Belle Orsolya Aranykert mesegyűjteményével kapcsolatban a kiadói ajánló mellett a szerző egy korábban adott interjújából is idézünk mondatokat, melyekből többek között kiderül, hogy milyen elgondolások mentén illusztrálja saját mesekönyveit, illetve, hogy miért választotta írói névként a Bellét.

A Harangozó Imre néprajzkutató által jegyzet ajánlóban többek között ezt olvashatjuk: „Belle Orsolya mint az egyszeri legkisebb leány nagyot vállalt. Célul tűzte ki, hogy nem hagyja népünk szellemi kincseit szemétdombon senyvedni – göthös csikó képében – mert tudja, hiszi és vallja, hogy az nem más, mint csudálatos aranyszőrű táltosparipa, aki éppen az emberi jövőnket viseli csillagként a homlokán. Vele indulunk hát el az úton, hogy 11 mese, 11 stáció érintésével bejárjuk az egész, magasban lévő hazánkat, töredezett földi otthonunk éteri mását.” A folytatásban a mesék és a hit összefonódásáról, a mondákra is alapuló hagyományok fontosságáról fogalmazott meg gondolatokat a méltató. „Segítenek ezek a mesék, hogy fölismerjük azt is, mennyire törékeny lény is az ember, gyenge nádszál, – de egyedül a teremtés rendjében – lélekkel bír! Így hát többek, nemesebbek vagyunk minden más létezőnél, mert Teremtőnk képének és hasonlatosságának hordozói vagyunk! Olyanformán, mint a szemétdombon senyvedő csikó, aki, ha avatott gazdára talál, egyszerre csak megrázza magát, és menten aranyszőrű táltosparipa válik belőle…”

Belle Orsolya 2022-ben, egy évvel az Aranykert című kötet megjelenése után interjút adott az Életünk.net honlapnak. A vele közölt beszélgetésben például elárulta, hogy neve, felvett, írói név, melyet tudatosan használ. Így beszélt erről: „Meseíróként olyan nevet választottam, ami kicsit mesés is. A Belle név mellett döntöttem, nemcsak azért, mert ez az egyik kedvenc mesém, a Szépség és a Szörnyeteg főszereplőjének a neve, hanem azért is, mert olyan szerencsés vagyok, hogy ezzel tiszteleghetek egyik ősöm, Belle József előtt, aki a családunkból nemcsak közel állt a népi hagyományokhoz, de benne is élt. Több mint 180 évvel ezelőtt megalapította Erdélyben az egyik legrégebbi dalárdát, a szászcsávásit, amely azóta is őrzi különleges többszólamú énekhagyományát.”

Ugyancsak ebben az interjúban magáról a könyvről így fogalmazott: „Az Aranykert könyv A nótafa folytatásaként újabb 11 néprajzi tájegységet mutat be a gyermekeknek a meséken keresztül. Csallóközből Zoboraljára, majd a Jászságon, Alföldön át Biharországba, Délvidéktől Kárpátaljáig, onnan a Barcaságba, Székelyföldre, a Gyimesekbe és végül a Küküllő-mentére repülhetünk táltos paripánkkal, képzeletünkkel. Szeretném, ha a mesekönyveim eljutnának a szórványban, diaszpórában élő gyermekekhez is, sőt még az Óperencián túlra is, mert rendkívül fontos, hogy már gyermekkorban megismertessük a kicsikkel kultúránkat, hagyományainkat, nyelvünk gazdagságát.”