken keresztül – mint egyébként már a megnyitón elhangzott előadásokból kiderült – egy élhetőbb, szerethetőbb, gazdagabb, tartalmasabb társadalom jöhet létre.
Ugyanakkor – ahogy arra az egyik felszólaló, dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora felhívta a figyelmet a kultúra, a tudás mindig a múlt tudására épül és a könyvtári szolgáltatások nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy tudásunk, megújulhasson, gyarapodhasson.
A könyvtári munka jelentőségének megfelelően a nyitó napon számos tekintély köszöntötte a vándorgyűlés résztvevőit. Dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság Kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, Sepsey Tamásné dr. Vígh Annamária, az EMMI Közgyűjteményi Főosztály főosztályvezetője, Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Pálmann Judit, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár igazgatója egyaránt a könyvtári munka jelentőségére hívta föl a figyelmet.

Folyamatos fejlődés, megújulás

A rendezvény szakmai jellegének megfelelően Barátné dr. Hajdu Ágnes a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnökének beszámolójával folytatódott a tanácskozás. Az elnök asszony elsősorban arra mutatott rá, hogy a változó, átalakuló, digitalizálódó világunkban a könyvtári munkának is át kell alakulnia, a könyvtárosoknak is új tudással, új kompetenciákkal kell az olvasók rendelkezésére állnia. E cél érdekében az egyesület folyamatosan dolgozik. Számos konferenciával, programmal, kezdeményezéssel járul hozzá a könyvtári munka folyamatos fejlődéséhez, megújulásához.
Hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak a világ vezetői a könyvtári szolgáltatásoknak, azzal kapcsolatban az elnök asszony elmondta, hogy az Európai Unióban hatvanötezer könyvtár szolgál ki mintegy százmillió olvasót, de megemlítette azt is, hogy az ENSZ fenntarthatósággal foglalkozó programja tizenhét pontban sorolja fel azokat a területeket, amelyekkel a könyvtárak hozzá járulhatnak a kezdeményezés sikeréhez.

Erős könyvtárak, felkészült könyvtárosok
Az Egyesület előtt álló feladatokkal kapcsolatban elsősorban azt hangsúlyozta Barátné dr. Hajdu Ágnes, hogy a Magyarországon is tudatosítani kell a könyvtárak társadalomban betöltött, pótolhatatlan szerepét. A könyvtárosok nemzetközi szövetségének nyilatkozatát is idézve leszögezte: az egyenrangú és innovatív társadalom kialakulásának feltételei között mindenképpen ott kell látnunk az erős könyvtárakat és a felkészült könyvtárosokat.
Biztosak lehetünk benne, hogy a veszprémi vándorgyűlés munkája is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar társadalom is hatékonyabban alkalmazkodjon az újabb és újabb kihívásokhoz.