Nagy várakozásokkal vettem kézbe Samantha Downing izgalmasnak ígérkező krimijét, hiszen mind a fülszöveg, mind a borító nagy izgalmakat ígért: egy magániskola tanára úgy dönt, hogy kézbe veszi a dolgokat, és – mint a borító is előrejelzi – némi növényekből kinyert méreggel tesz pontot egyes vitás kérdések rendezésének végére a tanári karon és a diákokkal való viszonyában egyaránt.

Nem mondhatni, hogy csalódtam, de az biztos, hogy amit ez a könyv a magániskolákról, azok tanárairól, diákjairól és a diákok gazdag szüleiről – olykor önkéntelenül, anélkül, hogy akár a szerző is tudna róla – elárul a közép-európai olvasóknak… hát az több mint elkeserítő. (Nyilván, persze, nem vagyunk ostobák és fikciónak olvassuk a fikciót, de ne feledjük, hogy a legvadabb fikció is a valóságból táplálkozik, továbbá a rendszer leírása – talán tényleg a szerző szándékain kívül – igen sokat elárul arról, hogy működnek ezek a helyszínek a vágyott Amerikában.)

Kép forrása

Szörnyű alakok

Ebben az iskolában ugyanis minden a jegy körül forog, emberek felfoghatatlan energiákat képesek és hajlandók mozgósítani egy „ötös alá vagy normál ötös” kérdésének eldöntése és befolyásolása érdekében; ugyanakkor miközben ilyen súllyal esnek latba a jegyek (mert ezekben az úri körökben egyetlen cél létezik: a minél jobb egyetemre kerülés), a tanárok feltűnően esendőek; idegbetegek, gyakran pszichopaták, vallási őrültek, gyilkosok, de még a pozitív hősnőnek beállított – amúgy a könyv közepén szintén mérgezés következtében elpatkoló –, nem mellesleg irodalomtanár hölgynek is csupán két gondolata van: mikor tüntetik már végre ki, és mikor kitüntetik, akkor vajon milyen ruhában vegye át a kitüntetést, illetve hogy ehhez mennyit kell fogynia. A tananyag – aminek ismeretéből egyébként az ötösök fakadhatnának, szemben az ötös alákkal – csak másodlagos szerepet játszik az önkínzó salátazabálás és ruhaválogatás közepette (egyik eseményre készülve ez a tanárnő például tizenöt különféle ruhát vásárol – mindenesetre jó hír, hogy legalább megfizetik ezeket a szegény párákat a Belmont Akadémián).

Kép forrása

Olvasmányos mese

Egyszóval nem sok szimpatikus karaktert sikerült teremteni a könyvben, így aztán az egész olvasásnak mindvégig hideg érzete van, senkivel nem lehet igazán azonosulni, lassan már csak annak drukkol az ember, hogy legalább a bűnös megbűnhődjék, de az sem úgy alakul, ahogy a hagyományos bűnhődéstörténetekben szokott; ez merőben szokatlan, mint ahogy az is, hogy a gyilkos kilétére alig néhány fejezet után fény derül, bár utána is akadnak meglepő fordulatok, mígnem azzal a meggyőződéssel tesszük le a könyvet, hogy itt tényleg mindenki őrült és pszichopata.

Mindezek ellenére elképesztően olvasmányos a regény, tulajdonképpen nem lehet letenni, annyira kíváncsivá teszi az embert, és ez az erény bizony egyre kevesebb könyvről mondható el manapság; a fejezetek ideálisan rövidek, a több szálon futó cselekmény lassulás nélkül pörög, újabb és újabb szálakat fon bele a szerző a történet szövetébe, és összességében, a fent említett hidegségi olvasatérzés fenntartásával azt kell mondanom, hogy ez egy igen remek, szórakoztató olvasmány, aminek nem utolsósorban haszna az is, hogy a legtöbb hasonló, egyolvasós krimivel ellentétben ez új gondolatokat, rácsodálkozásokat is fakaszt, amelyek olvasás után is velünk maradnak.

Kép forrása

Mennyit ér az irodalom?

A főhős hátborzongató szokásai (tinilánynak adja ki magát az interneten, hogy a róla szóló vélemények után kutakodjon, rögeszmés tejivása, megszállottsága, sekélyessége és pitiáner bosszúálló természete) fölött nehéz napirendre térni, és a könyv végéig lehet rajta hüledezni; aggasztó, hogy egyértelműen kiderül: a cselekmény a koronavírus után, tehát igencsak napjainkban játszódik; érdemes megnézni, milyen irodalomórát tartanak egy elitiskolában, miközben a tanár is tudja, mi volna a feladata – amikor egyik megmérgezett tanítványa így beszél, „…olyan érzés volt, mintha egy csövön keresztül látnék mindent, és minden egyre kisebb lett”, Teddy, az irodalomtanár így reagál: „Teddy fintorog. Egy csövön keresztül látni… Ha jobban odafigyelt volna irodalomórán, akkor jobb hasonlatot használt volna.”

Továbbá belepillanthatunk a gazdagok életébe, akár ilyen mélységben is: „Ritkán ad fel modern regényeket, mivel számtalan klasszikus áll rendelkezésre, és miután ezek a gyerekek leérettségiznek, biztosan nem fognak klasszikusokat olvasni, mert a pénzkereset köti majd le őket.” Ha mást nem, ezt mindenképpen megfontolhatjuk mi, tanárok is, és remekül szórakozhatunk olvasás közben. Sok szempontból tanulságos könyv: ajánljuk.

Samantha Downing: A saját érdekedben. Fordította: Bosnyák Edit. Magnólia Kiadó, Budapest, 2023.