A Bécsi-kódex, másnéven Huszita Biblia nevű mű bemutatásával folytatjuk híres magyar kódexekről számot adó sorozatunkat. Ennek a könyvnek számos különleges tulajdonsága van, miként a története is rendkívüli, így reméljük, szívesen olvassák végig az érdeklődők cikkünket.

kép forrása 

„A kódex a következő ószövetségi könyvek magyar fordítását tartalmazza: Rut, Judit, Eszter, a Makkabeusok második könyve, Báruk, Dániel és a tizenkét kispróféta. Három kéz másolta, a scriptorok személye és a másolás helye ismeretlen. A szakirodalom a 15. század közepére datálja a kéziratot, jóllehet a kötetben semmilyen adat nem utal a keletkezés idejére, ezért csak az írásra támaszkodhatunk.” Fentiekkel kezdi az Országos Széchenyi Könyvtár Nyelvemlékek című honlapján a Huszita Bibliáról szóló fejezetet. Kertész Balázs írása komoly adatgyűjtemény is egyben, de a szerző nagy gondot fordított az ismeretterjesztés fogyaszthatóságára is. A leírás első részében így kezdi a történetet: „A kézirat sorsáról a 18. századig semmit sem tudtunk, a 18. század első felében már a bécsi Udvari Könyvtárban őrizték. Elnevezését egykori őrzési helyéről kapta.” Ezután teszi hozzá, hogy az Országos Széchenyi Könyvtárba 1932-ben került. 

A szöveg tudományos izgalmakról, fordulatokról is beszámol, amikor ezt olvassuk: „A Bécsi kódex és két további nyelvemlékünk, a Müncheni és az Apor-kódex szervesen összetartozik: a szövegek nyelvi vizsgálata mutatta ki, hogy a három emlék ugyanarra az elveszett szentírásfordításra vezethető vissza.” Kertész megjegyzi: „Az eredet kérdése tisztázatlan. Számos kutató huszita eredetűnek tartja a fordítást, amelyet ma Huszita Biblia néven tart számon a szakirodalom”, de később kifejti, hogy „A huszita eredetelmélet képviselői e hangjelölési rendszerben – mely szerint az ’egy hang egy jel’ elvének megvalósítására törekszik – Husz János helyesírási reformjának hatását látják. Más nézetek szerint ezt a helyesírási reformot nem lehet kizárólag Husz Jánoshoz kötni, másutt, többek között a ferences írásbeliségben is tapasztalható a hatása.” 

Erről a különleges hangjelölési rendszerről többek között ezt olvashatjuk a netlexikonban: „A huszita eredet mellett szól a bibliafordításban megfigyelhető úgynevezett mellékjeles helyesírási rendszer, melyet Husz János alakított ki a latin ábécében nem szereplő cseh hangok visszaadására, s mellyel a fordítók a prágai egyetemen ismerkedhettek meg. Ebben a rendszerben határozottan érvényesül, hogy minden hangnak saját jele legyen.” Fentebb idézett cikk írója végül megállapítja, hogy „a kutatók egy része nem huszita eredetűnek tartja a fordítást, a fordító vagy fordítók ferences, premontrei, illetve bencés volta mellett egyaránt hoztak fel érveket. A szövegben több olyan fordítói megoldás, nyelvi fordulat olvasható, amelyek arra utalnak, hogy az átültetés szerzetesi környezetben jött létre.”