Odavagyok a kínai tematikájú regényekért, a Szép asszonyok egy gazdag házban, A Vörös Szoba álma vagy az utóbbi időkből a Testvérek (és mellette egyébként Jü Hua összes, számomra elérhető könyve) az örök kedvenceim közé tartoznak, ezért érthető izgalommal vettem kézbe az ázsiai-ausztrál származású Shelley Parker-Chan (aki nevét Mary Shelley költőről kapta) új regényét, A nappá vált lány című vaskos művet. Annál is inkább érdekelt, mert a reklámkampány és a fülszöveg afféle Mulan-történetet ígért, és ki ne olvasna ilyet szívesen.

Kép forrása

Erőteljes irodalmi mű

Nem is kellett csalódnom: Shelley Parker-Chan regénye (a későbbiekben részletezett enyhe kifogások mellett) komoly szépirodalmi munka, olyan erőteljes és szép nyelven megírva, hogy párját ritkítja (már a fent említett kínai regényeket leszámítva). Nézzék csak: „Odabent nagyjából tucatnyi alacsony asztal helyezkedett el a sötét fapadlón, amit az évszázados használat úgy kifényesített, hogy Csu szinte folyékonyan hűvösnek érezte csupasz talpával.” Vagy: „– Ha ragaszkodik hozzá, hogy marad, akkor kerüljön az élcsapatba! Aztán eltrappolt. Ezt persze bosszúból mondta. Az élcsapat, benne a legértéktelenebb újoncokkal, szinte csak azért létezett, hogy felszívja az összecsapásokat indító mongol nyílzáport.” Illetve: „Amikor Ma felnézett, ragyogó arcát gyötrelem torzította el. Az annyira tisztán látszott, hogy a szerzetesbe váratlanul belehasított a csodálat és a szánalom keveréke, amit az ember általában akkor tapasztal, amikor az esőben törékeny körtevirágot lát.”

Kép forrása

Jó ízlésű ki kicsoda

Mint a fenti idézetekből is kiderül, egy történelmi (egészen pontosan történelmi fantasy) regénnyel van dolgunk, amely Kína és Mongólia 14. századi háborúskodásairól szól. Mégsem egy klasszikus háborús regény, bár az éhségben elpusztult fiútestvére személyazonosságát kényszerűségből felvevő, és emiatt elképesztő nehézségekkel szembesülő főhősnő előbb szerzetessé, majd hadvezérré, végül uralkodóvá válásának története szükségszerűen hemzseg a csatáktól, még ha a könyv második felére ez a lendület ki is fullad kicsit, és nehézkesebbé válik, mint a ragyogó első rész, ahol például a kezdőfejezet („Csungli faluja úgy terült el a nap alatt, akár egy megvert kutya, mely feladta, hogy árnyékot találjon.”) sokkolóan és felfoghatatlanul brutális és durva éhezésének leírása – ahol egy-egy magot esznek napokon keresztül a szereplők, amíg meghalnak, ahol a lányoknak semmi értékük nincs, de a főhős szívós akaratereje mégis nagy dolgokra predesztinálja őt, ahol szellemek cikáznak az élők között, és a lány látja őket – olyan erőteljes, olyan húsbavágóan fájdalmas, hogy az olvasót (jóllehet elég gazdag irodalma van már ennek a témának, de Shelley Parker-Chan ebben is tud újat mondani) minden bizonnyal egész hátralevő életében elkíséri.

A fiúvá „válás” felvet természetesen bizonyos mostanában igencsak divatos kérdéseket (annál is inkább, mert az ellentábor, a mongolok egyik fővezére meg egy sajnálatos családirtás egyetlen megmaradt, de kiherélt túlélője eunuchként harcol) a nemi identitás tekintetében, de a szerző – ha utánanézünk, megtudhatjuk, hogy a „they/them” névmásokat használja önmagával kapcsolatban, tehát komoly egyenjogúsági harcot is folytathatna a könyvében – visszafogottsággal és önmérséklettel ír ezekről a kérdésekről, miközben persze igen érzékletes aktusleírást is olvashatunk egyebek mellett; mégis, a csúcsteljesítményt képviselő szépirodalmi érdemek messze felülmúlják az esetleges propagandisztikus olvasat lehetséges következtetéseit, sőt teljességgel hiteles és alaposan kidolgozott keretbe helyezik mindennek a megtörténhetettségét is.

Kép forrása

Képek és bölcsességek

Van itt katonai bölcsesség („A vörösturbánosok nyilvánvalóan úgy gondolták, hogy a Jaón lefelé nem lehet átkelni. Széles volt, és középen elmerült benne az ember. Csakhogy a lázadók nanzsenek voltak, letelepült fajtából származtak. Ha lettek volna közöttük mongolok, tudták volna, hogy bármely folyó átszelhető, ha elég eltökéltek. Vagy eléggé hidegen hagyta őket, ezalatt mennyi katonát veszítenek”), élet és irodalmi vonatkozású bölcsesség („Rengeteg tanult a kolostorban, de látszólag semmit sem tudott alkalmazni arra a problémára, hogy miként maradjon életben egy csatatéren”), politikai bölcsesség („Nem tetszett neki a gondolat, hogy a sikereit és a kudarcait, amelyeket a harcmezőn annyi verejtékkel ért el, egyszerű fegyverekként forgassák az udvari belharcokban”), távol-keleti bölcsesség („Az összes vörösturbánosnál jobban tudta, hogy a nevek képesek létrehozni saját valóságukat az emberek és az Ég szemében”), szépirodalmi bölcsesség („A gondolatra az eunuchot alvadt undor kerítette hatalmába”), puskapor, harc, vér (bár talán kevesebb kínzás és gyötrés, mint más kínai vagy kínai tematikájú regényekben), önmaga keresés, és ilyen erős képek: „A szántóföldön a lány egyenesen a levágott csúcsú szilfák felé indult, a túlsó határhoz. A szilek egykor gyönyörűek voltak, de ő nosztalgia nélkül emlékezett rájuk. Miután az aratás harmadjára sem sikerült, a földművesek rájöttek, hogy a tetszetős szilfáikat ugyanúgy le lehet mészárolni és meg lehet enni, mint bármely más élőlényt. Na erre bizony érdemes emlékezni, gondolta a lány. A hatszor megfőzött szilgyökér dacos, barna keserűségére, amely enyhe hányingert keltett, és elfogyasztása emlékéül barázdálttá tette az ember szájának belsejét. Ami még jobb: a vízzel és aprított szalmával elkevert szilkéregliszt, amit pogácsává formáltak, és lassú tűzön megfőztek. A szilek ehető részei azonban mostanra elfogytak, és a falusi gyerekeket már csak azért érdekelték, mert elbújhattak bennük egerek, szöcskék és más, hasonló finomságok.”

Shelley Parker-Chan: A nappá vált lány. Fordította: Sárpátki Ádám. Agave Könyvek, Budapest, 2023.