Kereken háromszáz esztendővel ezelőtt, 1714-ben az angol parlament megelégelte, hogy a brit tengerészek soha nem tudják, hogy pontosan merre járnak, s ezért a hajózás kiszámíthatatlan, veszélyes tevékenység. Valójában persze nem az zavarta a birodalom vezetőit, hogy a tengerészek időnként pár fokot tévednek, hanem inkább az, hogy e tévedések miatt a világkereskedelem nem bővül abban az ütemben, ahogyan tehetné. A pontosabb helymeghatározás érdekében tehát meghirdettek egy húszezer fontos pályázatot, a Longitude Prize-t.  A hosszúsági fok pontos meghatározásáért járó díjat Mr. Harrison, egy yorkshire-i órakészítő nyert meg, igaz, hajózásbiztos kronométeréről több évtizedes huzavona, tudományos vita és kísérlet után bizonyosodott csak be, hogy valóban megoldja a hosszúsági fokok problémáját.
Számunkra azonban nem a kronométer miatt fontos a tudománytörténeti érdekesség, hanem azért az ötletért, ami Harrison technikai újításához vezetett. A Longitude Prize ugyanis már önmagában hatalmas idea, a problémamegoldó gondolkodás fantasztikus újítása, s ebben az értelemben számos közösségi nehézség áthidalásának kulcsa. Ezt állítja róla Tim Harford, Az alkalmazkodás logikája című könyv szerzője, aki ismeretterjesztő könyvében egyebek mellett arra a kérdésre is választ ad: Miért kezdődik a siker mindig kudarccal?

Szabály néhány mondatban
Az alkalmazkodás logikája véletlenül akadt a kezembe. Egyik barátom szinte minden tudományos igénnyel megírt HVG-könyvet beszerez, és én időnként leemelek a polcáról egy-egy feltűnő kötetet.
– Érdemes átfutni – kommentálta lapozgatásomat. – Bár a lényeg néhány mondatban összefoglalható: Legyen annyi ötleted, amennyit csak ki bírsz találni és próbáld is ki valamennyit! Számíts arra, hogy az ötleteid nagyobb részéről utólag kiderül, hogy marhaság! Ezért csak akkora léptékű kísérletet vállalj, amit túl tudsz élni! És végül, próbáld megérteni, hogy a jónak tűnő ötlet, miért bukott el, és tanulj belőle! Majd kezdd elölről a folyamatot!
Ez a néhány mondat természetesen sokkal érdekesebbnek tűnt, mint a bárgyú, kaméleonos borító, így aztán magamhoz vettem a kötetet és neki láttam, hogy megértsem az alkalmazkodás logikáját.
És, ha már azzal kezdtem, hogy a borítón mászó, rejtőzködő gyík mennyire nem fejezi ki a kötet tartalmát, mennyire félrevezető az az opportunista hangulat, amit sugall, sürgősen ide írok még egy rettenetes dolgot e könyvből.
A csuda tudja, hogy a szerző személyes élményei miatt alakult úgy, hogy az iraki háborúból vett példák illusztrálják a kötet jelentős részét, vagy a szerkesztő, a kiadó gondolta azt, hogy a közelmúlt amerikai hadjárata érdekesebbé, eladhatóbbá teszi a könyvet, mindenesetre tény, hogy a sivatagi küzdelem jelenetei zavaróan nagy teret foglalnak el a kötetben. Pedig Tim Harford láthatóan, illetve olvashatóan nem valami megszállott katonai stratéga. A példatárban az evolúció, a programozás, a művelődéstörténet és a kortárs közgazdaság számtalan problémája felbukkan. Harford valóban széles látókörű, nagy műveltségű szerző, a Financial Times vezető közgazdasági írója, az újság egyik szerkesztője, de időnként a BBC-nek is dolgozik. És ahhoz képest, amilyennek úgy általában elképzeljük a számokkal, adatokkal és grafikonokkal pepecselő közgazdászokat, Harford valóban eredeti elme.
Eltekintve tehát az érthetetlenül túltengő háborús élményvilágtól Az alkalmazkodás logikája rendkívül izgalmas kötet. Jól megírt, közérthető és olvasmányos szöveg, amely izgalmas kérdésekre ad szellemes és rendkívül ötletes válaszokat.

