Keveseknek adatik meg, hogy egyszerre két művészeti ágban is kiemelkedőt alkossanak. A karmesterként és festőművészként egyaránt világhírű – néhány évvel ezelőtt hazatelepült - Géczy Olga ezen kevesek közé tartozik. E különleges művészegyéniség nagyívű életútját mutatja be a Hungarovox Kiadó gondozásában megjelent Géczy Olga – karmester és festőművész című impozáns kötet. A kétnyelvű, közel száz képpel (köztük sok zenetörténeti szempontból is figyelemreméltó archív fotóval) illusztrált kiadvány felépítése hozzájárul a könyv „sokszólamúságához”. Az életrajzi kötet felépítéséből adódóan nem kronologikus leírás, inkább amolyan szubjektív tallózás egy kalandos életút megannyi eseménye és fordulópontja között. Többféle nézőpontot felvillantó, izgalmas visszaemlékezés, mindemellett pedig kultúrtörténeti „látlelet”, mely a személyes élettörténet mellett tágabb kitekintést nyújt a vasfüggöny mögötti és azon kívüli zenésztársadalomra és művészvilágra.

Kép forrása

Aranybánya
A kötet első részét interjúk alkotják. A művész beszélgetőtársa Simon Erika, tizenhét interjúkötet szerzője. A második – Géczy Olga festészetét bemutató - rész írója a neves művészettörténész professzor asszony, Prokopp Mária. A kötet utolsó fejezetében pedig Géczy Olga saját vallomásait olvashatjuk „Felejthetetlen emlékek” címmel. A kötet első „nagy beszélgetése” egy igaz mese arról, miként verbuválódott országos hírű kórus a főváros legszegényebb gyerekeiből.
A „mesehős”, azaz Géczy Olga, frissdiplomás zenetanárként, vágyakkal és karmesteri ambíciókkal telve lépett ki a főiskola kapuján. Egy korabeli rendelet minden kezdőnek két év vidéki tanítást írt elő, ám ezt - tekintettel az említett álmokra - Géczy Olga elképzelhetetlennek tartotta. Kibúvóként egy hosszú ideje betöltetlen „nyolckeres” tanítói állás szolgált. A Fővárosi Tanács hosszas kérvényezés után azzal az ultimátummal fordult hozzá, hogy amennyiben elvállalja a munkát, maradhat Pesten. A fiatal tanárnő pedig örömmel vállalta. Hogy is ne tette volna? Mikor a lenézett közegben – zenész szemmel tekintve - aranybányára lelt. Nem másban, mint a cigánygyerekek személyében, akiknek „olyan hangjuk volt, mint a madárcsicsergés, és a muzsika az ereikben folyt.” 

Kép forrása

A Bartók Béla Kamarazenekar
Az osztályába járó gyerekek testvérei és más rokonok közül csellistákat és hegedűsöket válogatott, majd kézzel írott kottapapírokat gyártott, ezután levelet írt a Rádiónak, tudósítva őket arról, hogy „megalakult a Józsefvárosi Kamarazenekar” – alig félévvel az első tanítási nap után. Ekkor Bartók Bélához fordult, kérvényezve, hogy a zenekar felvehesse a Mester nevét. 
Bartók az engedélyt egy koncertfellépéshez kötötte. Géczy Olga műsorra tűzte Mozart Requiem-jét, és kibérelte a Zeneakadémia nagytermét. A zenekar Bartók Bélának és feleségének a jelenlétében – és nem mellékesen telt ház előtt - fergeteges hangversenyt adott. 1969 decemberében így nyerték el a Mester jóváhagyásával a Bartók Béla Kamarazenekar nevet. 
A mese ezt követően más irányt vett. A hivatalos kultúrpolitikát képviselő vezetők ugyanis kezdték rossz szemmel nézni Géczy Olga „rebellis tevékenységét”. Így az időközben egyre többet koncertező művésznőt sebtében áthelyezték a VIII. kerületi iskolából, úgymond „előléptették” gimnáziumi tanárrá. 

