Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja az egyik legtöbbet idézett tudományos alak, egy időben pedig Woody Allen filmből nem hiányozhatott utalás a mesterre. Persze a többség – valljuk be – kevéssé ismeri Freudot, pedig freud-i elszólásoktól hemzsegnek lelki mindennapjaink, ugye, ugye. Az ősvalami és az én című könyv sok kutató és szakértő szerint az egyik legfontosabb Freud alapvetés, antikvár témájú köteteket bemutató belső sorozatunkban most tehát ez kerül terítékre.

A kádári szocializmus prüdériája
Sigmund Freud Az ősvalami és az én című kiadványának reprint kiadását a Hatágú Síp Alapítvány érezte fontosnak, mégpedig a rendszerváltás utáni 1991-es évben. Vajon miért volt fontos ez a könyv az akkoriaknak?
Innen, 2015-ből nézve úgy tűnik, hogy a rendszerváltásra számos értelmiségi alapvetően szellemváltásként gondolt. A leváltásra érett rendszernek volt hiányossága a második világháború előtti tudományos és irodalmi gazdagság eltagadása, benne Freud Zsigmond munkásságának megjelenítése, méltatása, publikálása. Ismerjük azt az anti-szellemi vonalat is, hogy a kádári szocializmus egyfajta prüdériából fakadóan nem igen ajánlotta (ki)beszélni, hogy 1.) az ember lelki lény, 2.) az ember szexuális lény, Freud apánk pedig különösen nagy hangsúlyt fektetett e dolgokra. Hát, hiszen olyan pszichológus volt, aki többnyire az ember szexusából vezette le lelkiségének bajait, jellemzőit.

Fejlődéstani és dinamikai összefüggések
Az ősvalami és az én Freud 1923-ban megírt munkája. Az első kiadás körül bábáskodók arról írtak előszavukban, hogy „a mű lelki szerkezetnek, a fejlődéstani és dinamikai összefüggéseknek szemléletes képét tárja fel az olvasó előtt, aki ezzel a mai pszichoanalitikai lélektan egységes foglalatát is megtalálja benne.” A kötet elején egy irodalomtörténeti csemegével indítanak, melynek nyomán kiderül, hogy a mű eredeti címében, a Das Ich und das Es -ben lévő Es végül is Kosztolányi Dezsőnek köszönhető, akik hosszas évődés, agyalás, gyötrődés után egyszer csak végül felkiáltott: „Hát mi lehet az más, mint ősvalami!”
Maga az alkotó egy helyen így foglalja össze többek között e kötetét: „Gondolataim eközben oly dolgokat mozgatnak meg, amelyek eddig lélekelemző megmunkálás tárgyai nem voltak és nem kerülhetik el, hogy bizonyos elméleteket ne érintsenek, amelyeket nem-analtikusok, avagy egykori analitikusok a lélekelemzéstől való visszavonulásuk útjában állítottak volt fel.”

Én, ösztön-én, ősvalami
A könyvben, címéhez méltóan, természetesen sokat szerepel az „én” és sokat szerepel az „ősvalami” is. Az író-tudós folytonos köröket jár lejegyzett gondolatmenete során, mely körökben, az eredeti német és a magyar nyelv közötti távolság adta fordítási, értelmezési polémiák miatt, sokszor összekeveredhet az én és az ösztön-én, vagyis itt, az „ősvalami” fogalma, de talán nincsenek véletlenek, és e fogalmak eleve összekeveredhettek.
A kötettel kapcsolatos legnagyobb olvasói kérdés tehát most talán az lehet, hogy végül is melyiket, az „én”-t, vagy az „ősvalamit” akarta Freud ezzel az írással bemutatni? Még csak okoskodni sem tudok a pszichoanalitika témájában, de abban talán megegyezhetünk, hogy Freud elméleteinek egyik leginkább alapvetőbbike igazából ugyanarról szól, mint mindegyik: az én belső valóságáról, arról a mind máig feltérképezhetetlennek tűnő, hatalmas birodalomról, melyet úgy hívunk, hogy az emberi lélek.
A mester e művében is megerősítette a modern pszichológia alapjait, és ezzel  egy jó évszázadra meghatározta a lélektan haladási irányát. Az ősvalami és az én nem könnyű olvasmány, de fontos és mindenképpen izgalmas okfejtések egész láncolatát csillantja meg az érdeklődők előtt.