Tudomány és evolúció
A kötet az evolúciós tapasztalatból kiindulva a kísérletezés jelentőségét hangsúlyozza. Természetesen a tudatos döntéseknek, az előreláthatóságnak, a várható eredménynek, a mi emberi világunkban óriási jelentősége van, de meglepő módon korántsem akkora, mint ahogyan  a racionális elme feltételezi. A jövő az ember számára is kiszámíthatatlan, legföljebb annyi előnyünk van az öntudatlanul kísérletezgető evolutív rendszerekkel szemben, hogy fel tudjuk mérni kudarcaink okát, s van elképzelésünk arról, ha egy elgondolás biztosan nem fog működni. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy tudjuk, mi lehet az, ami biztosan működik. Vagy pontosabban, éppen úgy működik, ahogyan várjuk tőle.
Ezért – írja Harford – tulajdonképpen mi emberek sem tehetünk mást, mint kísérletezhetünk, s a sikeres próbákat ismételhetjük, továbbfejleszthetjük. Csak arra vigyázzunk, hogy a próba semmiképpen se legyen akkora volumenű, hogy további életünket lehetetlenné tegye. Ebben az esetben ugyanis jó eséllyel ez volt az utolsó kísérletünk…
Az alapgondolat, amely szerint a kísérletezgetés a sikeres alkalmazkodás titka, ma már nem annyira megrázó erejű elképzelés, mint amilyen eretnek idea lett volna egy-két évtizeddel ezelőtt. Akkoriban még úgy gondoltuk, hogy előbb-utóbb megfejtjük a világ összes titkát, s pontos előrejelzéseink alapján precízen működtetjük világunkat. A scientista közgondolkodás – mint azt Harford számos példán bemutatja – teljes kudarchoz vezetett csaknem minden esetben, ahol a kísérletezésnek nem hagyott teret a tervezés. Ma már persze túl vagyunk a tudomány büszke diadalmenetének fantazmagóriáján és egyre inkább azt gondoljuk, hogy a tudományos megértés és a megjósolható eredmény nem minden esetben jár együtt. Különösen nem akkor, ha olyan bonyolult és változékony rendszerekről beszélünk, mint amilyen a szociális, vagy a gazdasági környezetünk.
Tim Harford számos izgalmas esettanulmánnyal illusztrálja, hogyan vall kudarcot a korábban sikeres rutin, és hogyan váltak sikeressé a még soha ki nem próbált újítások. Már, amikor sikeressé váltak. Mert nyilván azt sem tagadja le a szerző, hogy millió olyan esetről tudunk, amikor az újítás nem vált be, nem hozta meg a tőle várt eredményt. A példák a már említett katonai hadműveletektől a szegénység leküzdéséért tett erőfeszítéseken keresztül az atomerőművek és olajfúrótornyok működési zavarainak elhárításáig tartanak. Szóba kerülnek a nemzetközi pénzügyi válságok, a Goldman-Sachs katasztrofális csődkezelése, a környezetvédelem számos problémája, s valamennyi példából az derül ki, hogy a nehézségek éppen azért váltak kezelhetetlenné, mert a döntéshozók a bevált recepteket próbálták követni ott is, ahol innovációra lett volna szükség.

Longitude Prize
Szerencsére a szerző nem elégszik meg az érdekes és tanulságos történetekkel arról, hogy mi az, ami nem működik. Hanem sok-sok példát is kínál arra, hogy miképpen lehet az ötleteket kamatoztatni.  Elmondja, hogy változó, átalakuló világunkhoz milyen gondolkodásmóddal, milyen praktikákkal lehet alkalmazkodni. Elmondja, mennyire fontos a sokféleség, az autonómia, a lehető legalacsonyabb szintre delegált döntéshozatal, és persze beszél a Longitude Prize-ról, mint a legszellemesebb problémamegoldás nagyszerű példájáról: fogalmazd meg a kérdést kellő egyértelműséggel, és hirdesd meg, hogy megjutalmazod azt, aki megoldja. Hétmilliárd ember közül valakinek csak eszébe jut a válasz…
És, hogy Tim Harford könyve mennyire hatásos, arról egy közelmúltban megjelent pályázat tanúskodik. A Nesta karitatív szervezet, a BBC Horizon című műsora és egy kormányzati intézmény tízmillió fontot ajánlott az emberiség egyik legégetőbb tudományos problémájának megoldásáért. A BBC tudományos műsorának oldalán szavazni lehetett arról, hogy mit tartanak az olvasók a legfontosabb kihívásnak, s mivel a szavazás során az derült ki, hogy pillanatnyilag az antibiotikumok hatékonyságának csökkenése a legaggasztóbb problémája az emberiségnek, hát az ősszel kiírandó pályázatban arra a kérdésre kell felelniük a kutatóknak, hogy miképpen fékezhetjük meg az antibiotikum-ellenállás terjedését? Miképpen maradnak hatékonyak a gyógyszereink?
Az ötleteket szeptembertől lehet benyújtani a Nesta-hoz, és egészen addig nem hirdetnek eredményt, amíg valaki meg nem találja a választ a kérdésre. 
„Ha tudományos problémát szeretnél megoldani, elmehetsz a legjobb egyetemekhez és tudósokhoz, hogy oldják meg. Az évek során viszont rájöttünk, hogy sokszor jobb nyitni, hogy bárki előjöhessen az ötletével. Ennek a Longitude Prize tört utat a XVIII. században.” Nyilatkozta a pályázatról Geoff Mulgan, a Nesta jótékony csoport vezetője. Hogy olvasta-e Harford könyvét, azt nem tudhatjuk, de az tény, hogy Az alkalmazkodás logikája szerzője, időről időre a BBC-nek is dolgozik…