Abban talán mindannyian egyetértünk, hogy ma Magyarországon a politikai élű megnyilvánulásokat már csak szubjektíven tudják a megszólalók, fogalmazók közreadni. Ez persze nem baj, sok országban van ilyen kétpólusú közéleti viszonyrendszer, de a résztvevő felek közül bizonyára sokan vannak, akik néha nagy ingerenciát éreznek arra, hogy egy harmadik szemszögből is láttassék a rögmagyar valóság. A számunkra talán elsőre (és másodikra is) nehezen kiejthető nevű Ziemowit Szczerek lengyel újságíró Via Carpatia című politikai felütésű útikönyve pont ezt kínálja.

Kép forrása

Szczerek nem fogja vissza magát

Történt ugyanis, hogy Ziemowit Szczerek nagyon megkedvelte a magyar földet és elkezdett sokat idejárni, az „ide” ezúttal a teljes Kárpát-medencét jelenti. Az 1978-as születésű lengyel író, újságíró nem először mutatkozik be nálunk, korábban magyarul is megjelent, a szlávok „titkos” történetéről szóló könyve – nocsak, nocsak – éppen Ukrajnáról szólt, mégpedig Jön Mordor, és felfal minket… címmel.

A jogot és politológiát végzett Ziemowit Szczerek ezúttal Kárpát-medencét járta be, mégpedig 2015-től 2019-ig, ami ugye a sistergő közelmúlt. A könyvnek tényleg az a legnagyobb erénye, hogy végre valahára valaki úgy mutatja be nekünk saját anyaföldünket és rajta minket, ahogy mi arra bizonyára képtelenek lennénk. Szczerek nem fogja vissza magát, amikor akár a jobb-, akár a baloldalt kell kritizálnia, de kötetében mégis valahol középen áll, hiszen, mint írja, az általa megfigyelt időszak konzervatív, kereszténydemokrata tömb kormányzása mégis csak érvényes, szabályos választások alapján folyt, folyik, immár harmadszor kétharmaddal, a magyar természeti táj és az épített részek pedig számára egyszerre különleges szépségűek és kikutathatatlanul sajátságosak.

Kép forrása

Lajosról, Turánról, Trianonról

A kötet szerkezete végtelenül egyszerű, hiszen sorrendben: észak, kelet, dél, nyugat és közép a bejárt és kielemzett kárpát-medencei részek leírása. Ezek mellett minden esetben kivesézi az adott területre vonatkozó politikai felállást, annak előzményeit és jelenlegi fontosabb fordulatait. Így esik szó Felcsútról, a „fantasztikus agyú Lajosról”, Turánról, természetesen Trianonról, KGBéláról, a szepesi illiberállis frontról, no meg hát naná, hogy Sorosról, Gyurcsányról is. A szerző szintén beleszövi gonzo stílusú útileírásába a Szent Korona-tant, elmondja, hogy milyenek a felvidékiek, az erdélyiek és a székelyek szerinte, és mesél a délvidéki jellegzetes viszonyairól, valamint a dekadenciában poshadó Őrvidékről, hogy végül a magyarországi lengyel kolóniáról is szót ejtsen pár oldal erejéig.

A kötet legélvezetesebb részei a tájleírások, ahol például ilyen mondatokra ragadtatja el magát: „Elég csak betenni a lábunkat a hajdani Magyar Királyság területére, Lengyelországból Szlovákiába, vagy Szerbiából a Vajdaságba, illetve a volt Román Királyság területéről Erdélybe lépve, a környezet azonnal elveszíti vad, jellegzetesen kelet-európai bordélyhangulatát és egyfajta unalmas, közép-európai civilizáció sármját ölti magára.”

Kép forrása

Íme a magyar politikai domborzat

A szerző ugyanakkor tényleg egy vérprofi és jól tájékozott politológus érzékenységével és tudásával tesz úgy igazságot a balmagyar és jobbmagyar között, ahogy mi vélhetően soha nem lennénk képesek. Egy helyen a politikai egyensúlyról és annak néha felsejlő hiánya okairól így ír: „2010 után nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar balliberális oldal híján van mindenféle stratégiai gondolkodásnak, jövőképnek, és nemhogy az országra, de önmagukra sem képesek reflektálni, és már saját szellemi hátországukat sem bírják táplálni. Ezzel szemben a jobboldal felépítette a progresszív média életképes alternatíváját.” Szczerek jól látja és ismeri a honi fészbukos igazságot, miszerint „Magyarországon nincs politika, itt Orbán Viktor van”, és az egyik fejezetben ráfordul a kormányfőre, de összehasonlításban lengyel és szerb megfelelőjével. „…korunk uralkodói azonban bárki bármit is mond róluk, megnyerték a választásokat, és ezt kihasználva növelték tovább, vagy tartották meg népszerűségüket – és ehhez még választási eredményeket sem kellett meghamisítaniuk.”

A lengyel szerző tehát hegyeket-völgyeket, pusztákat, folyó és tópartokat jár be, hogy aztán átkötésként a magyar politikai jelen domborzat minden fontos elemét át- meg átbeszélje velünk olvasókkal, bár kétségtelen, hogy saját országunkban való idegenvezetői munkássága sokakban kelthet visszatetszést, igaz, más sokakban pedig helyeslést és borravalóadó szándékot is akár.