A tökéletes fegyver

MEGJELENT: 2022. november 19., szombat | SZERZŐ: Nagy Koppány Zsolt

Philip K. Dick neve láttán és hallatán a sci-fi-rajongók hada hirtelen lelkes csápolóvá válik. Hát még ha elolvassa A tökéletes fegyver című könyv hátlapszövegét: „Lars Powderdry és Lilo Topcsev riválisok, fegyvertervező médiumként dolgoznak a két részre szakadt világ szemben álló oldalán, a Nyugati-blokkban és a Tábor-Keleten. Munkájuk abból áll, hogy bonyolult szerkezeteket vizionálnak transzállapotban, ám ezek csak látszólag halálos fegyverek, valójában mindennapi eszközöket készítenek belőlük. A tömegek erről mit sem tudnak, de örülnek, hogy a kormány »megvédi« őket. Viszont amikor ellenséges idegen műholdak jelennek meg az égen mindkét tábor felett, a két oldal kétségbeesve összefog, hogy egy olyan igazi fegyver születhessen, amely megmenti a világot. Egy tökéletes fegyver.”

Kép forrása

Hm, csettint elégedetten és szája szélét nyalogatva az olvasó, és átadja magát az először 1967-ben megjelent, a fegyverkezési versenyt parodizáló könyv olvasása örömének (a kötet korábban Transz címmel jelent meg magyarul, most a kitűnő – egyebek mellett – sci-fi-fordító Pék Zoltán tolmácsolásában olvasható újra), hiszen, gondolja, éppen olyan világot élünk ismét, amikor ez az egész mizéria a mindennapok része.

Okos kis regény ez, gondolja aztán örömmel, és haladván halad a lapokon át, látja, és azt hiszi, érti is, hogy működik a transzállapot elérése („Próbálta elképzelni az őt követő embert, aki majd a lábnyomába lép, gyerek vagy fiatal, öregasszony vagy kövér középkorú férfi… a Nyugati-blokk pszichiáterei, akik szolgaként az államhoz vannak láncolva, kétségtelenül megtalálják azt a pszionikus tehetséget, aki képes kapcsolatba lépni a Másik Világgal, azzal a hiperdimenziós univerzummal, ahová a transz alatt ő maga is átlép”, illetve: „Előgurította a hordozható EEG-gépet. Ezzel megkezdődtek az előkészületek az aznapi transzhoz, amely során Lars elveszíti a kapcsolatot az adott közös univerzummal, a koinosz koszmosszal, és elkezdődik a kapcsolata a másik, misztikus birodalommal, az idiosz koszmosszal, egy abszolút privát világgal. Olyan abszolút privát világgal azonban, ahol az aiszthészisz koiné, egy közös Valami lakik”), tetszik neki a kedélyes párbeszédek sora, a helyenként megjelenő finom erotika, a társadalom nyomasztó leírásának képei. (Ebben a világban ugyanis tufák vannak – ők a köznép, az ostoba és könnyen megvezethető tucatemberek –, és linkek; utóbbiak jelentik az elitet, akik különböző furfangokkal a kezükben tartják az előbbieket. Előbbiek jellemzésében – kellemetlen érzések kíséretében – felsejlenek a mai kor embereinek mindennapjai is: „Legfőbb ideje, hogy egy hozzá hasonló, egyetemes tudású személy kerüljön az ENSZ-NY Nembiz Tanácsba a szokásos idióták – a tufák – helyett, akik csak a homeolapok főcímeit olvassák, meg persze a sporthíreket és az animált rajzcsíkokat meg persze a szexről szóló dolgokat, amúgy pedig sok tucat szeméttel mérgezik az üres agyukat, amit szándékosan termelnek azok a nagyvállalatok, például az I.G. Farben, amelyek valójában mozgatják a szálakat.”) És megcsodálja a helyenként Joseph Hellert idéző humort is: „– Ebben van valami – mondta a legmagasabb tengerészgyalogos, aki tényleg nagyon magas volt.”

Csakhogy amint lassan és egyre nyögvenyelősebben halad előre a sztori, egyszerre csak megsavanyodik az egész. Logikai bakugrások, mozaikszavak, erőltetetten poénoskodó rövidítések, totális szerzői önkényeskedés, unalmas szovjetezés és amerikaizás, pszichológiai és lélektani halandzsa valamiféle robotikával ötvözve, a teremtett világ furcsa és alig mérhető belső parancsolatai szerint létező, éppen ezért hétköznapi emberek számára nehezen megérthető motivációk követik egymást, és végül mindenre csupán egyetlen magyarázat születik: valamiféle zavaros telepátia, amelyik nemcsak gondolatokat, de érzelmeket is közvetít és átvisz. Persze mindez megbocsátható lenne, ha jó és izgalmas lenne a regény, vagy legalább a sztori, a nyelvezet – de csupán a vége felé izzik fel pár pillanatra, aztán megint visszasüllyed az érdektelenségbe. És minduntalan beleesik a hajdani sci-fi-szerzők örök csapdájába (csakúgy, mint például az egyébként kitűnő és igen okos meg izgalmas Ogg második bolygója című regény Lengyel Péter tollából): a jövő technikai megvalósulásának részletezésénél a szerző mindennapjainak kellékei és tárgyai óhatatlanul belekerülnek a jövő vízióiba, és a technikai felhabosításból következően megmosolyogtató hibrideket hoznak létre. Túlkódolt, túlságosan szövevényes történet, arctalan szereplőkkel teli, nehezen olvasható könyv lesz A tökéletes fegyver, nem beszélve a nyegle nyelvezet erőltetett és valójában indokolatlan lazáskodásairól. Csalódás, mindenesetre.

Mégis érdemes elolvasni (és megcsodálni a hihetetlenül telibe talált borítót), hiszen továbbra is az egyik legnagyobb sci-fi-szerzőnk művéről van szó, aki azért bármikor kisujjból kiráz ilyen ízig-vérig irodalmi, „öncélúan” tökéletes, csak egy pillanatra felvillanó megfogalmazásokat is: „A túloldalon egy civil hivatalnok, egy elgyötört, meggörnyedt férfi, akinek ragadozóarcán bölcsesség tükröződött, megvizsgálat Lars azonosító papírjait és a végzést.”

Philip K. Dick: A tökéletes fegyver. Fordította: Pék Zoltán. Agave Kiadó. Budapest, 2022.


Megosztás

Egypercesek

Ötvenegy különleges ember története

Ötvenegy különleges ember története

Bemutatták Sal Endre legújabb könyvét

Adventi Könyvvásár Kolozsváron

Két év kihagyás után tartják meg az eseményt az erdélyi magyar könyvkiadók

Laáramlás

Laár András mesél Zenéről, humorról, filozófiáról, vallásról és sok minden másról a most megjelent önéletrajzi könyvében

Így kell nézni egy futballmérkőzést

A modern labdarúgást közérthetőn elemző könyv jelent meg a tévéből és podcastekből ismert három hazai szakértő tollából

Eddig ismeretlen Hegel jegyzetekre bukkantak

Hegel munkásságának jelentős része csak előadásaiból ismert, így a most előkerült, példátlan nagyságú anyag hatalmas jelentőségű lehet