Hogy kell átélni egy bombázást?

MEGJELENT: 2023. május 28., vasárnap | SZERZŐ: Nagy Koppány Zsolt

Fontos regény az Ella háborúja, mert érzékletesen bemutatja, hogy a világ és benne az ember helyzete soha nem olyan egyértelmű és véglegesen, könnyen megítélhető, mint az a későbbi korok gyermekei szemében tűnik, különösen a történelmi eseményekben vállalt vagy nem vállalt szerepek vonatkozásában.

Kép forrása

Mit miért?

„A restaurátor Ella és orvos férje 1944 tavaszán a svájci határ mellett fekvő német kisvárosba, Singenbe költöznek. Lukas a kórházi munkát választotta a frontvonal helyett. Ellát kétségek gyötrik, tétován botorkál a Gestapo fenyegetésében élő város feszült csendjében. A háború és a diktatúra éveiben elveszítette munkáját, családját, barátait. Úgy érzi, Lukas cserben hagyta azzal, hogy belépett a náci pártba és kiszolgálja a politikai hatalmat. Villájuk teraszáról kilátás nyílik a Hihentweil várának romjaira. Ella itt üldögélve várja a férjét esténként. A hegytetőn egy nap különös fény villan. A nő a nyomába ered, ezzel olyan kalandba keveredik, amely az egész életété megváltoztatja. Ella menekül válságba jutott élete és a háború zűrzavarától. Hova vezet az útja ebben a bénult, pusztulásra ítélt világban?”, fogalmaz a fülszöveg.

Nagyon fontos és nagyon érvényes kérdést boncolgat a könyv: vajon a család és az életünk megmentése érdekében milyen határig mehetünk el az aktuális hatalommal való együttműködésben? Lukas, a férj nem akar a frontra kerülni, a hátországban marad feleségével, ott dolgozik, cserébe viszont be kell lépnie a náci pártba, de igyekszik ott sem ártani: „Dr. Hars, a főnököm egyik nap azt az utasítást kapta, írja össze az orvosokat, és jelölje meg, ki az, akit nélkülözni tud. Ez már a sokadik összeírás volt, csupán öten maradtunk az osztályon a háború előtti tizenkettőből. Dr. Hars tudta, hogy legalább két embert meg kell neveznie, akiket szükség esetén a keleti frontra küldenek. Behívott, és azt mondta, meg tud menteni ettől, de be kell lépnem a pártba. Nem volt időm vívódni, néhány órán belül választ várt tőlem”, magyarázza döntését az orvos az eset kiderülésekor ugyancsak hisztérikusan reagáló feleségének.

Kép forrása

Fotelből és valóban

Mindig zavart, hogy a békeidőkben a fotelekben ücsörgő erkölcsítészek milyen könnyen foglalnak állást valakinek a kollaboránsi státuszát illetően – mintha soha nem gondolnának bele abba, hogy hasonló helyzetben vajon tényleg ők maguk úgy döntöttek volna-e, ahogy foteljuk kényelmes biztonságából, az önmagukról alkotott hízelgő képnek megfelelően gondolják, hogy döntöttek volna. Éppen ezért örültem ennek a könyvnek, mert úgy gondoltam, alaposan körbejárja ezt a rettenetes erkölcsi dilemmát egy igencsak kiélezett, és túlzás nélkül az élet-halál kérdése köré szervezett regényben. (Nem beszélve arról, hogy igen kevés művet ismerünk, amelyik a német lakosság háborúhoz való viszonyáról szól; többnyire a hős felszabadító országok szerzőinek szemüvegén keresztül látjuk – némileg sablonosan – az ország lakosságát.)

Sajnos, ennek az izgalmas erkölcsi kérdésnek a boncolgatása elég hamar megtorpan és elszivárog, mivel a rendkívül antipatikusra esztergált másik főszereplő, Ella naivan, dühösen és egyoldalúan ítélkező szemén keresztül láttatja csak Lukas tettét, így a dilemma vizsgálatának számos aspektusa feldolgozatlan marad.

