Adósság és felelősség

Trükkös harc Matyi birodalmáért címmel jelent meg hosszú írás a Népszabadság keddi számában, amelyben a szerző, F. Szabó Emese arról értekezik, miképpen veheti át a Rainbow Üzletlánc Kft. a Pécsi Direkttől az Alexandra könyvkereskedő hálózat működtetését. Az írás szerint Matyi Dezső teljes titokban vitte át az új cégbe 15 milliárdos üzletének nagy részét, ám a  Rainbow Üzletláncnak már nem ő a tulajdonosa, hanem Matyiné Szabó Tünde, a vállalkozó felesége, előző házasságából született két lánya, Alexandra és Bianka, illetve a washingtoni bejegyzésű Rainbow Publishing LLD, amely a Pécsi Direktet is birtokolja. Utóbbi mögött maga Matyi Dezső áll.

Jön a szivárvány

A Népszabadság információja szerint az átalakítást jó tíz hónapja indították el az új vállalkozás már átvette az Alexandra budapesti könyvpalotáit, és dolgozóinak javát. A könyvesboltokban már a Rainbow Üzletlánc szerepel a nyugtákon.
A céginformációk szerint az új könyvkereskedés hét telephelyet vett át elődjétől: az Andrássy úti, a Nyugati téri és a Rákóczi úti Alexandra könyvpalotákat, valamint a Mammutban, a Corvin Plazában, a Lurdy Házban és az Újhegyi Bevásárlóudvarban lévő boltokat. A vidéki egységek egyelőre nem szerepelnek a cégkivonatban.
Idő közben a dolgozók átigazolása is lezajlott. A Céginfo.hu adatai szerint május elején öt nap alatt három lépésben nulláról 432 főre emelkedett a Rainbow-alkalmazottak száma, miközben A Pécsi Direkttől ugyanezen időszakban négy lépésben összesen 495 alkalmazott távozott. Így a Pécsi Direkt dolgozóinak létszáma 276 főre olvadt, s minden bizonnyal ők alkotják a Rainbow által át nem vett vidéki bolthálózat gárdáját.
A változás azonban sem a vásárlóknak, sem a dolgozóknak nem jelent fennakadást, mert – az egyik alkalmazott szavai szerint – a tulajdonosváltás és a munkatársak átvétele is hálózaton belül történt.

Marad az adósság
A kérdés persze nem az, hogy a dolgozók, vagy a vásárlók felfedezik-e a háttérben álló cégek cseréjét, hanem inkább az, hogy a tulajdonosváltás hogyan hat a könyvpiacra.
A Pécsi Direkt ugyanis az egyik legnagyobb könyves nagykereskedő az országban. A vállalkozás a 2012-ben leadott mérlege szerint 15 milliárd forint forgalmat ért el, ezzel az adattal a kereskedelmi birodalom a teljes magyarországi könyvpiac harmadát tudhatta magáénak.
Most az irdatlan forgalom – és csendben jegyezzük meg, az irdatlan felelősség – jelentős részét úgy vette át a Rainbow Kft, hogy az új céget semmiféle teher, vagy kötelezettség nem terheli.  
Ugyanakkor a Pécsi Direkt tulajdonában maradt a budapesti üzletláncnál jóval szerényebb teljesítményű vidéki hálózat, és természetesen ott maradt a cég által felhalmozott hatalmas adósság is.
Az utolsó nyilvánosan hozzáférhető mérleg-adatok szerint a 2012-ig összesen 11 milliárd forint adósságot sikerült összehoznia Matyi Dezső cégének, s ebből több mint négymilliárd forinttal a beszállítóknak, azaz a hazai könyvkiadóknak tartozott. És ez a négymilliárd bizony, nagyon hiányzik a hazai könyvszakmából.  
A kérdés természetesen nem pusztán anyagi jellegű, hanem erkölcsi vonatkozású is. A magyar könyvkiadók többsége úgy véli, elfogadhatatlan az, hogy a legnagyobb könyvkereskedő – amely bolthálózata révén amúgy is előnyös alkupozícióban van a kiadókkal szemben – a szűkös gazdasági lehetőségekkel küzdő kiadók bőrén építse föl a maga birodalmát.

Becsület és siker

Mindezeket tudva különös aggodalomra ad okot a hazai kiadók körében az Alexandra átszervezése. Kiadói körökben ugyanis jó ideje tartanak attól, hogy amennyiben a 11 milliárdos tartozás miatt összeomlik a hatalmas könyvkereskedés, annak beláthatatlan következményei lesznek a könyvpiacon.
A Pécsi Direktnél maradó adósságot ugyanis a csekély forgalmú vidéki bolthálózat eredményeiből aligha lehet majd kigazdálkodni.
Talán az aggodalmakra akart választ adni az az írás, amely ugyancsak kedden jelent meg az MTI hírei között: Matyi Dezső kötelezettséget vállalt a Pécsi Direkt Kft. tartozásainak rendezésére. A cikk arról számol be, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöksége előtt Matyi Dezső kötelezettséget vállalt arra, hogy rendezi adósságait. Pontosabban a Pécsi Direkt Kft.-nek a kiadók felé fennálló tartozását az ugyancsak Matyi érdekeltségébe tartozó Könyvbazár Kft. fogja törleszteni. Ezt - Matyi Dezső kötelezettségvállalásáról  -Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének igazgatója nyilatkozta a távirati irodának, hozzátéve, hogy az egyesület minden tagját levélben értesítették az új fejleményről. Állítólag már tárgyalások is kezdődtek az érintettek között.

A Népszabadság cikke, a fejleményekről hírt adó más orgánumok, s némelyik kiadó tamáskodva tekint az adósság rendezésével kapcsolatos ígéretekre. A könyvszakmában sokan vélik úgy, a nagyvállalkozó trükkös tulajdonosváltással akarja elkerülni a felhalmozott tartozás kiegyenlítését. Ám erre a valóságban csekély az esély. Az adósság kifizetésének elmaradása ugyanis nem csupán a hazai könyvkiadás számos szereplőjét küldené padlóra, de természetesen Matyi Dezső valamennyi cégét megrendítené. Ugyan melyik kiadó szerződne olyan vállalkozással, amelyik nem teljesíti kötelezettségeit? Efféle szakmai öngyilkosságot nem feltételezhet senki a hazai könyves világ egyik legsikeresebb szereplőjéről.