Élni muszáj címmel könyv és DVD jelent meg a Szovjetunióba elhurcolt dunakanyariak visszaemlékezéseiből. A Német Nemzetiségi Önkormányzat kiadásában megjelenő kötet a Zebegényből, Kismarosról és Nagymarosról a Szovjetunióba, kényszermunkára elhurcolt csaknem hatszáz embernek állít emléket.

A visszaemlékezéseket a kilencvenes évek közepén rögzítették, mivel a rendszerváltozás előtt nem volt szabad beszélni az átélt borzalmakról. Az anyag feldolgozása, digitalizálása a Szovjetunióba elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévéhez kapcsolódó pályázatok segítségével valósult meg. A DVD-mellékleten két dokumentumfilm van, az egyiket angolul is feliratozták. A kiadvány elkészítéséhez szakmai segítséget nyújtottak az elhurcoltak leszármazottai.
Mintegy hatszázezer magyar hadifogoly és civil járta meg a szovjet kényszermunkatáborokat és az ítéletek végrehajtására létrehozott Gulag-táborokat. A magyar nyelvben a Szovjetunióban végzett kényszermunka „málenkij robot” néven ismert. A magyarokat mintegy ezer munkatáborban szórták szét, legtöbben a Donyeck-medencében dolgoztak a kőszénbányákban. A táborokban jellemzően rettenetes állapot uralkodott: élelemhiány, túlzsúfoltság, rossz higiénia és elégtelen egészségügyi ellátás. A kényszermunkatáborokban 1934 és 1940 között négyszer-hatszor magasabb volt a halálozási ráta, mint a Szovjetunió más részein. A legtöbb áldozatot a szibériai táborok szedték: a kolimai aranylelőhelyeken például a rabokat -50 fokig dolgoztatták, a halálozási ráta pedig évi harminc százalék volt a bányászok között.