Közösségi oldalak bugyrai között kalandozva lelhetünk igazi kincsekre is, melyek fényét nem homályosítja el a politikai fake news mocska, ráadásul ezek olyan szellemi aranyak, melyek értékét az eredeti tartalmon túl ritkaság számba menő voltuk is adja. Így leltem rá Nicanor Parra, chilei antiköltőre, akit a beatirodalom császára még – ezek szerint – holtában is hirdet és baromi jó dolognak tartja. Vagy tartotta, de ez végül is oly mindegy, hiszen sem Ginsberg, sem Parra nem él már, csak a Facebookon például.

Parra és Ginsberg New Yorkban 1987-ben kép forrása

Ginsbergtől Parráig

Mégis csak csuda jó dolog ez a Facebook, hiszen azon olyan hírességek nap, mint nap való friss posztjai jönnek velünk szembe, akik már rég nem élnek. Allen Ginsberg facebookos oldalára hívom fel a figyelmet, ahol rendszeresen posztolnak az 1950-es, 1960-as évek beatforradalmát is megjelenítő irodalmi ág jeleseiről korabeli cikkeket, fotókat, vagy éppen velük kapcsolatosan új dokumentációkat. A főszereplő, illetve a legtöbbet szereplő alak persze maga Ginsberg és életműve és más viselt dolgai, de a felületén rendre visszatér a beatirodalom számos óriása, klasszikusa, így többek között Jack Kerouac, Neal Cassidy, Gregory Corso, Lawrence Ferlinghetti vagy Willam S. Borroughs.

A szerkesztők gondosan ügyelnek arra, hogy eddig nem, vagy csak ritkán közölt fotókban gyönyörködhessenek a beatirodalom rajongói, illetve régi, korábbi és új recenziókat, valamint a beat írók, költők alakja, élete, munkássága által ihletett új irodalmi, képzőművészeti, film- és fotóművészeti alkotásokba is belebotolhatunk itt. A lényeg-a-lényeg: mindig nagy élmény Allen Ginsberg facebookos oldalán matatni, mert korrekt és üdítő anyagokra lelhetünk itt.

Legutóbb például – hogy e hosszabb felvezető után rátérjek a megírás eredeti céljára – a „Remembering the great Chilean "Anti-Poet", Nicanor Parra (1914-2018)” kezdetű posztra kaptam fel a fejem. S mint a költészet kedélyes fogyasztója egyből érdekelni kezdett, hogy most akkor hogyan költő az, aki antipoéta? Arról nem beszélve, hogy az illető chilei, tehát izgalmasan dél-amerikai, és persze rögvest kíváncsi lettem Nicanor Parra életére, munkásságra.

Nicanor Parra, Miguel Grinberg, Allen Ginsberg, Maria-Rosa, Havana, February 1965 kép forrása

Latin Amerika legnagyobb költője?

A „Ginsbergék” által kínált cikkmellékletből kiderült, hogy Parra természetesen nagy spanságban volt Ginsberggel, akit a szerkesztők „Latin Amerika legnagyobb költőjének” tituláltak, annak ellenére, hogy az antiköltő jelzővel is illették. A fenti ellentmondás megértése végett olvastam el a cikket, melyben leírták, hogy „Allen, kedves, szeretett régi barátja” az emberi, de főleg a férfiemberi lét határait súrolóan, 103 éves korában hunyt el. A 2018-as gyászhírt kommentálandó számos linket ragasztottak a visszaemlékezéshez, ahol a New York Times, a Washington Post, az El País, az El Mostrador, az AP, a BBC és a Reuters híradásait kínálták Nicanor Parra halálával kapcsolatban. Az írás(gyűjtemény) egy pontján fotót mellékeltek Parra és Ginsbeg egy 1987-es new yorki közös előadásáról, melyet a Szent Márkról elnevezett költészeti projekt keretében tartott meg a két lírai hobogány különc.

Természetesen innentől fogva aztán végképp nem hagyott nyugodni a dolog, mármint az, hogy tulajdonképpen hogyan is „anti” ez a költő, ezért jól beírtam a Gugliba a nevét és végül kiadta, hogy Magyarországon is megjelent tőle kötet, amit gyorsan megrendeltem, igaz, elég lassan, hetek múltán kaptam kézhez, cégek, futárok segítségével. A kicsomagolás után jött a pofon, hogy a „Profilok” sorozatban, az alkotó nevével jelzett kötetet – természetesen? – az ő anyanyelvén, spanyolul írták, s adták itt, Magyarországon is ki. Némi agyalás után a Google fordítónál leltem segítségre, ahol a fényképezőgép ikonra kattintva a kamera elé kerülő nyelv lefordítva magyarra mutatja a felhasználónak. Ezután olvashattam a könyvben arról, hogy ahhoz, hogy Parra antiköltészetét befogadjuk, megértsük, ahhoz a poézisről, a líra egészéről addig alkotott véleményünket, mi több, előítéleteinket, korlátainkat el kell vetnünk.

Kép forrása

Íme az antiköltészet

A könyv előszavában arról is írnak, hogy Parra spanyolországi, illetve európai ismertsége vélhetően a másik nagy chilei alkotó, Pablo Neruda költő népszerűsége, sikere miatt halványulhatott el. Ugyanitt olvasható – amolyan útmutatóként, használati utasításként – az is, hogy Nicanor Parra antikölteményei alapvetően a beszélt nyelv egyéni építményei, tehát a ginsbergi szabadversekhez nagyon is hasonlók. Mint ugyanitt megtudjuk, Parra a chilei költészet nagy fenegyereke, akik az ezen ország lírai összeterméséből nagyon is hiányzó humort csempészte vissza ellenlírával. Végül oda lyukadnak ki, hogy a chilei antiművész (anti)költői hitvallásában nagy súllyal szerepel a valóság és a művészet közötti kapcsolat radikális át- és újraértelmezése, és persze az addigi (eddigi) irodalomtörténeti alap- és felvetések totális tagadása.

A zsebkönyv formátumú kiadvány természetesen Parra élet- és pályarajzával kezdődik, majd az általa kiemelt megverselt témákat mutatja be egy-egy alkotása részletének segítségével. Ebből például kiderül, hogy a szerző antipoétikus témái között található a metaköltészet, a kapitalista társadalom, a szexualitás, a vallás és a politika témája is. A továbbiakban narratíváról, drámai költészetről, prózaiságról, humorról és iróniáról esik szó, valamint arról, hogy miután Nicanor Parra feltalálta az antiköltészetet, milyen fogadtatásban volt része az első időkben.

A kötet második felében a híres antiversek tucatjai olvashatók, melyek között – a Google-fordító szerint – olyan címűek találhatók meg, mint például A töketlen vitéz, a Kérem az ülés elnapolását, a Nyelvem a szám tetejére tapadt, az Infláció, a Ha a pápa nem szakít az USA-val, az Inkább füvész vagyok, mint bűvész vagy a Nevezzük lupanárnak és ne bordélyháznak versek. A kötet kiadói ajánlójában Parra-t, mint egy deszakralizáló és ironizáló antiköltőt kínálják az olvasóknak, aki a kortárs dogmák, tabuk ledöntését célozta műveivel. Alakjához az „őrjítő szabadságkereső” jelzőt aggatták, hozzátéve azt is, hogy kísérleti művészete a valóság és a dinamikus képzelet kapcsolata újraértelmezését jelentette.