A Kozma szó hallatán több lehetőség szóba jöhet. Egy, börtön, kettő, semmi, három, és nyilvánvalóan ez a ritkább, egy tizenkilencedik század közepén született, huszadik században meghalt költő, műfordító, újságíró, országgyűlési képviselő, aki tavaly a Szent Gellért téren, egykori lakóháza helyén emléktáblát kapott. Ő Kozma Andor, Kozma Sándor főügyész fia.
A Napkút Kiadó annak a talán sokak remélte igénynek tesz eleget, hogy most indított Remekírók Retró sorozatában a kevéssé ismert, nagyobb érdeklődésre hivatott szerzőkre irányítsa a figyelmet. És milyen jó, hogy ezt teszi!

Nem turista
„Általában a lírája alig ismeri az önkívületet. Már egész fiatal korában a Tegnap és ma s a Szatírák és a Korképek című köteteiben bölcs és mérsékelt, inkább kritikus, a bírálat és szatíra felé hajló. Nem ismeri az érzés édes homályát, langy és emésztő bizonytalanságát. Az öntudat, a világosság az ihletője.” Írja róla Kosztolányi Dezső, és ezzel be is vezet minket Kozma költészetébe.
Kozma Andor érzékenyen járt-kelt ebben a szép magyar, őt nem mindig elégedettséggel eltöltő világban, mindenről volt egy jó szava, na, meg egy rossz is. Kozma a Petőfi-szobor avatása kapcsán véletlenül sem feledkezett meg arról, hogy a fontos eseményről verset írjon. „Fényes idők magasztos dalnoka!/Érc-szobrod ott áll, ím, a közteren./Silány és törpe kor tevé oda,/Mely tud bámulni, de követni – nem.” A Huszár Adolf tervezte szobor állításának időpontja 1882, de a verssorok alapján könnyen hajlanánk rá, hogy valójában elírás, az eredeti dátum 2016. Jó, hogy bár a sör íze és a Duna vízszintje időnként erőteljesen megváltozik, a magyar elégedetlenség évszázados hagyományokra visszamenőleg a mai napig kitart. Jobb, mint a sör és képes soha nem mért magasságokba kerülni. Lám, 1882-ben is.

A közélet forgatagában
És akkor ne feledkezzünk el az emlegetett jó szóról! „Óh Budapest! – te gyönyörű cigánylány,/Bájos csuda a városok között!/Felségesebb van nálad még akárhány./S komoly diszébe szebben öltözött./De nincs a földnek több ilyen szülötte,/Ki bár ruháját összeszedte, vette,/S hord gyöngyöt, ékszert rongyos madzagon - /Ragyogna így, ily koldus gazdagon.”
No komment.
Kozma Kalkuttai Teréz anya és Ferenc pápa empátiájával megáldott szerző, a szegények, a kiszolgáltatottak, a társadalmi igazságtalanságok és a mindennapi élet tartogatta kelepcék áldozatainak helyzete ugyanúgy nem hagyja nyugton, mint a város vagy a közélet alakulása. Utóbbira egy példa.  „S künn a közélet/Forgatagában,/Förgetegében,/Ahol az érdek/Harcai dúlnak/S el-elvadulnak;”. Míg Infinitivus című versében a meg nem érdemelt előjogokat élvező magyar urakon gúnyolódik, addig Erdőirtás című verse trendi és valósággal öko, pedig hol volt még akkor klímaváltozás, klímaegyezmény és környezetvédelem. Rövid, Sajtó című szövege újabb jobb horoggal ér fel. „Mikor még nem voltak újságok,/Nem tudtuk meg az igazságot./Amióta vannak újságok,/Megtudunk minden hazugságot.”

Friss és modern
És hogy mennyire jól értette a humort és az iróniát a szerző, az alábbi kétsorosa tökéletesen nyugtázza. „Van a világon vaskapu rácsos,-/Politizálni nem tanácsos.”
Hogy kerülte el eddig a figyelmem Kozma Andor költészete, rejtély, és ki tudja, hozzá hasonlóan hányan vesztegelnek az ismeretlenség homályában, pedig kedvezőtlen helyüket nem az eleve elrendeltség borús elve jelölte ki. Reménykedjünk abban, hogy idővel a sok életmű-exhumálás meghozza gyümölcsét, és élvezhetjük a magyar irodalom terítékre kerülő, régi új remekeit. Kozma itt van, friss és modern és izgalmas, olvasásra érett.