Ella meglepően éretlenül és hisztérikusan viselkedik a háborús helyzetben (érezhetett valamit ebből a szerző is, mert éppen ő mondja ki ezt egyik Ella szájába adott mondatával: „egy elkényeztetett, jómódú nő nyafogása”-ként említi saját attitűdjét), a szenvedő lakosság körében tanúsított ilyen hozzáállás rendre hitelteleníti szörnyű(nek érzett) helyzetét (nem bírja a szagokat, a sebesülteket, mások szenvedésének még csak a látványát sem, inkább kivonul mindenhonnan – mert ő, szemben másokkal, honfitársaival és férjével például: megteheti) és a férjére vonatkozó rettenetes erkölcsi felindulását: „Ella összehúzta magán a kardigánt, s percekig néma csendben követte az atyát. Egy hatalmas házban éltek kettesben Lukassal, de képtelen volt felajánlani Stein tisztelendőnek, hogy küldjön néhány gyermeket hozzájuk. A ház volt az egyetlen hely, ahol Ella önmaga lehetett”, vagy: „Ma mondtam meg a lányának, hogy nincs sok hátra Jäger asszony életéből. – Oh annyira sajnálom – Ella belenyúlt a szoknyája zsebébe, a kis parfümös szelencéjét kereste, de az nem lapult ott a megszokott helyén. Ha ideges, többnyire babrálnia kell a kezével valamit, de most üres volt a zsebe.”

Kép forrása

Szerencsétlen szerelmi szál

Nem támaszt különösebb szimpátiát az olvasóban az sem a hölgy iránt, hogy míg férje éjjel-nappal amputál, műt, embereket ment meg, Ella nagy felindultságában, amit férje árulása okozott neki, kóborlásai során még szerelmes is lesz egy másik férfiba, aki megmutatja neki, milyen a nem kollaboráns-lét („A férfi a szerelmet és az emberi kapcsolatait áldozta fel az elveiért. Lukas az elveit adta fel azért, hogy megvédje őt, a kapcsolatukat, az életüket”, írja le a könyv két hozzáállás közötti különbséget), és akivel a várost érő bombatámadás kezdetén szenvedélyes testi kapcsolatba készül bonyolódni.

Nem vagyunk naiv olvasók, természetesen, de meggyőződésünk, hogy a befogadónak valamennyire azonosulnia kell a főhőssel, különben a szerző hiába várja el, hogy az olvasó a főhős helyzetét és szenvedéseit átérezze: anélkül viszont csupán szenvelgésnek tűnik minden, és ebben a könyvben nem lehet túlságosan megszeretni a szinte fanatikusan és gyermeki durcás makacssággal a világ dolgaihoz viszonyuló Ellát, így aztán katarzis mindegyre elmarad – nyilván, a szerelmi szál erőltetése sem tesz jót a történetnek.

Ugyanakkor mégis fontos regény született, ezt fenntartom. Olyan dolgokról ír, amiről kevés tudomásunk van, és ha az erkölcsi dilemmákat nem is bontja ki teljesen, arra rákényszerít, hogy elgondolkodjunk róluk; részleteiben, megírtságában, irályában és stílusában korrekt könyvet kaptunk, és még arról is olvashatunk tippeket, hogy kell átélni egy bombázást: „– Gondoljon egy régi napra! – szólalt meg ismét az öreg. – Tessék? – kérdezett vissza Ella. – A régi napok emlékei segítenek, higgyel el! Harcoltam a nagy háborúban, ahol végtelennek tűnő órákon, napokon át kellett várakoznunk, hol a lövészárokban, hol a vagonokban, vagy a sártengerben állva. Tudja, az volt a legszörnyűbb, a várakozás. Elképzelni sem tudtam, hogy milyen lesz, mi történik. Remegtem, féltem, állandóan pisilnem kellett. Ekkor találtam ki, hogy gondolatban újra átélem egy régi, kedves napomat. Mire véget ért a háború, csaknem az egész addigi életemet megéltem ismét. Segít, próbálja csak ki!”

Bagó Tünde: Ella háborúja. 21. Század Kiadó, Budapest, 2023.

 


Megosztás