Így irtok ti, gépek

Nagyon úgy tűnik, hogy 2023 egyik legnagyobb slágere a Chat GPT lesz, vagyis a kor egyik legfejlettebb, mindenki által szabadon használható mesterséges intelligenciája, amely már nem csak beszélgetni tud velünk, de alkotni is képes. Számtalan cikk jelent meg a témában, miszerint egyetemi vizsgákat abszolvált sikeresen a program, sőt, már kreatív szövegalkotásra is képes. Itt volt tehát az idő kipróbálni, vajon a Chat GPT jobb kulturális cikket tud-e írni, mint mi magunk. Lássuk.

Kép forrása

A kapott alapok

Mielőtt ráterünk a konkrét alkotásra, fontos megjegyezni, hogy bár a Chat GPT mögötti mesterséges intelligencia valóban rendkívül fejlett, kreatív gondolkodásra mégsem képes, így ezt a faktort nekünk kell belevinnünk. Ez lényegében azt jelenti, hogy a program csak akkor lesz képes valamit létrehozni, ha a felhasználó pontos, alapos és terjedelmes parancsokkal, információkkal látja el. Ha tehát csak annyit mondunk neki, hogy írjon egy cikket, biztosan nem járunk sikerrel. Fontos emellett az is, hogy bár a Chat GPT többszáz nyelven tud kommunikálni magas minőségben (magyarul is), a legteljesebb, legalaposabb válaszokat angolul fogjuk kapni, hiszen a rendelkezésére álló adatbázis legnagyobb százaléka is ezen a nyelven íródott. Ez tehát ronthatja némileg a kapott eredmény minőségét, de aki már beszélgetett a programmal hosszabban, láthatta, hogy magyarul is nagyon stabilan tud folyószöveget alkotni.

Mindezek fényében tehát a következő információkat adtuk meg a programnak: „Írj egy magyar nyelvű, kulturális jellegű cikket a következő paraméterek alapján: A cikk 4000 és 6000 karakter közötti hosszúságú legyen, a szóközöket is beleszámolva. A cikk 4 bekezdésből álljon, amelyből az első a bevezető, a negyedik az összegzés szerepét töltse be. A cikk stílusa letisztult, egyszerű és könnyen érthető legyen. A cikk célközönsége az olvasást, a könyveket és az irodalmat szerető értelmiség. A cikk témája az irodalom megítélése a világon 2023-ban legyen. A cikk címe ugyanez legyen. A cikk tartalmilag arról szóljon, hogy mi a szerepe az irodalomnak manapság a világon, és hogyan viszonyulnak hozzá az emberek. A cikkben, ha bármi jogvédett tartalmat használsz, annak tüntesd fel a forrását a cikk végén. Ez ne számítson bele a karakterszámba.” Lássuk ez mire volt elég.

Kép forrása     

Az irodalom megítélése a világon 2023-ban

Bevezető

Az irodalom mindig is az emberi kultúra része volt, melynek megítélése és jelentősége folyamatosan változott az idők során. Az ősi szövegektől kezdve, a modern irodalmi alkotásokig, az irodalom mindig is érzékeny témaként volt jelen az emberek életében. Az elmúlt években azonban az irodalom megítélése nagy mértékben átalakult, és új, érdekes trendeket eredményezett. Ebben a cikkben az irodalom világszerte tapasztalható megítéléséről lesz szó, és arról, hogy hogyan viszonyulnak az emberek az irodalmi alkotásokhoz.

Az irodalom helyzete a világban

Az elmúlt években az irodalom és az olvasás meglehetősen eltávolodott a hétköznapi élettől. Az emberek egyre kevesebb időt szentelnek az olvasásra, és egyre kevesebben érdeklődnek az irodalmi alkotások iránt. Az okok között szerepel az, hogy az embereknek kevesebb idejük van a szabadidőre, és az irodalom az egyik első dolog, amit feláldoznak az időhiány miatt. A digitalizáció és az internet térhódítása pedig tovább növeli az irodalmi alkotások elérhetőségét és olvasottságát. Azonban ebben az új világban az irodalom még mindig létezik, és továbbra is fontos szerepet játszik az emberi kultúrában.

