Háború és diktatúra gyerekszemmel

Az Utolsó tanúk című könyvével regényciklusa záró darabjává tette Szvjatlana Aljakszandravna Alekszievics Nobel-díjas belarusz író és oknyomozó újságíró. Az 1985-ben megírt és megjelentetett és most nálunk kapható kötet – a korábbi részekhez hasonlóan a második világháborúról, illetve a sztálini diktatúráról, valamint egy picit a jelenről is szól.

Kép forrása

Az 1948-ban született szerző az Utópia hangja című ötkötetes regényciklus korábbi fejezetei után, az Utolsó tanúk című részben azokat a szovjetunióbelieket szólaltatja meg, akik a második világháború idején gyermekek, illetve tizenévesek voltak. Száz monológról van szó, száz visszaemlékezésről, melyekből megtudjuk: milyen volt gyermekként, tinédzserként rátekinteni az öldöklő csatákra, az elmondhatatlan borzalmakra, a bombázásokra, a szinte elviselhetetlen nyomorúságra, az embertelen háborúra. 
Természetesen a legtöbb visszaemlékezés az édesapáról, a felnőtt férfitestvérről, a nagybácsiról, a nagypapáról szól, arról a fájdalomról, mely a férfiak elvesztéséből fakadt. Egy egész generációnak kellett ezt átélni akkoriban, s persze nemcsak a volt Szovjetunióban, de Európa-szerte. 
Alekszievics háborús regényciklusát már jópáran elemezték, ízlelgették, de a legtalálóbb megjegyzés talán mégis Rostás Enitől származik, aki egy ponton így fogalmaz: „A homo sovieticust, vagyis a szocializmus gyermekét helyezi nagyító alá öt részből álló „vörös enciklopédiája…” És valljuk be, Eninek igaza van, hiszen ki más lehetne avatottabb a legádázabb diktatúrában élőkről írni, mint az és azok, aki ott voltak, akik a világháború és a sztálini, majd pedig a némileg lágyabb későbbi érák szakaszaiban szovjet állampolgárként voltak kénytelenek leélni életüket. Érdekesség, hogy maga Alekszievics is kénytelen volt művei első zsengéjének megírásakor elszenvedni a diktatúrát, A háború nem asszonyi dolog című interjúkötet, mely a nők háborús szenvedéseiről szól, ugyan később kétmillió példányban kelt el, de a kezdetekkor a szovjet hatóságok betiltották, csak házi másolás, szamizdat formájában lehetett hozzáférni. Később, a gorbacsovi enyhülés időszakában már kiadhatták.