Szeptember 30-án, Benedek Elek, „a nagy mesemondó” születésnapján ünneplik Magyarországon a magyar népmese napját, amelyen már tíz éve felolvasásokat, mesemondó versenyeket, kötetbemutatókat, előadásokat szerveznek országszerte és a határon túl egyaránt a műfaj népszerűsítésére.

Megújuló mesevilág
A magyar népmesével kapcsolatban – az emléknap rendezvényeitől függetlenül is – számos személyes élményünk van. Azt gyanítom, hogy az idősebb nemzedékek tagjai között nincsen senki, aki gyermekkorában ne olvasott, vagy szülei előadásában ne hallgatott volna meg egy-két Benedek Elek által közreadott népmesét, aki ne ismerné az Illyés által szerkesztett Hetvenhét magyar népmesét, és bizonyára a fiatalabbak között sincs senki, aki ne látta volna vagy tucatszor Jankovics Marcell zseniális rajzfilmsorozatát, a Magyar Népmeséket.
Mindez azonban a maga természetességével simul be az elmúlt évtizedek gyermekkultúrájába. Kevesen gondolkodnak el azon, hogy a műfaj, a népmese maga is folyamatosan változó, megújuló módon, mi több, megújuló tartalommal jelenik meg.

Talán a régiek is így meséltek
Bizonyára sokan elképzeltük már, a nép ajkán élő történetek születését, előadásait, a jelenetet, ahogyan a nagyapó beleszippant pipájába, körülnéz az elcsendesedett hallgatóságon – gyerekeken, felnőtteken egyaránt – és belekezd a klasszikus formulába: hol volt, hol nem volt…
A csuda tudja, hogy a romantikus kép vajon megtörtént-e valaha. Nekem apám nagyon gyakran mesélt, fejből mondott mindenféle történetet, mindig, ha pár percet, vagy pár órát együtt tölthettünk. Mesélt a vonaton, a kirándulás közben, a horgászbotokat figyelve, mesélt mindig, amikor kértem, s amikor más dolgunk úgysem akadt. Talán a régiek is így meséltek…
Sokáig azt hittem, hogy az életmód megváltozásával elveszett a népmese a maga klasszikus, szájról szájra járó formájában. És bár ez igaz, azért ezek az őségi történetek mindig újabb és újabb módon bukkannak föl. Hol könyvekben, hol filmekben, újabban akár számítógépes játékok formájában is.
A megújuló képesség természetesen nem új. Bő évszázaddal ezelőtt, éppen akkor, amikor a hagyományos mesekultúra változásnak indult, megjelent a Benedek Elek és Pósa Lajos által szerkesztett Én Újságom.

A paraszti világból a polgári gyermekszobákig  
A nagyszerű gyermeklap 1899. december 15-én indult, és a 6-10 éves korosztályokat igyekezett megszólítani. Átgondolt szerkesztési elvek mentén, változatos tartalommal, irodalmi és ismeretterjesztő rovatok rovatokkal, a gyerekek számára is befogadható szövegezéssel, képanyaggal, több mint fél évszázadon keresztül képviselte ez az újság a magyar gyermekkultúra legnemesebb vonulatát. Benedek Elek és Pósa Lajos mellett olyan szerzők írtak benne, mint Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Gyulai Pál, Heltai Jenő, Jókai Mór, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond, Sebők Zsigmond. S közben természetesen számtalan illusztrált népmese is megjelent az újság hasábjain.
A lap a világháború vége felé megszűnt, és ami azután következett, az már szinte tapintható közelmúlt. Ám az Én Újságom nélkül nagyon nehéz megérteni azt, hogy miképpen jutott el a népmese a fonóban, kukoricahántás közben, vagy éppen a szekér hátán előadott élőszótól a számítógépes játékok világáig. S, ha nem is Benedek Elek és Pósa Lajos gyermeklapja volt az első ilyen jellegű kezdeményezés, azért az évszázaddal ezelőtti kezdeményezés – szakmai kiválósága okán – döntő módon járult hozzá ahhoz, hogy a paraszti világból a népmese átkerülhessen a polgári társadalom gyermekszobáiba.  

A magyar népmese napjához kapcsolódó gazdag programkínálatból, a www.nepmesenap.hu/index.php/csatlakozok-2014  weboldal segítségével is válogathatnak az érdeklődők.