Az emberek viszonya az irodalomhoz

Az emberek szemében az irodalom általában az értelmiséghez és az okos emberekhez kapcsolódik. Azok, akik szeretik az irodalmat, gyakran intellektuálisnak, kulturálisnak és műveltnek tartják magukat. Ugyanakkor vannak, akiknek az irodalom már nem tartozik a hétköznapi életükhöz, és ezáltal elvesztették az érdeklődésüket az irodalmi alkotások iránt. Az embereknek az irodalommal való viszonya tehát igen eltérő lehet, attól függően, hogy milyen kultúrában nőttek fel, és hogy milyen érdeklődési körük van.

Az irodalom szerepe a modern korban

Az irodalom szerepe a modern korban változóban van. Az emberek számára egyre több lehetőség van a szabadidő eltöltésére, mint például az internet, a televízió vagy a videojátékok. Ennek következtében az irodalom elveszíti a korábbi kiemelkedő szerepét az életünkben. Azonban az irodalomnak továbbra is van fontos szerepe a modern korban.

Az irodalom egy olyan eszköz, amely segít az embereknek megérteni a világot, és érzelmileg kapcsolódni másokhoz. A jó irodalom által az olvasók képesek jobban megérteni a világot, az embereket, és az életet. Az irodalomnak szintén fontos szerepe van az oktatásban, mivel segít az embereknek fejleszteni a gondolkodási készségeiket és az empatikus viselkedést.

Az irodalom továbbá az egyik leghatékonyabb eszköz a kulturális megértés és tolerancia fejlesztésében. A jó irodalom által az emberek képesek megismerni és megérteni más kultúrákat, vallásokat és életmódokat. Ez lehetővé teszi a különböző emberek közötti kapcsolatok javítását, és a különböző kultúrák közötti konfliktusok csökkentését.

Összegzés

Az irodalomnak mindig is fontos szerepe volt az emberek életében. Az irodalom segít az embereknek megérteni és feldolgozni a világban történő eseményeket, valamint segít nekik fejleszteni a gondolkodási és empatikus készségeiket. Bár az irodalom szerepe a modern korban változik, továbbra is fontos szerepe van a kulturális megértés és tolerancia fejlesztésében. Az irodalom segíthet az embereknek megérteni és tolerálni a különböző kultúrák közötti különbségeket, és csökkentheti a konfliktusokat.

Az irodalom azonban csak akkor marad releváns, ha képes alkalmazkodni a modern kor igényeihez. Az irodalomnak meg kell találnia a módját, hogy vonzó legyen a modern kor olvasói számára. Az irodalomnak képesnek kell lennie arra, hogy szórakoztató legyen, és egyszerre képes legyen érzelmileg megérinteni az olvasókat.

Kép forrása

Egyelőre messze még a kultúrforradalom

Bár lenyűgöző, hogy a fenti cikket, kevesebb, mint egy perc leforgása alatt hozta össze a program, azért kimondhatjuk, hogy nagy eséllyel sosem lesz Pulitzer-díjas. A sok szóismétlés mellett a tartalmi és logikai kapcsolat, valamint a témavezetés sem éppen magasirodalmi színvonalú, és maga a mondanivaló sem váltja meg a világról alkotott képünket. A legnagyobb hiányérzetünk a cikk tartalmi mélysége (pontosabban annak hiánya) miatt lehet. Az alkotás egyébként meg sem közelíti a négyezer karaktert, melynek oka, hogy a válaszidőre meg van határozva egy maximális limit a programban, amit ennyi tartalommal tud kitölteni.

Mindezek ellenére mégis van lenyűgöző része a folyamatnak, hiszen egy mesterséges intelligencia legfőbb tulajdonsága, hogy tanul, a Chat GPT-t pedig még csak most kezdik el igazán felkapni a világon, így jó pár hónap múlva, amikor már sok-sok kulturális cikket írattak vele a világ minden pontján, érdemes lesz visszatérni, és újra megnézni, hogy kell-e már aggódnunk a munkánk miatt. Persze aki hisz az emberi kreatív tőke szellemiségében, az tudja, hogy a válasz, sok hónap múlva is egy magabiztos „nem” lesz. Bár a magabiztosság idővel azért halványulhat.