Kosz: egy piszkosul jó könyv

MEGJELENT: 2022. november 27., vasárnap | SZERZŐ: Nagy Koppány Zsolt

„Ezt a könyvet a vízvezeték- és szennyvízcsatorna-hálózatok tervezőinek és kivitelezőinek ajánlom, akiknek a munkája észrevétlenül megkönnyíti és kellemesebbé teszi a mindennapjainkat. Azt hiszem, híres parancsnokok és állig felfegyverzett hadseregek nélkül boldogan lehetnénk, ám egy olyan világot elképzelni is nehéz, ahol nincsenek jól működő vécék… Háborúk nélkül a Föld kétségkívül jobb hely lenne, viszont a számunkra természetes, alapvető tisztálkodási lehetőségek nélkül határozottan nehezebb volna az élet”, kezdi könyvét Piotr Socha lengyel szerző, majd a következő oldalakon rendkívül szellemesen és komoly információmennyiséget az olvasóra zúdítva belekezd a tisztálkodás történetébe – hogy egyik ámulatból a másikba essünk.


Kép forrása

„Ahol mindenki bűzlik, ott senkin nem érezni”,

Mert tudtunk ugyan egyet és mást erről a többnyire szemérmesen elhallgatott, vagy csak vihogó és szörnyülködő beszélgetések tárgyaként jelen lévő témáról, de ilyen enciklopédiaszerűen még senki nem tálalta – ráadásul oly módon, hogy a legkisebb gyermekektől a felnőtt olvasókig mindenki találjon benne… hát, ha nem is kedvére való dolgokat, de hüledezni és szörnyülködnivalót mindenképpen. Rendszerezve. Igen komoly belső utalásrendszerrel ellátva – a könyv által említett dolgok vissza-visszatérnek, ezért első említésükkor a szerző a többi említésre utal, a többi megjelenésnél pedig gondosan visszamutat az első megjelenésre, így tényleg alaposan körüljár minden témát.

Márpedig téma bőven van, hiszen az emberiség saját maga tisztaságához való viszonyának története hemzseg az érdekességektől, a kultúrtörténeti és történelmi beágyazottságoktól, kényszerektől és determinizmustól, a kosz irodalmától (rendkívül szellemes idézetgyűjtemény található az első oldalakon, ilyen, áthallásoktól sem mentes gyöngyszemekkel: „Havonta egyszer fürdök – függetlenül attól, hogy szükséges vagy sem”, mondta I. Erzsébet angol királynő, vagy „Ahol mindenki bűzlik, ott senkin nem érezni”, állította Clairvaux-i Szent Bernát, miközben bő ezer évvel korábban Ovidius ilyen tanácsokat adott felebarátainak: „Körmöd szedd le, s ne tűrd, hogy szenny feketélljen alatta, / …Áporodott illat szádból, ha lehelsz, ne ömöljön, / Hónod alatt a pamacs kecskeszagú ne legyen”) a pletykákig vagy a lengyel szokásokig. Szóval volt a történelemben minden, és mindennek a fordítottja is, és bizony kiderül, hogy nálunk, büszke európaiaknál sokféle népek jóval nagyobb gondot fordítottak a tisztálkodásra.

