Sem a nemzetközi, sem a német média érdeklődését nem csigázta fel Timur Vermes Hitlerről szóló könyvecskéje. Dacára annak, hogy a tavalyi frankfurti könyvvásárra megjelent kötet csaknem egymillió példányban fogyott el.  A szerző, amikor könyve hazai bemutatójának alkalmából Budapesten járt több lapnak is adott interjút. A magyar Nemzetnek például így nyilatkozott: a médiából „mindössze annyi visszajelzés érkezett, hogy a könyv nem is vicces. Botrány sem lett belőle, nem is nagyon reagáltak rá. Ha eladsz egy millió példányt egy könyvből, akkor óhatatlanul a mainstream részévé válsz, vagyis Hitler ismét mainstream lett. Ennek pedig vitákat kellene gerjesztenie, de eddig erre Németországban nem került sor. Engem ez lepett meg a legjobban.” Magyarázatként Vermes hozzáfűzte: „a könyv megmutatja, hogyan reagálnánk valójában Hitlerre. A média inkább elkerül minden szélsőjobbos témát, így mélyen hallgattak róla.”
Pedig a szerzőnek, aki könyvében éppen arra vállalkozik, hogy a modern média elképesztő felületességét és felelőtlenségét mutassa meg, illene tudnia, miért hallgat kötetéről a sajtó.

A feltámadt diktátor

A szerző – saját állítása szerint – igyekezett bemutatni, milyennek látná Hitler ma a világot, igyekezett a Führer bőrébe bújni, igyekezett olyan nézőpontból szemlélni és megmutatni korunkat, amilyennek a feltámadt diktátor szemlélné. Könyve szokatlan megközelítésének tétje éppen az, hogy Hitler bőrébe bújva az olvasó rádöbbenjen, milyen könnyű egyetérteni vele bizonyos kérdésekben.
Csakhogy ebben a tekintetben Vermes nem mer igazi szembesítésre vállalkozni. Nem kérdez rá sem az olvasó esetleges rasszizmusára, sem a tekintélyekhez fűződő viszonyára, sem rendpártságára, sem sovinizmusára, sem arra – és talán ez lenne a legfontosabb –, hogy polgárként az ideális államért, politikusként a tökéletesnek látszó társadalmi berendezkedését, hazafiként a fényes nemzeti sikerekért vajon meddig mehetünk el. Mert a hajdani és mai szélsőségekkel kapcsolatban, azaz mindazon eszmékkel, mozgalmakkal, vagy csak kósza ötletekkel összefüggésben, amelyekre rá illik a hitlerei kifejezés, ez az igazi kérdés.
Ámde ezek a kérdések Vermes könyvéből hiányoznak. Persze nem is következnek az alapötletből.
„A legjobban az idegesített, hogy sokan azt mondták, Hitlerről már mindent megírtak. Ez nem igaz, Hitler szemszögéből még senki nem írt könyvet, ez új Németországban" – nyilatkozta a szerző. De hát mit várt? Aki ismeri Hitler élettörténetének első időszakát, az tudja: egy jelentéktelen kisember hányódása az. Ugyan mi érdekes volna abban, ha ma feltámadna. Mert – és talán ez Vermes legnagyobb tévedése – a hatalom nélkül Hitler egy jelentéktelen, érdektelen, ostoba kispolgár. Akkor is, ha idétlen gondolatai helyet kapnak, a médiában, és akkor is, ha csak a kocsma törzsközönsége hallja azokat. Nem érdekesek. 

Referenciaszemély

Nem azért lett bestseller Vermes könyve, mert mély, tartalmas, gondolatgazdag, eredeti, szellemes, fordulatos, felkavaró, vagy katartikus lenne. Szögezzük le: ebből a könyvből minden hiányzik, ami egy könyvet jó könyvvé tehetne. A mű egy meglehetősen lapos alapötletre, Hitler feltámadására épít, a kibontás egyenes vonalú és gyakorlatilag fordulatok nélküli cselekmény, az egyetlen valamire való szellemi produktum pedig, ami kihámozható a kötetből, annyi, hogy a média minden szemetet képes népszerűvé tenni. Ahhoz azonban, hogy ezt tudjuk, ugye nem kell elolvasnunk a Nézd, ki van itt! című könyvet, elég leülnünk a televízió elé.
A könyv népszerűségét valószínűleg egy végtelenül egyszerű tény adja: Hitler érdekes. Érdekes mindaz, ami a náci diktátor személyéhez köthető. Érdekes, mert Hitlerrel áll összefüggésben a huszadik század derekának minden kifordult eseménye, minden rettenetes tette és gondolata, minden embertelensége, és persze a vele szemben állók embersége, derekassága. Hitler érdekes, mert mindannak, ami az ő korában és az ő kora óta történet, valamiképpen eredője ő, és ebben az értelemben a hozzá fűződő viszonyunk máig identifikációs kérdés.

Érdektelen kisember 

Persze ma már ez az identitás-pont kezd meghaladottá válni. Az új nemzedékek – akiknek már semmiféle emlékük nincs a világháborúról, akiknek a náci borzalom nem mond sokkal többet, mint mondjuk a harminc éves háború ugyancsak sok borzalma – nem tekintik identitásuk részének a Hitlerhez való viszonyt. Hitler és a náci pribékek kezdenek belecsúszni a regényes gonosz szerepébe, egyre inkább hasonlítanak a kalózokra, gengszterekre, őrült sorozatgyilkosokra.
Tulajdonképpen Vermes könyvében is efféle karakterré válik Hitler. Nem az, aminek a háborús emlékeket hordozó generációk szemében lehet: embertelen vezér, hanem egy zavaros eszméket valló kisember, akit – agresszív önérvényesítő törekvéseinek köszönhetően – magával ragad a gonosz és lelkiismeretlen média. 
A lelkiismeretlen újságíró, menedzser, médiavezető azonban nem túlságosan újszerű téma. A regényes gonosz megjelenítőjeként számos könyvben, filmben feltűnik. Csakhogy ezek között a figurák között Vermes Hitlerje harmatgyenge alak. Még csak gonosznak sem igazán tűnik ez a média-gonosz. Nem tűnik a gonosz média áldozatának sem, és még csak igazán viccesnek sem látszik. Annak ellenére egyébként, hogy Vermesnek nyilvánvalóan jó a humora. Kár, hogy nem ebbe az irányba ment. Az valami új, formabontó, a háborúhoz kötődő identitás megkérdőjelezése lehetett volna, igazi vitaalap.
De így sajnos a Hitler könyv éppúgy érdektelen, mint maga a hatalom nélküli Hitler.