„A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért” – olvashatjuk a netlexikonban a Magyar Hősök Emléknapjáról. A jeles napra gondolva, melyet „az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe”, három könyvet kínálunk olvasóinknak.

Kép forrása

A Monarchia katonái

Romsics Ignác, Széchenyi-díjas magyar történész, mint a 20. századi magyar történelem neves kutatója szerkesztette a Magyarország az első világháborúban című antológiát. A kötet összeállításában fontos szerepet játszott, hogy abban különféle szerzők és források legyenek egy helyen, de egy irányba mutatva. Romsics Ignác ezúttal olyan képet festett a 20. századi első világégésről, mely talán mondhatni, a legszélesebb képet kínálja a téma iránt érdeklődőknek. Ugyanis a merítés mindenre kiterjed, így a frontokon való harcokra, a résztvevők felek, de kiemelten természetesen hazánk hátországbeli viszonyaira is. A szerző különös figyelmet fordított a kor hatalmi rendszereinek bemutatására is, így az Osztrák-Magyar Monarchia felépítésére, geopolitikai helyzetére, illetve az Európai politikai és hadviselési területen elfoglalt szerepére is. Külön fejezetet kaptak a folyami és tengeri ütközetek, de az író beleszerkesztette a kötetbe a magyar hadifoglyok helyzetét is. Az első világháborúról lévén szó, pedig Romsics nem hagyta, nem hagyhatta ki a világégés utáni békediktátum nagy témáját sem, ez is belekerült könyvébe. A kiadvány további erényei közé tartozik, hogy abban fotók és mellékletek, rövid életrajzok, dokumentumok, kiegészített keretes anyagok segítik a hatalmas téma megértését, a világháború poklának érzékletesebbé tételét.

Kép forrása

Egy világháborúban edzett katona emlékei

Szurmay Sándor A magyar katona a Kárpátokban című memoárja fontos kordokumentuma az első világháborúban harcoló Magyarországnak. A magyar királyi honvédtiszt, aki gyalogsági tábornok volt, később, 1917-ben honvédelmi miniszterként folytatta pályafutását, majd 1941-től vezérezredes lett. Könyve korábban ki nem adott beszédeiből, írásaiból, illetve a vele készült interjúkból áll. Elmondása szerint az első világháborúban a harctéren 1914. november 24-től 1917. március elejéig harcolt, mint hadseregcsoport- és hadtestparancsnok. A kötet erről az időszakról ad számot. A kiadást gondozó Erdélyi Szalon 2022-ben így fogalmaz ajánlójában: „Legfőképpen azonban a fiatal nemzedék tagjai forgathatják haszonnal, akik a jövőben a haza védelmére lesznek hivatva, hogy elődeikhez híven, a jövőben ők is dicsőséggel állhassák meg helyüket. Hadd tudják meg, milyen az élet a harcok színterén, mily feladatok megoldása vár rájuk és mily megrázkódtatások fűződnek a háborúhoz. Legyünk ugyanis tisztában azzal, hogy nem békeszeretetünk dönti majd el azt, hogy viseljünk e háborút vagy nem. Mutatja ezt minden világháború, melyben békeszerető államok teljesen akaratuk ellenére sodródnak a háborúba. El kell készülnünk arra, hogy ez megtörténhetik velünk is, még sokkal nehezebb és öldöklőbb viszonyok között, mint a világháborúban, a ránk zúdítható végzet csapásával szemben tehát felkészülten kell állnunk mindenkor a múltak tanulsága alapján.”

Kép forrása

Isonzóban, a világháborús pokolban

A nagyváradi 37. gyalogezred 4. zászlóaljának isonzói harcairól szól Hary József Az utolsó emberig című könyve, mely, mint az egykori királyi járásbíró szemszögéből mutatja be az első világháború ottani eseményeit, harcait. A kötetben a hírhedt isonzói csaták borzalmáról tudósít, és nem csupán a hadijelentések, háborús hírek stílusában, hanem a közkatonák mindennapjainak borzalmas körülményeinek valóságából közvetítve. Az író egész pontosan a nagyváradi 37. közös gyalogezred 4. zászlóalja géppuskásainak szakaszparancsnokaként szolgált a magyar haderőnél, s vezette az alá beosztott katonákat az Isonzónál történt harcokban, melyeket a Tolmeini-hídfőnél, Doljénál 1915 szeptemberében és 1917 május-júniusában vívtak. Szabó József János hadtörténész így jellemezte a realista, naturalista módon való háborús ábrázolást: „Hary József visszaemlékezése nem csupán rögzíti az eseményeket, hanem az olvasót elviszi abba a környezetbe, ahol a halál mindennapos, ahol „minden percnek meg van a maga borzalma. (…) Egy olyan katona visszaemlékezését tartja kezében az olvasó, aki nem csak harcolt, hanem látott, érzett és éreztetni tud. Bajtársai néhány sor után személyes ismerőseinkké válnak. Nem vagyok irodalmár, így nem tisztem megítélni Hary József írói kvalitásait sem. Azt azonban bizton állíthatom, hogy visszaemlékezése rám rendkívüli hatást gyakorolt.”