Hogy a minap beszámoltunk Hófehérke sírkövéről, s egyúttal megmutattuk, hogy valós személy ihlette a mesehőssé lett kislányt, komolyan felmerül, vajon más Grimm-figurák mögött is állnak-e igazi karakterek. 
Nos, a kérdés fölött már mások is elgondolkoztak, sőt van, aki komoly kutatómunkát sem volt rest a témára áldozni.  Az immár kilencven esztendős Hans Traxler 1963-ban jelentette meg tényfeltáró könyvét Az igazság a Jancsi és Juliskáról (Die Wahrheit über Hänsel und Gretel) címen, és a kötet megdöbbentő állításokat tesz.

Kép forrása

Boszorkánytanya
Traxler azonban nem a saját kutatását dolgozza föl, hanem Georg Ossegg tanár és amatőr archeológus munkáját, aki azt állította, hogy a szörnyű történet mögött valódi dráma rejtőzik. 
Ám mielőtt a részleteket feltárjuk, érdemes pillantást vetni az előzményekre. Traxler megírja, hogy a tanárt 1945-ben a hesseni Steinauba evakuálták, ahol egy helyi gazda beszélt neki először arról, hogy a Spessart hegység erdejében, melyet boszorkányerdőként is emlegetnek, van egy boszorkánytanya. Az épületet a gazda nagyapja saját szemével látta és járt is benne.
Az információ felkeltette Ossegg érdeklődését és további nyomozást tervezett, ám a háború végére kialakult zavaros viszonyok, illetve a kirobbanó hidegháború miatt sokáig nem foglalkozhatott a dologgal. A tanár Prágában élt, s csak évekkel később, 1962-ben kezdhette újra a kutatást. 
Szerencsés véletlen, hogy az eredményeket feldolgozó könyv éppen a Grimm-fivérek halálának századik évfordulójára készült. Könyvében lett boszorkány, mézeskalács, testvérpár és kemencében megégett ember, ahogy az eredeti 1812-ben kiadott rémmesében volt. A kislány és a kisfiú – a német eredetiben Hänsel und Gretel – helyett azonban valami mást talált.

Kép forrása

Gyilkos receptvágy
Ossegg professzor hosszas keresés után talált rá a boszorkányház romjaira, négy meglehetősen jó állapotban fennmaradt kemence maradványaival együtt. Az egyik összeomlott boksában egy csontváz, mint később kiderült, női csontváz maradványait találta. 
A romok közt megtalálta továbbá a ház ajtajának törött zsanérjait, s ebből arra következtetett, hogy valaki betört a házba, megölték, majd elégették az itt lakót. Hogy ebből a gyilkosságból születhetett Jancsi és Juliska története, azt sejteni engedte, hogy a romok között sütőeszközök, de még mézeskalács-maradványok is voltak (Ezeket egy fémdoboz őrizte meg az enyészettől), s ráadásul egy recept-maradványt is talált.   
Szöveg feldolgozása során kiderült, hogy recept írója a Szász-Anhalt tartománybeli Wernigerode térség nyelvjárását használta, amelynek levéltárban igazi kincseket őriztek. Felbukkant itt egy 1647-es bírósági jegyzőkönyv, amely szerint Katharina Schraderint boszorkánysággal vádolták, de ártatlanak találták.  
A megvádolt nő Quedlinburg kolostorában sütőasszonyként dolgozott, s egyebek mellett a népszerű gyömbérkenyér receptje is az ő leleménye volt. A finomság azonban felkeltette a helyi pék, Hans Metzler érdeklődését, aki feleségül kérte az asszonyt – talán – annak reményében, hogy így a receptet is megszerezheti. A nő elutasította a kérőt, mire Metzler boszorkánysággal vádolta a nőt. Katharina Schraderint felmentették ugyan, de rossz híre miatt a kolostorból egy erdei remetelakba költözött. Itt nem volt kitéve a babonás nép zaklatásának. 
Nem számolt azonban Metzler elszántságával, aki – egy röviddel később keletkezett városi perirat szerint – húga segítségével meggyilkolta az asszonyt és elragadta tőle titkos receptjeit. A péket és testvérét azonban felmentették, s – Ossegg további kutatása szerint – Nürnbergbe költözött, ahol saját specialitásaként forgalmazta a mézeskalácsot.

Kép forrása

Szerző álbajusszal
A százhúsz oldalas könyv több mint negyven fényképet tartalmazott, és olyan sikeres lett, mint maga az akkor százötven éves mese. A téma lázban tartotta mindkét Németországot, s természetesen rengetegen meg is vásárolták a könyvet, amely így igazi tudományos bestseller lett. 
A dolog pikantériája azonban, hogy Hans Traxler könyvéből egy szó sem igaz. Nem, hogy a Metzler testvérpár, Katharina Schraderin, vagy a romos erdei ház nem létezett soha, de még Georg Ossegg prágai tanár alakja is a képzelet szüleménye. 
Utóbb kiderült, hogy Traxlernek egyszerűen megtetszett Heinrich Schliemann története, akiről köztudott, hogy a híres eposz adatai alapján találta meg az Iliasz helyszínét, Trója városát. Az elszánt régész példája inspirálta arra, hogy a Grimm-testvérek talán legismertebb meséjének valóságmagját bemutassa. Ilyet azonban nem talált, hát fabrikált egyet. 
Közben természetesen mindent elkövetett, hogy a beszámoló hitelesnek tűnjön, így bizonyítékként fotókat is készített. Ezeken természetesen maga pózolt Ossegg szerepében egy kopott lódenkabátban, kalapban, napszemüveggel, álbajusszal. Visszaemlékezve úgy nyilatkozott, hogy a fotózás közben Peter von Tresckow fényképésszel kitűnően szórakoztak az egész histórián és a képeken.
A legviccesebb a sztoriban a lebukás. A sikerkönyvet annyian olvasták, hogy 1964-ben valakinek feltűnt, hogy a mézeskalács receptje egy Dr. Oetker szakácskönyvből származik. A kipattanó botrány ellenére vagy éppen azért az eladási adatok ismét emelkedni kezdtek, a mű sokszázezer eladott példánnyal vezette a könyves sikerlistákat a maga idejében. Sokan továbbra is valóságosnak hitték a fikciót. Ugyanakkor a Der Spiegel arról is beszámolt, hogy az egyik felháborodott olvasó feljelentette a szerzőt csalásért, a rendőrség ki is hallgatta, ám vádemelésre nem került sor.
Claudia Schwabe, a Utah-i Állami Egyetem mesekutatója szerint ez a munka volt a világ legszenzációsabb átverése, mely még számos akadémikust és tudóst is megtévesztett. 
Hát ilyen mesekönyv is van.