A magyarok egy részében máig él egyfajta Trianon-komplexus. De hozzá kell tenni: legalább ennyire erős Trianon-komplexus él a szlovákokban, románokban, szerbekben is, csak ellenkező előjellel.

Vesztésre állunk
Gyakorlatilag kilenc évtizede nem tudunk túllépni a fenti egyszerű tényen, s konkrétan tenni e falak lebontásáért. S ezt elsősorban nekünk kell megtennünk, mivel az idő ellenünk dolgozik, s ezt a többségi nemzetek túlnyomó része tétlen elégedettséggel nyugtázza.
Csáky Pál summája szerint tudomásul kell vennünk, hogy a huszadik századi történelmet mi, magyarok, sajnos elvesztettük. Ez azonban egyben kötelez bennünket arra, hogy a 21. században sikeresebbek legyünk. A kérdés, hogy még mire, és meddig várunk, hiszen e század első másfél évtizedében is vesztésre állunk.

A politika súlyos mulasztása
Csáky Pál Csend és lélek című munkája egyfajta meditáció a felvidéki magyar íróember, politikus tollából, a tőle megszokott visszafogott, gondolkodó stílusban. És – sajnos – a fél évszázadnyi, ugyanezen témakört újra és újra körbejáró gondolkodó rutinjával.
Az AB-ART kiadó gondozásában 2013-ban megjelentett kötet cseppet sem vesztett aktualitásából, hiszen ahogy az elmúlt kilenc évtizedben, úgy az elmúlt két évben sem történt előrelépés a határon túli, s azon belül elsősorban a felvidéki magyarok egyre fogyó közösségét érintő kérdésekben. Ennél fájóbb – elnézve a tavaly őszi szlovákiai választásokat –, hogy az egységében erős magyar közösség megosztása tovább folytatódik, és ezzel együtt a felvidéki magyarok kiábrándultsága is a nemzeti alapokon történő politikai érdekképviseletből.
A problémák gyökerét elsősorban saját magunkban kereső Csáky világosan látja az egyre erősebb asszimilációt előidéző okokat, ahogy azt is, hogy az egységes, végrehajtható és elfogadott megoldás hiánya a határon túli és inneni politika súlyos mulasztása.

Cselekedni kell
A két részre osztott kötet első felében, mint a képzelet vetítőlencséjére bízott szöveges diasorozat enged bepillantást a rendszerváltás előtt évek Csehszlovákiájába, ad betekintést abba reményekkel fűtött várakozásba, amely az anyaországban is tapasztalt várakozásokon túl a felvidéki magyarság addig elnyomott nemzettudatának újraébredését is jelentette.
A kötet második része gyakorlatilag e felfűtött várakozás eredménytelenségére, az egyre nyomasztóbb fásultságra reagáló reflexiók, csendes intések arra, hogy a huszonnegyedik órán is túl van remény, amely azonban napról napra halványodik.
A leginkább találó hasonlat, hogy a Csend és lélek olyan vészcsengő, amely nem harsány vijjogással, hanem halkan, az utolsó energiájával próbál figyelmezni arra, hogy cselekedni kell.