Amikor a kezembe került a Kukori és Kotkoda című kötet, kissé elmelegedett a szívem: ez a rajzfilmsorozat ugyan soha nem tartozott a kedvenceim közé, de a sztori, ez az egész ártatlan, mégis körmönfontan ravasz történetvezetés valahol a gyermekkoromat idézi, és minél idősebb vagyok, furamód annál fontosabbá válik ez. Úgy gondoltam hát, elolvasom, csak úgy, magamnak, kvázi-nosztalgiázva, hiszen mint mondtam, a dalon kívül („Kuuukori, Kotkoda – tojásból lesz a csoda”) nemigen emlékeztem semmire, csak hogy Bálint Ágnes többi munkájához hasonlóan ez is rendkívül: bájos.

Kép forrása

Szent Szalmazsák!

Aztán elkezdtem olvasni Kukoriról, a naplopó kakasról, és Kotkodáról, a szorgalmas, ám kissé korlátoltnak, ugyanakkor jóindulatúnak tűnő feleségéről a történeteket, és egészen mellbevágóan friss, üde, humoros és nagyszerű történeteket láttam. Még ezután is sokáig úgy gondoltam, megtartom magamnak az élményt, de mikor az alábbiakban részletezett poénokkal találkoztam, úgy éreztem, írnom kell róla, hátha másnak is jut majd az élményből.

A naplopó, a házimunkát mindennél jobban rühellő férj és a kissé katatón módon a háziasszonyi kötelességeit teljesítő, és annak egy részét a férjére zúdító (vagyis zúdítani próbáló) feleség ugyanis ezer helyről ismerős lehet. Nézzék csak: „Egy szép napon Kotkoda kinézett az ablakon, és felsikoltott: – Szent Szalmazsák, milyen piszkos ez az ablak! Kukori összerezzent, és leejtette az újságot, amit éppen olvasott: volt már tapasztalata, sejtette, hogy mi következik. És valóban. – Kukori, holnap nagytakarítás lesz! – jelentette ki Kotkoda. Kukori legszívesebben elbujdosott volna, de hiába, nem volt menekvés. Kotkoda szigorúan fogta az ő munkakerülő párját, még a boltba sem engedte el.”

Hát így, a kalandozásra, vidám kukorékolásra és szemétdombon való kapirgálásra termett daliás férfiember ott nyög házisárkány természetű, mégis jámbor, de mégiscsak szigorú neje önkénye alatt, és kénytelen olyasmiket csinálni, amire magától sosem adná a… taraját.

Kép forrása

Születésnapi szemétdomb

No de Kukorit sem kell félteni, mert csak addig marad papucsférj ő, míg ki nem eszel valamilyen elkerülő módszert, mellyel mentheti magát a munka alól, vagy segítségére nem siet mihaszna kakasbarátja, Kopasznyakú, hogy aztán ketten belevágjanak az… na jó, a napvilágba, és mindenféle vidám és kacagtató kalandokba keveredjenek. A történetekből azonban nem csak ennyi látszik, hiszen ez a baromfitársadalom, Pilkington (!) pulyka és neje, Habzsolháp, a kacsaszomszéd, mindenféle rendű és rangú tyúkbarátnők olyan pompás emberi karikatúrák, hogy öröm nézni: a megnyert zenei díjon hajbakapó szövegíró és zeneszerző kakas harca, a gyerekeit a szomszédra, azaz Kotkodára hagyó Klotild mama („Be kell mennem a városba a fodrászhoz, ideje kifésültetnem a tollamat és hullámosíttatni a tarajamat”, mondja), a számtalan elhelyezett humorbomba (Kukori és Kotkoda a Nicsak, ki csipog? című kacagtató vígjátékot nézik meg a moziban) igen komplex lényekké teszik mind a primér baromfikat, mind pedig, és főleg az általuk reprezentált emberi jellemeket, jellemvonásokat.

Kedvencem, amelyik már-már szürreális humorában annyira tökéletes, hogy szinte fáj, a Születésnapi szemétdomb című történet, ahol a gondos Kotkoda ünnepi szemétdombot (!) állít össze Kukorinak, születésnapja alkalmából: „Hápogi érdeklődve közelebb ment. – Tényleg? És miből van? Kotkoda elsorolta: – Egy réteg krumplihéj; egy réteg tojáshéj; erre tettem egy réteg túrós csuszát; egy réteg kavicsot… az jót tesz az emésztésnek; aztán jön egy réteg almacsutka; egy réteg halliszt; a tetejére pedig egy réteg mazsola… Most már csak be kell borítanom az egészet valamivel, hogy szép is legyen.” Kukori öröme eleinte határtalan. „– Kukori, kavics is van ám benne! – Kavics! – rikkantott elragadtatva Kukori. – Az kell a zúzámnak! Kukurikúúúúúú! És a szöcskével mit sem törődve nagy gyönyörűséggel kezdte szétkapirgálni a szemétdombot. A finom rétegek közül egyszerre kifordult valami kemény tárgy. Kukori nagyot ugrott örömében. – Nahát! Zsebrádió is van benne! – Hogy kapirgálás közben is hallgathass zenét – magyarázta Kotkoda.”

Kép forrása

Minőségi mese

Igen, az utolsó szóválasztásig minden tökéletes benne, és hát ki ne álmodna egy ilyen gondos, tyúkanyófeleségről. (Itt jut eszembe, hogy igen jó sztorit lehetett volna írni arról, ahogy a könnyen csélcsappá váló Kukorit megpróbálja elhódítani valami fiatal csirke, de Kotkoda némi finomsággal és az otthon unalmas, de kényelmes meghittségével végül visszahódítja, már ahogy az lenni szokott – vagy éppenséggel nem.)

Persze Kotkoda a kellő időben kemény is tud lenni, a lógós kakasok egyik balul elsülő kalandja után például így szól ki a szerző: „Kotkoda állt előttük egy nagy seprűvel, zordan, mint a végzet. – Majd adok én nektek elrepülni! Azt hiszitek, ezért takarítottam? Ami ezután következett, azt csak edzett idegzetű kakasoknak ajánljuk olvasásra. Kotkoda ugyanis nem sajnálta a két légi kalandort…”

Hát így. Felnőtteknek gurgulászó, hangos röhögést kiváltó remek könyv, és hát alighanem a gyerekeknek is tetszik majd, ugyanis két bugyuta, mostanában gyártott rajzfilm között egy-egy ilyen történet mindenféle szempontból a minőséget képviseli.

Kukori és Kotkoda. A legvidámabb történetek. Írta: Bálint Ágnes. Tervezte és rendezte: Mata János. A rajzfilmsorozat alapján a történeteket írta: Németh Ágnes. Rajzolta: Mata János. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2022.