„A vér nem válik vízzé, hiszen sűrűbb annál, és nehezebben jön ki a szőnyegből.” Ez a felütés jön szembe elsőként Oyinkan Braithwaite Hugicám, a sorozatgyilkos című regénye magyarországi változatánál. A könyv valójában két testvér morbid kapcsolata, melyben a kisebbik, a lány a gyilkos, a nagyobbik, a fiú pedig, aki fedezi a bűncselekményeket, egyben elbeszélője a vértől sikamlós históriának.

Kép forrása

Ha most gyorsan végigpergetjük agyunk irodalmi kartotékrendszerét, úgy tippelem afrikai szerzők fognak legkevésbé kitüremkedni onnan. Hány afrikai írót, költőt ismerünk? Ugye, ugye. Akkor itt az alkalom, hogy ezen a tendencián javítsunk: Oyinkan Braithwaite, 1988-as születésű nigériai hölgy egy egészen érdekes műfajú, fekete humorral (és bőséges vérrel) átitatott horror-thrillert kínál nekünk. Teszi mindezt úgy, hogy egy novellagyűjteményt követően ez az első regénye. Ez akár lehetne egy könnyed szórakozás alapja is, de nem, ez a könyv ennél komolyabb, ugyanis a Hugicám, a sorozatgyilkos 2019-ben a Man Booker-díj döntőse lett. Irodalmi értékei felülemelkednek a vérszomjas és erőteljesen infantilis gyilkos világát bemutató történeten, illetve egész pontosan ezekért vált kimagaslóvá. Ayoola és Korede rémregénye könnyed írói bravúrral mutatja be az afrikai kulturális és társadalmi közeget, miközben részletes és humoros leírását adja a válogatott gyilkosságoknak. Olyan ez a kötet, mint egy afrikai utazás során elfogyasztott egzotikus és ismeretlen ízekkel teli, gusztusos vacsora: nem igazán tudjuk, hogy mit az, amit fogyasztunk, de rendkívül ízletes.
Ayoola sorra gyilkolja le udvarlóit, az egyszerre féltékeny és gyámkodó báty, Korede pedig, mint kórházi dolgozó, lelkesen eltakarítja a széttrancsírozott hullákat. Itt moralizálásnak helye nincs, és különben is, Tarantino már rég a szánkba rágta, hogy nem a piás nyomozónak, hanem az agyafúrt, leleményes gyilkosnak kell drukkolnunk. Apropó, a Hugicám, a sorozatgyilkos megfilmesítési jogát máris megvásárolták, így remélhetőleg nem kell sokat várni a moziváltozatra.