Kép forrása

Az előzményekről - Galántáról Budapestre
A fenti történet felkeltheti az olvasó kíváncsiságát. Ki ez a lány, aki ilyen határozott elképzelésekkel fogja össze a rakoncátlan cigánygyerekeket, és mutatja meg (már ekkor) hogy nincsen számára lehetetlen?
A családot (tudjuk meg a könyvet továbbolvasva) Galántáról telepítették ki 1947-ben, és helyezték el Pest egyik „kevésbé előkelő” negyedében. A kisgyerekként átélt hányattatás vélhetően hozzájárult ahhoz, hogy a művész később könnyedén ugorjon át az elé tornyosuló akadályokon. Akadályokból ugyanis akadt épp elég. Az elsőt mindjárt saját női mivolta jelentette: hogy is törhet karmesteri babérokra egy „gyenge nő”? Ez még a lányát kilencéves korától zongorázni taníttató édesapja számára is feldolgozhatatlannak tűnt. Géczy Olgát azonban nem lehetett eltántorítani, s a zenetanári és karvezetői végzettsége mellé karmesteri képesítést szerzett. 
Mégis, a gyanakvással sok év múltán is gyakran szembetalálkozott, különösen első választott hazájában, Svájcban, ahol folyton-folyvást bizonyítania kellett. „A karmesterséghez mindig a fizikai adottságokat szokták felhozni, hogy erő kell hozzá. De az az erő, amiből az ember merít, elsősorban belső, lelki erő. Ami, ha megvan, átjön, még ha a nő cérnavékony is.” – vallja Géczy Olga

Kép forrása

Útban a világhírnév felé
Egy zenemű-kiadói munkával, egy római ösztöndíjjal és megannyi sikeres koncerttel a háta mögött a hetvenes évektől a légkör egyre gyanakvóbbá vált körülötte. Az őt körülvevő hangulat megkönnyítette számára a nehéz döntést, hogy néhány bőrönddel, valamint egy látogatói útlevéllel a zsebében elinduljon szerencsét próbálni a nagyvilágba, azzal a biztos tudattal, hogy hosszú ideig nem tér vissza. Útja Svájcba vezetett, ahol közel húsz éven át új otthonra lelt. 
A zürichi rendőrség, miután átadta neki a menekülteknek járó száz frankot, egy hotel padlásszobájában helyezte el, és szociális munkára osztotta be. Géczy Olga az új körülmények között is csakhamar magára talált: zongorázni tanította a hoteltulajdonos hét gyerekének egyikét, majd - némi utánjárással – a szociális munkát könyvtárosira cserélte. A „nagy áttörést” az egyetemi zenekar karmesteri állása hozta meg számára, amit a negyvenkét pályázó egyetlen női jelöltjeként el is nyert. Pályája innentől kezdve, mondhatni, egyenesen ívelt fölfelé. Koncertezett, tanított és töretlenül tanult. Hivatásos zenészeknek tartott karmesteri mesterkurzusokat Litvániában, Franciaországban, Ausztriában, Svájcban és Amerikában (ahova eközben át is költözött). S miközben eljutott a régen áhított, legnagyobb európai és amerikai hangversenytermekig, lelke mélyén sikerült megőriznie gyökereit. Elég egyetlen pillantást vetnünk repertoárjára, hogy lássuk, az egykori Kodály és Bartók tanítvány miként igyekezett terjeszteni, népszerűsíteni a magyar zenét. A népzenei ihletettségű daloktól kezdve a Liszt-darabokig, a nagyközönség előtt csakúgy, mint tanítványai körében. 

Kép forrása

Hogy a zene láthatóvá váljon
Géczy Olga miután közel hatvanévesen letette a karmesteri pálcát, amerikai építészmérnök férje unszolására (aki egyébként maga is kiváló képzőművész) beiratkozott a kaliforniai Ventura College festészeti szakára. 2002-ben, mikor kezébe vette friss diplomáját, már túl volt egy tucat egyéni és csoportos kiállításon és szakmai díjon. Expresszív színvilágú képeit a zene ihlette, még pontosabban, a vágy, hogy képi formába öntse a zenét. Ahogy Prokopp Mária fogalmazott: „Lelkében ma is ott él elevenen az a 124 zenekari mű, 21 mise és 34 opera, amelyeket ő tanított be, és ő adatott elő a zürichi Akademisches Orchester karmestereként Európa legrangosabb hangversenytermeiben.” Alkotásai tele vannak dinamizmussal, a formák úgy mozognak, hullámoznak, mintha csak a zene öltött volna testet általuk.