Fontos könyvet tart a kezében az olvasó Erdey Sándor A recski tábor rabjai esetében, hiszen a szerző saját élményei alapján, részletesen és átfogó módon ad hiteles képet a magyar kommunista diktatúra rettegett munkatáboráról. Az elfeledett recski pokol, a kínvallatásokkal kicsikart információk alapján, ugyanakkor a jogrendszert mellőzve hivatalos ítélet nélkül elítélt emberek történetéről szól ez a könyv, mely a korábbi emigrációban való kiadás és a szamizdatos változatok után az immár szabad Magyarországon, huszonnégy éve került a boltok polcaira.

Rémséges időszak
Talán nem véletlen, hogy az 1956-os forradalom kitörése és annak leverése emléknapjai közötti időszakban emeltem le a könyvespolcról A recski tábor rabjai című kötetet. Erdey Sándor könyve a rendszerváltás közben és utáni „felszabadult” új időszak első komoly könyvei közé tartozott és tartozik, azok közé, melyek negyven éves adósságokat hivatottak törleszteni.  És bár a nagy költő, Faludy György is felidézi a recski tábor borzalmait Pokolbéli víg napjaim című könyvében, Erdey elmondásában talán még érzékletesebb a leírás, hiszen itt a szerző gyakorlatias alkatánál fogva nem alkalmazott különösebb irodalmi formákat, így erősítve a dokumentarista jelleget.
Erdey könyve a forradalom előtti embergyilkos rendszer legmélyebb bugyrából tudósít, egy olyan, ma is elég ritkán emlegetett rémséges időszakról, s helyről, ami a legcifrább fantáziával megáldott elemzők képzeletét is felülmúlta. A könyvből kiderül, hogy a kommunista rezsim különös érzékenységgel kezelte azokat, akik akár a második világháború, akár az azt követő első évtizedben a kommunista rendszer ellenségei voltak valóban vagy vélten. Nem volt kegyelem főleg az értelmiségieknek, a felsőfokú végzettséggel bíróknak, a korábbi rendszer tisztségviselőinek, illetve azoknak – mint például Erdey – akik a háborúban tanúsított honvédő hősiességükkel tűntek ki a harcokban, háborús időszakbeli eseményekben.

Szenvedések sokszínű kálváriája
A történetírás lejegyzi, hogy Erdey kálváriája ott kezdődött, amikor „magyar honvédként részt vett a második világháború végén a körülzárt Budáról történt katonai kitörésben. Emiatt kezdte őt zaklatni a „felszabadulás” után újjáalakult, immár kommunista irányítás alá került rendőrség.” Először 1945-ben tartóztatták le, majd 1946-ban, de ekkor még felmentették a vádak alól.  Rögtön ezután internáló táborba vitte az ÁVÓ, ahonnan 1947-ben szabadult. Megelégelve a zaklatást, letartóztatást, szökni próbált a határon, ezért 1948-ban újra internáló táborba került. Ez ügy kapcsán tárgyalás, ítélethozatal sem történt, így vitték Recskre, az egyetlen magyar, koncentrációs táborba, ahol a rabok embertelen körülmények között, az emberi lét alapvető feltételeit nélkülözve kellett bányászati munkát végezniük. A magyar láger hírhedt volt, sokan meghaltak, egy életre belerokkantak a táborban alkalmazott rabtartásba, erőltetett bányászati munkába, a rabtartók kegyetlenkedéseibe.
Az író részletes tudósítása a tábor mindennapjairól ad számot, az oda bezártakról, a szenvedések sokszínű kálváriájáról.

Igazi hazafi
Erdey Sándor 1953-ban szabadult a recski táborból, 1956-os tevékenységére hivatkozva az államrendőrség folytonosan zaklatta, kisebb időkre letartóztatta. Végül 1967-ben Lengyelországon keresztül az NSZK-ba disszidált, családját később, hamis papírok segítségével, Jugoszlávián át kimenekíttette. Életének epilógusa, hogy az emigrációban is igazi hazafi volt, lelkes támogatója, szervezője volt a recski foglyok szabadulására való emlékezéseknek. Münchenben több alkalommal is részt vett az ebben a témában tartott rendezvényeknek, kongresszusoknak.  
A recski tábor rabjai című munkáját is ott, az NSZK-ban adatta ki először, 1984-ben, illetve szamizdat formájában itthon 1985-ben részleteiben, majd a rendszerváltás után a Püski Kiadó révén egészben. A Wikipédia ezt írja róla: „Erdey Sándor a magyar emigráció életében végzett tevékeny munkájáért és irodalmi munkásságáért számos elismerésben részesült. Többek között 1991-ben megkapta a Pro Cultura Hungarica díjat és 2001-ben a forradalom évfordulóján, október 23-án, Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.”