Kép forrása

Robbanó csatornák

A behúzó idézeteket követően számba vesszük a kosszal kapcsolatos szólásokat és mondásokat, mind egy-egy kis történeti kitekintés kíséretében, majd az egyiptomiakkal elkezdjük a konkrét vizsgálatot. A testi megjelenésükre kifejezetten kényes egyiptomiak (ahol a harcosok még csata előtt is beillatosították magukat – nem kizárt, hogy mindez hozzájárult a vesztükhöz) után szemügyre vesszük a rómaiak és a görögök fürdőzési szokásait és a különbségeket – „Fürödni (vagy filozófiai vitát folytatni, esetleg meghallgatni egy előadást) a gümnaszionokban is lehetett, ezek nagy futópályával rendelkező sportközpontok voltak. Az ott található fürdők azonban sokkal szerényebbek voltak, csak arra szolgáltak, hogy a testedzés után kimerült emberek lehűthessék és lemoshassák magukat. A rómaiak, akik hatalmas fürdőket építettek viszonylag kis sportlétesítményekkel, épp fordítva gondolkodtak: a testmozgást csak a fürdőzés kiegészítésének tekintették” –, és megtudjuk, hogy: „A római szennyvízcsatornának megvolt a maga istennője: Cloacina. Hozzá imádkoztak segítségért, amikor a hálózat eltömődött, kiáradt vagy felrobbant, ez néha előfordult, ugyanis hiányzott belőle a szellőzőrendszer, amely elvezette volna a gázokat”. (Kedves jelenet Seneca említése, aki egy fürdő mellett lakván egyik levelében egyebek mellett az onnan jövő sopánkodásra is panaszkodik, mely a hónaljszőrüket éppen kihúzató emberektől származik.)

Kép forrása

Leonardó vécéje

Ezt követi a sötét középkor („Teljes testre kiterjedő fürdést csak kivételes alkalmakkor, gyógykezelés gyanánt javasoltak, amikor már semmi más, még a vércsapolás sem segített”) a maga járványaival, tudatlanságból fakadó, agresszív babonáival, majd a Napkirály csodálatos palotáját járhatjuk és szagolhatjuk körbe („Képzeljetek csak el 700 szobát, 10 ezer lakót, és emellé egyetlen vécé sem volt! (…) A királyi palota azon lakói, akiknek bilije sem volt, ott végezték szükségüket, ahol éppen tudták. Kevesebb gondot okozott, amikor a kerti bokrok alá jártak, de szokás volt az épüleketen belüli, a szobák sarkaiban, a függönyök mögött, a folyósókon és lépcsőházakban való székelés és pisilés”, aminek következtében: „az azóta véghezvitt számos felújítás ellenére a Napkirály palotájának eldugott sarkaiban még mindig húgyszag van”). A szerző különösen sokáig időzik a mosdatlan testek, parókák, kölnik és mérgező kozmetikumok témájánál, mi pedig egyik ámulatból a másikba esünk.

Teszi mindezt állandóan mosolygásra késztető, rendkívül jól sikerült illusztrációkkal és kedves humorral („Estei Beatrix milánói hercegné vécéjét maga Leonardo da Vinci tervezte. A szóban forgó alkalmatosság egy ezüstszék volt, faragott karfával, hímzett selyembaldachinnal és aranyedénnyel. Beatrix férje kért Leonardótól még egy zenélődobozt is hozzá, de a művész az Utolsó vacsora című festménnyel kapcsolatos munkálatokra hivatkozva kibújt a feladat alól”, vagy: „A Napkirály 1686-os végbélműtétje szintén közügy volt. Legközelebbi családtagjai, gyóntatópapja és a hadügyminiszter végig mellette álltak, ez utóbbi a kezét fogva. Az esemény után egy ideig divatba jött a kötés viselése a nadrágban, és némely udvari nemes, bár nem volt rá egészségügyi oka, megkérte a királyi sebészt, hogy őt is operálja meg ugyanolyan módon”), hihetetlen magabiztossággal mozogva a témát illető tudásanyag tárházában, sohasem ízléstelenül vagy gusztustalankodva. Az emberi test tisztaságának (pontosabban tisztátalanságának) kultúrtörténete az emberiség történetéhez szervesen hozzátartozik, és a könyvet végiglapozva elmondhatjuk, hogy tényleg örülhetünk, hogy most élünk, és hálásak lehetünk a bevezetőben emlegetett vízvezetékszerelő úriembereknek.

Piotr Socha – Monika Utnik-Strugata: Kosz. A tisztálkodás színes-szagos története. Fordította: Mócsai-Karaba Márta, Manó Könyvek, Budapest, 2022.


Megosztás