A múlt egyetlen eseményének és szereplőjének sincs mindenki által egyformán elfogadott olvasata. Noha a szakszerű történetírás elősegíti a biztosra vehető ismeretek folyamatos bővülését, a múlt totalitásának rekonstruálhatatlansága és a mindenkori társadalmak különböző szociokulturális csoportjainak eltérő értékszempontjai, valamint múlttal szembeni elvárásai elkerülhetetlenné teszik az interpretációk sokféleségét. Ez különösen az egyes közösségek sorsának alakulását alapvetően befolyásoló momentumok esetében van így.

Adatok és hipotézisek
Romsics Ignác A múlt arcai című kötete a magyar történelem kilenc folyamatosan vitatott eseménye és személye körül konstruált, és többnyire még napjainkban is konstruálódó diskurzusát mutatja be.
Kitüntetett szerepet a történetírás teljesítményének, vagyis a historiográfiának tulajdonít, ám emellett a múlt egyéb reprezentációs formáit is vizsgálja. Törekvése, hogy világos különbséget tegyen a biztosra vehető adatok, lehetséges értelmezések és hipotézisek, valamint a múlt ismert valóságától elrugaszkodó hiedelmek, legendák és a politikai propaganda különféle termékei között.
Romsics sokáig a 20. századi magyar történelemmel foglalkozott, jelen művében szinte az egész magyar históriát tárgyalja. A történelmet szerető emberek számára szinte az egyik legérdekesebb dolgot ragadja meg könyvében. Mindig izgalmas, hogy az egyes történelmi eseményekről vagy személyekről a különböző korokban hogyan vélekedtek az adott korszak emberei, illetve tudósai. Ebben a könyvben a különböző korszakbeli vélekedéseket, történetírói álláspontokat ismerhetjük meg.

Eredettől Trianonig
Van, ahol csak a vélekedéseket ismerteti, de van ahol magát a vizsgált személy életútját is bemutatja. A hagyományos történetírói álláspontok mellett a radikálisabb nézeteket is ismerteti, a magyarok eredetéről szóló fejezetben például a már túlzásokba menő elméletekről is olvashatunk.
A Dózsáról, Mohácsról, Bethlen Gáborról és Martinovicsról szóló tanulmányok mellett olvashatunk még Szent Istvánról és a történelemben elfoglalt helyéről, a kiegyezést övező kortárs vitákról és a későbbi korok történetírói álláspontjairól. Természetesen megtaláljuk a szerző két régebbi nagyobb témáját, Trianont és Horthy Miklóst is.
Utóbbi korról, pontosabban annak is a záró fejezetéről jut eszembe egy – kitalált, de remek – történet, anekdota.
Miszerint...

Roosevelt nem vette komolyan
Roosevelt amerikai elnök éppen a reggelijét költi, amikor belép a szárnysegéd.
- Mi újság, mi újság?
- Magyarország hadat üzent.
- És hol van Magyarország, mi az államformája?
- Kelet-közép Európában és királyság.
- Ki a királya?
- Az nincs, Horthy Miklós ellentengernagy vezeti az országot.
- Ezek szerint flottája is van?
- Nem, nincs se tengere, se flottája.
- És miért üzent hadat Magyarország?
- Mert területi problémája van Romániával.
- Ezek szerint Románia a mi szövetségesünk.
- Nem, Románia Magyarország szövetségese.
Eddig a sokak által rendre idézett anekdota, amelyet még a ködös múltban jó negyven éve olvastam az egyik irodalmi lapban. Viszont tény: Magyarország hadüzenetét Roosevelt elnök valóban nem vette komolyan, s csak hónapokkal később terjesztette a Kongresszus elé. A december 7-i Pearl Harbor elleni támadás után hadviselő féllé vált Egyesült Államok ugyanis Magyarországot és a szomszédos államokat is a náci Németország olyan vazallusainak tekintette, amelyekben a kormányok szava és politikája nem tükrözi a lakosság többségének véleményét.